Korunk nagy hazugságai: A közös európai gondolat (avagy: miből érdemes várat építeni?)

Európa meghatározása, identitási kérdései, egységesítésének lehetséges módszerei már évezredek óta foglalkoztatják a térségben élő népeket. A görög Hészionosztól Saint Simon-ig, vagy Kalergi „Páneurópájá”-tól Briand föderalizmusáig, a gondolati modellek számos aspektusból járták körül a kérdést.

Olyan modell azonban, melyet az érintett nemzetek széleskörűen támogattak volna, és amely alapját képezhette volna egy szerves integrációnak, nos, ilyen sohasem született.

A 21. század kezdetére azonban a nemzetközi pénzoligarchiának komoly erőszak árán sikerült egy furcsa, közös akolba kényszeríteni az itt élő népek nagy részét. Ezt a közös akolt azonban úgy telepakolták robbanásveszélyes problémákkal, sanda hátsó szándékokkal és igazságtalansággal, hogy – ha nem gondolják újra, és nem építik újra az alapoktól az egészet – félő, hogy hosszú időre elveszik Európa népeinek kedvét egy hasonló kísérlettől.

Ha hozzá akarunk látni az európai egység kérdéskörének vázlatos feldolgozásához, akkor semmiképpen sem tekinthetünk el egy rövid, nagy léptékű történelmi áttekintéstől. Vizsgálódásunk talán a császárkori Róma utolsó kaotikus évtizedeinek időszakából indítható. A mediterrán birodalom és a maradék területek közötti – elsősorban észak-déli – egyensúlyt ebben az időben nagy erejű kelet-nyugati népmozgások rengették meg.

A főképpen a térség középső és nyugati részei felé áramló legkülönbözőbb eurázsiai népek pár száz éves rendeződése utáni helyzet három pólusúvá tette a térséget. A nyugati és egyes középső részeken létrejött egy, a keresztény Róma kultúráját és morális értékrendjét felvállaló, politikailag változóan összetartó, és gazdaságilag igen heterogén utód-birodalom. Ez – bár politikailag gyorsan változott – gazdaságilag a következő ezer év során mind szervesebb egységesülést, együtt-fejlődést mutatott.

Az északi és keleti részen létrejövő államok kezdettől fogva magányosan vívták harcaikat sorsukkal, szomszédaikkal, és a nagyobb birodalmak felől érkező eszmékkel és erőszakkal. Néha, rövidebb időszakra térségi nagyhatalmak is kiemelkedtek közülük (pld a Magyar Nagyfejedelemség, Halics, Lengyel Királyság) de elsősorban belső problémáik miatt nem tudtak a térségre hosszabb időn át meghatározó befolyást gyakorolni.

A délkeleti részre és a Balkánra a másfél ezer év alatt két birodalom nyomta rá bélyegét: Bizánc, majd az oszmán birodalom. Ezek fejlődése és sajátosságai még a keleti országoknál is sokkal nagyobb mértékben eltért a nyugati és centrális részektől, és az utód-országok jellemzői napjainkra is nagyon nagy eltérést mutatnak ezektől.

A keleti országokban kezdettől fogva megfigyelhető egyfajta igazodási, felzárkózási szándék, a nyugathoz, míg a délkeleti rész teljesen eltérő fejlődési pályát fut be.

Ezek között a térségek között a kapcsolatok csak esetlegesek voltak (távolsági kereskedelem, távolsági háborúk, vallási kontaktusok) A nyugati-keleti országok kapcsolataiban a változást egy makroszintű munkamegosztás egyre erőteljesebb létrejötte hozta meg a XV. századtól kezdődően.

A nyugati országok ipari és tudományos dominanciáját ettől a kortól jól egészítette ki a keleti részek mezőgazdasági és nyersanyag-szállító tevékenysége (gabona, élőállat,arany,só stb..).

Ezek a viszonyok természetesen mindig csak nagy általánosságban voltak megfigyelhetők, és sohasem vonatkoztathatók minden országra és korra.

Ha tehát Európáról beszélünk a nagy felfedezések kora előtt, akkor elkövetjük az egyik legnagyobb történelmi hibát, amit csak lehet. Nevezetesen a mai viszonyok visszavetítését a régmúltba.

Európáról, mint földrajzi egységről is inkább csak a napóleoni idők óta beszélhetünk, mert bár használták a fogalmat előtte is, de bejárható, áttekinthető egységként való emlegetése csak ettől a kortól kezdődően tűnik reálisnak.

A ‘KÉTEZER ÉVES ÖREG KONTINENS’ ÉS EGYÉB, AZ UTÓBBI IDŐSZAKBAN DIVATOSSÁ VÁLT KIFEJEZÉSEK TEHÁT CSAK AZ ERŐSZAKOS INTEGRÁCIÓ PROPAGANDA-SZÓLAMAI. EURÓPA FÖLDRAJZI FOGALOMKÉNT TALÁN A XVIII. SZÁZAD VÉGÉTŐL, VILÁGPOLITIKAI FOGALOMKÉNT A XIX. SZÁZAD KÖZEPÉTŐL, AZ ÚN. MODERN NEMZETÁLLAMOK  MEGJELENÉSÉTŐL ÉRTELMEZHETŐ.

A modern kor küszöbén tehát a földrajzi Európában egy nagy kelet-nyugati kapcsolatrendszer mellett több kisebb, esetlegesebb transzfer alakult ki a főbb irányokban.

A XX. századi nagy háborúk ezt a szerves módon kifejlődött ‘idillt’ törték darabokra.

A XIX. század végétől kezdve a nyugati országokban egy új, sajátos hatalmi átrendeződés vette kezdetét. Ennek során a tényleges hatalom a pénz és hitelrendszert ellenőrzése alá vonó, majd a transznacionális cégek feletti teljes befolyást is megszerző új pénzarisztokrácia kezébe került. Ez a hatalmi csoportosulás az összes, magát demokráciának nevező ország igazi kormánya lett,

mely a tényleges politikai szereplők mögött az események szálait ténylegesen a kezében tartja. Mivel hatalmát rejtett módon gyakorolja, létét tagadja, sőt összeesküvés-elméletnek minősíti, ezért a hatalomgyakorlás igazi természetére csak a külső jelek alapján tudunk következtetni.

Egy biztos, a huszadik század valós történelmét leíró történeti művek még nem születtek meg, és a pénzarisztokrácia története nélkül a meglevő könyvek csupán mesekönyveknek számíthatnak.

A nyugati globális pénzoligarchia stratégiája a mai napig – és nemcsak Európában – egy globális függőségi rendszer kiépítése, ahol a pénzügyi túlsúly segítségével folyamatosan kontroll alatt tudják tartani a világnak az ő befolyásuk alatt levő részeit. Ugyanezen eszközrendszer segítségével folyamatosan igyekeznek kiterjeszteni befolyási övezetük határait. Ez az igyekezetük azonban napjainkra már számos komoly kudarcot szenvedett, és a befolyásuk visszaszorulása szemmel látható.

De térjünk vissza a mi régiónk történetéhez.

A 2. világháború után vasfüggöny mögé került kelet-délkelet európai térség évtizedekre teljesen elszakadt a kontinens másik felétől. A Szovjetunió megszűnésével a vasfüggöny eltűnt, és az érintett nemzetek az ezredforduló időszakának politikai változásaitól remélték egy új, modernebb kapcsolatrendszer létrejöttét, és a teljes felzárkózást a kontinens nyugati feléhez.

VÁRAKOZÁSAIKBAN HATALMASAT KELLETT CSALÓDNIUK! MÁRA MÁR MINDENKI ELŐTT EGYRE NYILVÁNVALÓBBÁ VÁLIK AZ INTEGRÁCIÓ MÖGÖTT ÁLLÓ ERŐK SZÁNDÉKA. EGY MODERNKORI TÖBBPÓLUSÚ KONTINENS, AHOL AZ ALÁ ÉS FÖLÉ-RENDELTSÉGI VISZONYOKAT A PÉNZRENDSZER TESZI LÁTHATATLANNÁ. A NEMZETKÖZI HITELRENDSZERNEK KÖSZÖNHETŐEN A KIZSÁKMÁNYOLÁS ÉS A FÜGGÉSBEN TARTÁS INTÉZMÉNYESITETT VÁLTOZATÁT AZ EGÉSZ KONTINENSRE KITERJESZTETTÉK. A GLOBÁLIS SZOLGASÁGI RENDSZER KICSINYÍTETT MÁSA EURÓPÁBAN IS LÉTREJÖTT!

A Nyugat-európai országok a középkori területi szintű munkamegosztás történelmi egyezségét sem kívánják helyreállítani, esélyt sem adnak a keleti országok mezőgazdászainak, de semmilyen más kezdeményezéseiknek sem. Időnként célzott rombolásokat végeznek a keletiek egy-egy kiválasztott iparágában. A keleti országok saját gazdasági teljesítménye (a multinacionális cégek termelése ide nem számít bele) elmarad még a kommunista időszak teljesítményétől is!

A kelet-európai országok nemzeti piacait viszont a legteljesebb mértékben bekebelezték, természetesen a teljes esélyegyenlőség hazug jelszavával.

Miért mondhatjuk azt, hogy a kialakult, teljesen egyoldalú helyzetért a nyugati országok felelőssége sokkal súlyosabb?  Mert a térségben a Nyugat „van kormányon”, az ő cselekvési szabadságuk lényegesen nagyobb és ők diszponálnak a kontinens anyagi forrásainak 85%-a felett.

A döntéseik java részébe a keleti államok egyre inkább már formailag sem szólhatnak bele.  Az utóbbi időben már az egyenrangúság látszatára sem igen figyelnek oda!

Hogy néz ki ez a nyugati gazdasági behatolás és gyarmatosítás mikro-szinten? Miért nem tudnak ellenállni az állandó szerzési kényszernek a keleti országok területén? Nem azért, mert ők feltétlenül rossz emberek. Hanem mert az emberi természetnek elidegeníthetetlen része, hogy ahol megfordul, ott körülnéz, hogy mit tudna a saját hasznára fordítani. Ennek érdekében természetesen minden rendelkezésére álló eszközt igénybe vesz. Ha ezek a (főleg anyagi és pénz) eszközök jelentősen meghaladják a ‘bennszülött’ lakosság lehetőségeit, akkor konfliktus kialakulása várható.

Napjainkra már a keleti országok nemzeti vagyonának legalapvetőbb elemei (igen szó szerint elemei) kerültek sorra. A föld, a víz és a levegő. Minden más valamire való ingóságnak már lába kelt.

A magyar nemzet történelme során soha nem kapott valóban önzetlen segítséget a világon senkitől sem, és ezért utópia minden olyan gondolat, amely ezt egyáltalán feltételezni merészeli. Természetesen ilyent csak a szokásos utópisták: a baloldal és a különböző liberális áramlatok feltételeznek. Egyik naivitásból, a másik jól felfogott érdekből. Ennek egy jellemző megnyilvánulása volt, mikor az ATV egyik elhíresült, multinacionális cégekről szóló vitaműsorában Bauer Tamás hosszú percekig bizonygatta, hogy a multinacionális cégek nagy része csak jót akar, és elsősorban beruházni jön ide, és mivel ez általában jól szokott sikerülni, ezért rentábilis, és így mindenki jól jár vele. Természetesen ezt a kapitális ostobaságot ő sem gondolja komolyan, (annál ő jobb közgazdász) és mivel meggyőződésével ellentétes dolgokat állít nyilvánosan, ebből már nagyjából sejthetjük, hogy kinek a megbízásából folytatja ezt a propagandát, és ő maga miféle morális szintet képvisel.

Egy ország akkor sikeres, ha többé-kevésbé a saját lábán is meg tud állni a lábán. Ha még ehhez külföldi segítséget is kap, akkor az már csak hab a tortán.

(Ahogyan csak az, az igazán jó hiteladós, akinek nincs is különösebb szüksége a hitelre.)

Mi marad nekünk ezután Európából?

Egy szóval is könnyű erre válaszolni: a SZOLGASORS. Nem tekintenek és nem is akarnak egyenrangúnak tekinteni. Az úgynevezett demokráciáknak a történelem folyamán mindig szükségük volt szolgákra, és szolganépekre. A lényegükhöz tartozott, e nélkül nem tudtak volna fennmaradni. Ennek a függőségnek lehetnek nyílt formái: az ókori Görögország, Róma, vagy a Velencei Köztársaság, amelyek nyílt ‘pacifikálás’ útján hoztak ilyen helyzetbe népeket. A közelmúlt korszakaiban már nincs szükség durva fizikai beavatkozásra, az erőforrások elszívására kiválóan megfelel a célnak egy virtuális eszköz: a pénzrendszer.

Összefoglaló következtetések:

– Földrészünkön valóban kialakulófélben van egy szorosabb gazdasági munkamegosztás, ami a természetes komparatív érdekek, az erőforrások miatti egymásra utaltság és a termelés globalizálódása mentén látszik kialakulni.

– A kialakulóban levő közös európai törekvéseket azonban egy szűk bankárcsoport kisajátította, és a kezében lévő bankcsoportok és transznacionális vállalatbirodalmak érdekei alá rendelte.

– A kialakuló munkamegosztás ez által rendkívül egyoldalúra sikeredett. A nyugati országok érdeklődése és együttműködési készsége a keletiekkel kapcsolatban szinte csak a belső piacukra, és olcsó munkaerejükre korlátozódik. Jellemzően az alacsony hozzáadott értékű, alacsonyabb kreativitású, környezetszennyezőbb tevékenységeket telepítik a keleti országokba.

-A társadalmi-kulturális kapcsolatok szövedékei azonban ettől is messze lemaradva, ennél jóval kezdetlegesebb szinten állnak, amiket ráadásul jelentősen megterhelnek (főként a szomszéd népeket) a különböző vélt, vagy valós történelmi sérelmek, nemzetiségi problémák, területi követelések és a különböző érdekcsoportok szövetségei.

NAPJAINKBAN NINCS OLYAN KÖZÖS MOTIVÁCIÓ, OLYAN ÖSSZETARTOZÁSI ÉRZÉS AZ EURÓPAI

NÉPEKBEN, AMELY EGY ILYESFAJTA SZOROS INTEGRÁCIÓT INDOKOLNA!!

ILYENT CSAK EGY EGYENRANGÚ, ŐSZINTE, KÖZÖS FEJLŐDÉSI PERIÓDUS ALAKÍTHATNA KI.

-Az egyetlen ténylegesen létező motivációt a kevésbé fejlett keleti országok felzárkózási vágya jelenti.

-Ez a mostani kísérlet arra, hogy mindenáron a Európai Unió közös zsákjába gyömöszölje az európai népeket, nem csak elsietett, de valójában igen komoly károkat okoz egy későbbi tényleges integrációnak. Ez bizony nem más, mint amikor az első randevún ágyba akarjuk vinni az arát, és az ellenkezést tapasztalva egyre fokozódó erőszakot alkalmazunk. Jól látható, hogy az ara (Európa) ellenkezése is mind erősebbé válik. Ha nem marad időben abba ez a kísérlet, akkor bizony a menyasszony megbecstelenítése lesz a következmény.

-Ezt a mostani brutális kísérletet minél gyorsabban le kell állítani, mielőtt helyrehozhatatlan károkat okoznának a későbbi egységnek!

-Meg kell szüntetni az egész háttérhatalmi rendszert, és el kell távolítani a jelenlegi teljes végrehajtó apparátust, és bürokráciát.

-Nem lehet mesterségesen felgyorsítani a szervesen működő folyamatokat, türelmesen és főleg őszintén kell végighaladni az egységesítés útján annak, aki ezt küldetésének érzi.

CSAKIS ÍGY HOZHATÓ LÉTRE, ÉS CSAKIS ÍGY MARADHAT FENN TARTÓSAN AZ IGAZI EURÓPA.

————————–

A NEMZETEK EURÓPÁJA  !!!

————————–

Kocsis Márk 

Nemzeti InternetFigyelő