Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
A Robert Fico szlovák kormányfő elleni merényletet követően szinte órákon belül elindult a dollárbaloldali sajtóban az új narratívagyártás. Ennek fő mondanivalója, hogy a merénylő a szélsőjobboldali-náci világhoz tartozott. Ezzel szemben a merénylő a progresszív szlovák ellenzék narratívájára hivatkozva követte el tettét, a szintén progresszív Caputová (a szlovák Momentumként is emlegetett párt politikusa) támogatója volt 2019 óta; Ukrajna felfegyverzését pártolta, részt vett a szlovák progresszív ellenzék által szervezett több kormányellenes tüntetésen, ahol „Éljen Ukrajna!” felkiáltással is tüntetett, és azt követően határozta el magát a merénylet mellett, hogy a progresszívok elnökjelöltje, Ivan Korcok alulmaradt az államfőválasztáson.
Robert Fico szlovák miniszterelnököt szerdán többször meglőtte egy 71 éves, lévai illetőségű költő, Juraj Cintula. A dollárbaloldali média nem sokkal a merénylet után azt kezdte sulykolni, hogy az elkövető a szlovákiai szélsőjobboldalhoz köthető, de mára világosan kiderült, hogy ebből egy szó sem igaz – írja az Origó. A szlovák merénylő irodalmi klubjának bejegyzéséből korábban kiderült, hogy Cintula hitet tett a Progresszív Szlovákia elnökjelöltje, Caputová mellett. Ukrajna felfegyverzését pártolta, részt vett a háborúpárti ellenzék által szervezett több kormányellenes tüntetésen, és
azt követően határozta el magát a merénylet mellett, hogy a háborúpárti tábor elnökjelöltje, Ivan Korcok alulmaradt az államfőválasztáson.
Így hazudik a dollármédia
A magyar dollármédia az alábbi módon mutatta be a szlovák liberális lapokra hivatkozva Cintulát.
Mutatjuk a teljesen félrevezető és álhíren alapuló címeket:
Az utóbbi cikkről gyorsan kiderült, hogy teljes mértékben álhírt közölt, mivel egyszerűen
nem létezőnek nyilvánított egy arra vonatkozó egyértelmű bizonyítékot, hogy Fico merénylője a Momentum testvérpártjának támogatója.
Innen indultak az álhírek a háborúpárti merénylőről
A szlovákiai Denník N balliberális lap a merénylet után erősen csúsztatva közölte, hogy az elkövető korábban találkozott a Szlovák Honvédők szélsőjobboldali paramilitáris szervezettel. A szintén liberális .týždeň „romaellenes rasszistának” festette le Cintulát, és a Matica Slovenskával, illetve a Szlovák Honvédőkkel hozta őt összefüggésbe. A progresszív Refresher pedig az ĽSNS-t (egy szlovákiai szélsőjobboldali párt) keverte bele a történetbe. Ezeket az értesüléseket természetesen a hazai dollárbaloldali média is minden kritika nélkül átvette, és mindenáron próbálja bizonyítani, hogy Cintula szélsőjobboldali volt.
A fenti utalások igazak, vagy csak félig igazak. Cintula valóban találkozott anno a Slovenskí brancival, de nem azért, mert szimpatizált velük, hanem azért, hogy a fegyverek letételére szólítsa fel őket.
2016 után lett baloldali radikális Cintula
Amit a balliberális sajtó elhallgat, az az, hogy Cintula radikalizálódásának története 2016-tól kezdődik, és nem a szélsőjobb, hanem a progresszív narratívák táplálták meggyőződését – írta a Korkep.sk. A 2016 utáni, és nem az az előtti időszak vezetett a szerdai tragikus eseményekhez, amit a Denník N, a .týždeň és a többi liberális lap is tud, csak épp kényelmetlen számukra. A kronológia a Standard cikke nyomán a következőképpen fest:
- 2016-ban létrehozta a „Mozgalom az Erőszak Ellen” nevű Facebook-oldalt. A szervezet egy párt lett volna, amelynek célja „megvédeni Európát a háborútól és a gyűlölet terjedésétől”. A párt hivatalosan sosem jött létre.
- 2017-ben Cintula egy nem létező cikkre hivatkozva azt közölte a fent említett Facebook-oldalon, hogy a „szlovákokat nyugtalanítja a szélsőségesség terjedése és erősödése”.
- 2019-ben ugyanezen az oldalon közzétett egy bejegyzést, melyben azt írta, elszomorította az a feleségétől hallott hír, miszerint Donald Trump akkori amerikai elnök egészségi állapota kiváló. Ezt követően bohócnak, arrogánsnak nevezte az amerikai elnököt. Cintula bejegyzésében arról értekezett, hogy a globális felmelegedés elleni párizsi szerződés elutasítása nem épp Trump szellemi egészségéről árulkodik. „Egy őrült egészsége nem győzelem, hanem figyelmeztető jelzés” – zárta a posztot.
- 2019 februárjában ugyanitt közzétette, hogy ő Zuzana Caputovára fog szavazni a tavaszi elnökválasztáson. A második körben Caputová a Smer jelöljtével, Maros Sefcoviccsal szemben győzött. Egy héttel a második kör előtt Cintula közzétette, hogy Caputová „új politikát kínál nekünk. Egy mindenkihez szóló politikát”.
- 2019 áprilisában azt közölte, hogy a fasizmus egy daganat, de gyógyítható. Majd arról értekezett, hogy a „militánsok” a „felelősségteljes embereket napsugarasoknak” nevezik. A szlovák slniečkár jelzőt elsősorban a fővárosi liberális-progresszív értelmiségre használják a nem liberális politikusok. Cintula politikai hovatartozásának perdöntő bizonyítéka épp ez a bejegyzés. Ugyanis ebben konkrétan leírja, hogy egy „rassz, vallás és nemzet nélküli” világról álmodik: „De a demokrácia tigrise csak úgy magától nem fárad el. Az élet és halál hintája (vagy ingája) az értékekért folytatott küzdelemben millió évig fog ingázni. Amíg végre eljön a béke és a hosszú, milliárd éves jólét korszaka. Az önmagunk és a világűr rendkívül színes és érdekes felismerésének folyamata. Rasszok, vallások és nemzetek nélkül. (…) A militánsok a felelősségteljes embereket slniečkároknak nevezik. Ez egy jó kifejezés” – írta akkor.
- 2022-ben, az orosz–ukrán háború kirobbanása után a következő posztot tette közzé: „Milyen szláv testvériség. Csak agresszor és áldozat létezik.”
A 2024-es kormányellenes tüntetéseken Cintula szintén ott volt. Ez azért rendkívül kényes információ a balliberális sajtó számára, mert a tüntetések zömét az ellenzék szervezte Ivan Korcok államfőjelölt támogatását megalapozandó. És most ezek a tüntetések kerültek kapcsolatba a merénylővel. A Facebookon terjedő fotók tanúsága szerint a 2024. február 7-i, parlament előtti kormányellenes tüntetésen Cintula ott volt. Egy kisebb kormányellenes tüntetésen Alsókorompán szintén megjelent. Mindezek után érthető, hogy a dollárbaloldali sajtó kénytelen megvezetni a nyilvánosságot.
Apáti Bence: Lehet menteni a menthetetlent
Lehet menteni a menthetetlen, ebben a műfajban egészen egyedülállóan zseniális a dollármédia, de a helyzet az, hogy Fico merénylője, Juraj Cintula azért lőtt, mert nem értett egyet a szlovák miniszterelnök békepárti politikájával
– erről már Apáti Bence írt. – Például azzal, hogy Fico nem támogatta az ukrajnai fegyverszállításokat. Ezt saját maga mondta el. Egy kormányellenes tüntetésen például Éljen Ukrajnát! kiabált. A progresszív Caputovát támogatta, rá is szavazott, ezt amúgy ki is írta a Facebook-profiljára. Trumpot pedig őrültnek tartotta. Ez van – tette hozzá.
Magyar Nemzet
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Kiemelt kép: Robert Fico szlovák miniszterelnök feltételezett merénylőjét veszik őrizetbe a lőfegyveres támadás helyszínén, a Pozsonytól mintegy 150 kilométerre, északkeletre fekvő Nyitrabányán (Handlová) 2024. május 15-én. Fotó: Radovan Stoklasa Forrás: MTI/TASR