„A nők legnagyobb dicsősége az anyaság” – így folytatódik Novák Előd óriásplakát-kampánya
Miközben a kormány állami pénzből társadalmi célú hirdetések helyett csak kormánypropagandát folytat óriásplakátokon napi politikai harcok mentén, addig Novák Előd egy évi képviselői jövedelméből (egy anyaotthon létrehozása mellett) társadalmi szemléletformálást indított „A legférfiasabb dolog az apaság – A gyermek áldás címmel” januárban, most pedig „A nők legnagyobb dicsősége az anyaság” feliratú óriásplakátjai kerülnek ki szerte az országban.
A szülők megbecsülését kifejező, gyermekvállalásra buzdító kampányról Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese és dr. Téglásy Imre, az Anya-Ország Alapítvány alapítója számolt be sajtótájékoztatón. A képviselő asszony politikai és társadalmi szemléletváltást sürgetve arról beszélt: soha nem született Magyarországon olyan kevés gyermek, mint tavaly, miközben a korábbi 1,59-ről 1,5-re esett a termékenységi arányszám, amibe ráadásul beleszámítják a cigányság népességrobbanását is. Hangsúlyozta: „Magyarországnak elfogyott az ideje”, csak úgy lehet megállítani a bevándorlást, ha „termékenységtudatos társadalomban élünk”.
Dúró Dóra kiemelte, nemcsak Magyarország, hanem egész Európa feladata, hogy beillessze a hagyományos családmodellt a modern világba „egy családellenes társadalomban”, ezért szükségesnek tartják, hogy a nyugdíj megállapításakor is vegyék figyelembe, ki hány gyermeket nevelt fel, akárcsak azt, hogy „anyabarát államigazgatás” jöjjön létre Magyarországon. A progresszió jegyében valójában a család elleni támadások zajlanak, és olyan ideológiák jelentek meg, amelyek a gyermekvállalást mint rosszat, elkerülendő feladatot állítják elénk – fogalmazott Dúró Dóra a tudatos gyermektelenség terjedő ideológiájával szembe szállva.
Dr. Téglásy Imre, az Anya-Ország Alapítvány alapítója 12 gyermekes szülőként szükségesnek minősítette az LMBTQP-propagandával szemben az anyaság és apaság kultuszának meghirdetését. Novák Előd korábban Ungár Pétertől Rogán Antalig a tehetősebb képviselőket arra ösztökélte, hogy ők is ajánlják fel egy évi vagy legalább egy havi jövedelmüket jótékony célra, ahogy az adakozásra képes és hajlandó honfitársainkat is az állami támogatás nélkül működő Anya-Ország Alapítvány támogatására buzdította (számlaszám: 11738008-20814410), hogy idén megnyílhasson a hiánypótló anyaotthon, mely a válsághelyzetbe került várandós és kisgyermekes magyar nőknek biztosítana átmeneti szállást, az abortuszok elkerülése érdekében, magyar életek megmentéséért, melyről bővebben az anya-orszag.hu honlapon írnak.
(MTI nyomán)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
RTL NÉPE SAJNOS INKÁBB AZ ABORTUSZT VÁLASZTJA ,A MEGSZOKOTT HAZAVESZTŐKKEL AZONOSSÁGBAN.
…persze csak az én véleményem ez is – hamis a hirdetés – mert …LÁNYBŐL NŐ – A FIÓ MEG HARCOS a legnagyobb próbatételek … rabságban senki és semmi nem szaporodik – NEM IS ÉRTEM, rabságban ezzel kampányolni – elképesztő!