KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

In memoriam keresztény Európa – Pártok nélkül, talán megmaradnánk!

Még belegondolni is hátborzongató. Látva a Kaiserstadtot, Münchent, a muszlim irányítás alatt lévő Londont és Európa többi nagyvárosát, a magyar ember el sem tudja képzelni, milyen hatással lenne hazánkra a migráció, az LMBTQ, a háború…

Lehet hallgatni és éljenezni a pénzért és előmenetel reményében hazáját is feláldozni képes politikai gazembereket, lehet hőbörögni és mantrázni, hogy „a Zorbán lop”, lehet gyűlölködnie is mindenkinek vérmérséklete szerint… de inkább gondolkodni kellene azon, hogy miként vált Nyugat-Európa olyanná, mint a legsötétebb sztálini kor Szovjetuniója.

Szabad sajtó és szólásszabadság helyett börtön vár azokra, akik kifejtik a világhatalommal szembeni véleményüket, ellenzik a migrációt, az LMBTQ-t, és azoktól a szülőktől, akik vallásos nevelésben, erkölcsi normáik szerint szeretnék nevelni akár el is vehetik gyermeket, akit azután szivárvány-családokhoz adnak prédául.

A háborús készülődés sem valamiféle Orbán Viktor által kitalált hatalommániás mese, hanem tragikus valóság. Ugyanis, akik ma az Uniót vezetik, valamint az Unió legnagyobb és politikailag legbefolyásosabb államainak vezetői potenciális tömeggyilkosok, akik már e pillanatban is megalapozott vádak szerint állhatnának egy, a Nürnbergihez hasonló ítéletet hozó nemzetközi bíróság elé, hiszen a fegyverszállításokkal és az anyagi támogatásokkal százezrek életét oltották ki. Beteg agyú, ostoba végrehajtó söpredék uralja az európai kontinenst, akik, mint a magyarországi cselédeik, pénzért bármire képesek. A hazudozás, a rágalmazások, a sikkasztás és csalás ma európai értéknek minősül, akárcsak a lopás, az erkölcstelenség és a keresztényellenesség.

Akik ma, Magyarországon különböző pártok vezetőinek a hangzatos és gyűlölködő előadásait hallgatják, elképzelni sem tudják, mi várna rájuk, ha egy Gyurcsány vagy egy Magyar Péter kerülne hatalomra. Ezekkel az emberekkel nem lehet logikus és békés vitát, megbeszélést folytatni, mert pénzért el is hiszik, amit a „hordón” hazudoznak a primitív, proli hallgatóságnak.

A hallgatóság pedig, tapsol és őrjöng örömében, mert végre egy „nagy embertől” is azt hallhatja, amit a sarki fűszerestől, a fodrászatban, az SZTK-ban injekcióra várva, vagy és a nagyi jól értesült barátnőjétől hallott: ki, kivel smuglerol, mennyit lopott a Mészáros, és milyen iszonyatos vagyonra tett szert a miniszterelnök… és ki tudja, még milyen hazug marhaságok keringenek a gondolkodásra képtelen plebsz köreiben.

Ez is érdekelheti:  Tiltakoznak az 1956-os szervezetek Magyar Péter bejelentése ellen

Ha nem járna korrigálhatatlanul súlyos áldozatokkal, akkor azt mondaná az ember, megérdemelnék, hogy néhány évre valóban ez a söpredék vezesse az országot. Megérdemelnék a katonaruhát, a frontszolgálatot, a „meghalni Ukrajnáért” gyurcsányi utasítást, a tulajdonok államosítását, a migráció minden következményét, a rezsicsökkentés eltörlését, a családtámogatások megszüntetését és mindent, amivel a gyurcsányi kormányzás már korábban jeleskedett. (kiem. – szerk.) Ám, nem mondhatjuk, mert egy ilyen hazaáruló hatalom, teljesen megszüntetné a Párizsban másodszor is megcsonkított országot, eltörölné és kicserélné a magyar lakosságot.

Magamnak írom és mondom mindezt. A társadalomnak az a rétege, amely vakon és ész nélkül, nosztalgiából vagy a nemzeti, keresztény gondolkodás iránti gyűlölettel fűtve követi a hazaárulókat, a honvesztőket, úgysem érti. Az a társadalmi réteg, képes gyermekeit a frontra küldeni, átoperáltatni, ha ez a „trendi”, és akár akasztani is hajlandó lenne, ha a mai szamuelyk és kunbélák ezt követelik a „hordó tetejéről”. A keresztényellenesség is egyre inkább megtapasztalható idehaza is, ám, egyelőre még a magyar Johannita Rend, a Kárpát-hazába menti a nyugat-európai keresztény kegytárgyakat… – ahogy erről Bayer Zsolt, televíziós műsorában, megrendülten beszámolt. Tehát, még nem vesztettük el egészen a hátországot… és nem is veszíthetjük el!

Ha viszont beindul az uniós és amerikai tömeggyilkosok atomháborúja, akkor olyan kultúra pusztul el a Földön, amilyen többé nem lesz. A végtelen, néma, sugárzó pusztaságban nem csendülnek fel többé Händel muzsikái, Mozart lelket gyógyító dallamai, hamuvá válnak a Nemzeti Galéria, a Louvre és az Ermitázs remekművei… mert az uniós gyilkosok és fizetett követőik, köztük a magyar hazaárulók és hordószónokok, ennek a végkifejletnek a fizetett támogatói.

Mi, jobboldaliak sem maradunk ki a felelősök sorából. Mert a hangzatos, de mit sem érő jelmondatokon kívül, a világon semmit sem teszünk meg abból, amit a törvény és a jog által, a rend és a megmaradás érdekében megtehetnénk. Talán, ez a hallgatás, ez a tehetetlenségre vagy félelemre utaló semmittevés, ez a rendnélküliség a legnagyobb bűn, amit elkövethet egy nemzet kormánya önmaga és az őt felhatalmazó nemzet ellen… ebben a mai világban!

Ez is érdekelheti:  Az új védelmi biztos szerint az EU-nak fel kell készülnie az Oroszország elleni háborúra

Ha most nem Magyarországban és nem együtt gondolkodunk, párthovatartozástól függetlenül, akkor, abba mind belepusztulunk!

Azonban kétségeim vannak afelől, hogy ezt, a világhatalom által velünk együtt halálraítélt, de ma még csicskásként fizetett, eszement, ócska söpredék megérti. Afelől sem vagyok biztos, miszerint a nemzeti oldal mindent megtesz azért, hogy a nemzeti megmaradást szolgáló politikai konszenzus létrejöjjön. Persze, senki nem tudja, mi zajlik a színfalak mögött…

Et… sic transit gloria mundi!

 

Stoffán György

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt képen: Kölni dóm belül

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük