Szentkirályi Alexandra: megint hazudott a főpolgármester az autókitiltási ügyben
Karácsony Gergely megint hazudik, magyarázkodik, mindezt szemrebbenés nélkül – közölte az „autókitiltási botrány” kapcsán a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebookon pénteken megosztott videójában, bizonyítékul bejátszva a főpolgármester „klímaügynökének” szavait.
Szentkirályi Alexandra felidézte, hogy Karácsony Gergely a tíz évnél idősebb autók kitiltásáról leszögezte: „sem én, sem egyetlen egy kollégám nem mondott ehhez hasonlót”.
A főpolgármester „frissen kinevezett klímaügynöke” szerint azonban máshogy áll a dolog – mutatott rá Szentkirályi Alexandra. A felvételen hallható, hogy a klímaügynökséget vezető Ámon Ada arról beszél: „kijelölünk zéró emissziós zónákat vagy alacsony kibocsátási zónákat. Dolgozunk egyébként ilyesmin is a BKK-val.”
Tehát Karácsony Gergelyék ezeket tervezik, ezen dolgoznak, a főpolgármester
„hazudott újra, sőt reggel, éjjel meg este is hazudnak, sőt, még tudják is fokozni”
– fogalmazott a Fidesz-KDNP jelöltje.
A következő bejátszásban Ámon Ada elmondja: „ezt a kérdést, ezt úgy fogjuk kezelni, hogyha folyamatosan autós közlekedésnek a terepét, a területét szűkítjük, illetve drágítjuk”.
Szentkirályi Alexandra szerint
„Karácsonyék lebuktak, fény derült rá, min dolgoznak titokban a Városházán, mik a céljaik, hogyan tennék tönkre a budapestiek életét”.
Karácsony Gergely „jobban tenné, ha hazudozás helyett vállalná a felelősséget, persze ő az utolsó akitől erre számítani lehet” – hangoztatta a kormánypárti jelölt. Hozzáfűzte:
„elég az őrületből, váltsuk le Karácsonyékat!”
Kiemelt képen: Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje / Fotó: Hír Tv – printscreen
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…