KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Reflexió "A BUDAHÁZY-JELENSÉG" kapcsán!

NIF: Kék színnel Bene Gábor közjogász kommentárjai! Piros és fekete színnel az amerikai Bartus nevű firkász eredeti cikkének szövege, aki Budaházy-ra életfogytiglant követel!!!

A felső képen Gyuri, megvetése jeléül, a plafont nézi az illegális törvényszék előtt, a vérbírák, és a vérügyészek szövegelése alatt!

A PT tagjai nyomják az “életfogytiglanis” kampányt Budaházy ellen. A cél talán az, hogyha 20 évet varrnak Gyuri nyakába, akkor mi magyar hazafiak nyugodtan maradjunk, mert “hát ez mégiscsak nem életfogytiglani!!!”. Nyugodtak maradunk???

Budaházy György, akit a PT tagjai martalócnak, terroristának neveznek és életfogytiglanra ítélni akarnak!
Budaházy György, akit a PT tagjai martalócnak, terroristának neveznek és életfogytiglanra ítélni akarnak!

Olvasom az Amerikai Népszava cikkét és nem is csodálkozom. Ugyanis egy a Kádár korszakban szocializálódott újságíró írta mindezt, aki természetesen a beidegződéseit nem tudta és nem is akarta megváltoztatni. Felfogni sem képes azt, hogy a magyar alkotmányosság nem 1949-ben kezdődött az akkori XX.-as jelzésű törvénytelen sztálini törvénnyel és főleg nem annak az 1989 évi XXXI. számú módosításával. (Amit nem mertek népszavazásra bocsátani, s helyette előadták, hogy ők csak módosítják az 1949 évi XX-ik sztálinista törvényt.) Sajnos a társadalom nagyobb része feledkezik meg teljesen arról, hogy Európa első és 1944-ig viszonylag jól beváltan működő magyar alkotmányosságát nem a magyarság dobta a szemétbe, hanem az a bolsevik csürhe, amelyik Sztálin parancsára működött és legfőbb jellemzője épp a magyarság okkal vagy ok nélkül való gyűlölete volt. Ám olyan erőteljes ma hazánkat adósságcsapdába csúsztató Kádár rendszer iránti nosztalgia, hogy még a normálisabb gondolkodású emberek is megfertőzi, s elveszi a józan gondolkodás lehetőségét tőlük. Évszázadokon át harcoltak a magyarság legjobbjai (Zrínyi, Bocskai, Rákóczi, Kossuth, Horthy, és a Pesti Srácok) azért az alkotmányosságért, amit a mai kormány csak szóvirágok szintjén akar visszavenni, s nem a szerves jogfejlődést akarja folytatni, sőt szinte teljes mértékben igazodik ahhoz a globalista világjogrendhez, amely már évszázadok óta teszi tönkre a társadalmi erkölcsöket, a természeti környezetet, s csak a profitmaximalizálás érdekli egyedül.

 

Mert nem az számít ma egy ország jogrendjében, hogy milyen módon működik pl. az igazságszolgáltatás, hanem az, hogy valóban igazságszolgáltatás legyen az, s ne a részérdekű párttörvényhozásnak a kiszolgálója. Mert még a párt-demokratikus rendszer sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy egy állam szervesen fejlődött jogrendjét teljes egészében mellőzzék és azt az éppen uralkodó párt egy nemzedékének a vélt, vagy valós érdekei szerint teljes mértékben átírják. Szerintem nem a törvénytelen szocializmus hamis törvénykezését kellene ma követnie a jogalkotásnak, de nem is a törvényes Horthy-rendszer törvényeit kellene minden felülvizsgálat nélkül alkalmazni, hanem a szerves jogfejlődést követve megkeresni az alapokat – az ősi magyar alkotmányosság evidenciáit –, s arra felépíteni azt a jogrendet, amely csak azokat a törvényeket zárja ki a használatból, melyek elavultak és nem illeszkednek bele az evidenciák rendjébe.

 

Az alábbi írásban sok fontos meglátás szerepel a mai államiságunk kapcsán, de a hibás alapvetése az, hogy szocialista rendszerben született alkotmányosságot  (1949.XX. törvénytelen törvény, amelyet a szintén törvénytelen 1989. évi XXXI. törvény módosított) kell védeni, pedig ez mutatja leginkább a mai állam illegitim voltát, s egyúttal a teljes legalitását. (Hiszen a Kádár kor törvénytelen törvénykezését fogadja el a valódi és bevált magyar alkotmányosság helyett) Az írás következtetései tehát hibásak ugyan, de valahol mégis leleplezi a jelen rendszer tarthatatlanságát, valóan irracionális voltát!        BG

Szerző Amerikai Népszava May 07, 2016

A BUDAHÁZY-JELENSÉG ABSZURDITÁSAI

A Budaházy-ügy magában hordozza mindazt a képtelenséget és irracionalitást, amit Magyarországnak neveznek. Ez a magyar abszurd leglátványosabb kifejeződése, amit minden egyetemen oktatni kellene, ahol működésképtelen társadalmak jellemzőit vizsgálják. Sajnos a mai társadalom a globalista kapitalizmus működtetésében jeleskedik, mert az agymosó média erre nevelte rá, már a televízió megjelenése óta, hiszen a szocializmus utálata pontosan ezt eredményezte. Tehát valóban kellene oktatni az egyetemeken a magyar alkotmányosságot.  

Budaházy már 2002-ben a rendszer megdöntésének szándékával zárta le tettestársaival az Erzsébet-hidat. Természetesen, mert a rendszer olyan hamis, hogy még a szavazatok újraszámolását sem engedheti meg magának, hiszen akkor kiderült volna, hogy a csalás a politikai váltógazdálkodás rendje miatt következett be, sőt bankárkaszti utasításra. Akkor a megtámadott rendszer elengedte a füle mellett, hogy milyen szándékkal zavarta meg a “közüzemet”, ezért csak 50 ezer forintra büntették, mint egy gyorshajtásért. Ez az ítélet nyilvánvalóan törvénytelen volt, az igazságszolgáltatás politikai megfontolásból nem használta a törvényt. Csakúgy, mint amikor futni hagyták Torgyánt, majd 1998 után politikai döntés született az MSZP-ben, hogy futni hagyják Orbánt, nem indítanak eljárást ellene a miniszterelnökként elkövetett köztörvényes bűncselekményei miatt. Ennek a törvénytelenséget eredményező politikai döntésnek a következményei ma már ismertek. Maga a rendszer hibás tehát, s nem a kormányokat kell időről időre leváltani, hanem az egész rendszert, amelynek semmi köze nincs sem az igazsághoz, sem az alkotmányossághoz. Sőt az is kérdés, hogy a társadalmi akarat hozta-e létre, vagy inkább a nyugaton megszokott: bankárkaszti médiamanipulácó?

 Budaházy esetében a gyenge kezű demokratikus rendszer döntésének következményei szintén ismertek. A 2006-os zavargásokban játszott szerepe után megalakította a nyíltan terrorista szervezetét, amely robbantásokkal és terrortámadásokkal akarta megbuktatni a kormányt és az alkotmányos rendet, befolyásolni a parlamenti képviselők döntéseit.

Ez is érdekelheti:  Kínos magyarázkodásba kezdett Magyar Péter, szerinte számítógépen keresztül is lehet dolgozni

Az eddigi tárgyalásokon nem találkoztam semmi olyan ténnyel és bizonyítékkal, ami Budaházy György bűnösségét a jelen törvénytelen rend keretei között megállapíthatta volna. Sőt  szerintem ő egy szabadságharcos, aki az ősi alkotmányos rend helyreállításán fáradozik hazánkban és nem a valódi alkotmányosság lebontásán, eltörlésén. Így terrorista sem lehet, bár a törvénytelen rendszerek szívesen alkalmazzák e bélyeget azokra, akik a törvénytelenség ellen lépnek fel.

Ekkor letartóztatásba helyezték, majd három lépcsőben 2014-ben szabadlábra helyezték. Most pedig majdnem tíz évvel az elkövetett cselekmények után megszülethet az elsőrendű ítélet, amelyben már olyan rendszer ügyészsége kért húsz év büntetést Budaházyra, amely nemcsak megkísérelte, hanem meg is döntötte az alkotmányos rendet. Sajnos ez a vád igen sűrűn szerepel az Orbán kormány ellen, de nem valós a vád, hiszen alkalmatlan eszközzel próbálta a törvényességet visszaállítani. A törvénytelen rend törvényessé tétele hazánkban csak a valaha volt magyar államokhoz és azok alkotmányosságához való visszatéréssel – tehát a jogfolytonosság helyreállításával történhet. Más lehetőség nincs, joghagyományaink miatt nem lehet semmilyen új államot létrehozni, hiszen őseink már alapítottak egyet.

Ha bárki mond ennél abszurdabb történetet, azt filmre viszik Hollywoodban.

Óh dehogy! Ezt a történelmi csalást, a magyarság ilyen szintű kifordítását önmagából az álságos „bal és jobb” teljes közreműködésével, nem fogják megfilmesíteni, sőt inkább agyonhallgatják!

Természetesen ezúttal is politikai döntés eredménye, hogy használják-e Budaházyval szemben a törvényt vagy nemEz az ún. pártpolitikai színház, amely egyébként minden pártdemokráciában jól működik. Amikor egy 20 évvel büntetendő bűncselekmény elkövetőjét 2014-ben szabadlábra helyezték, akkor a Fidesz gesztusokat akart tenni a Jobbiknak, amelyet maga a Fidesz karolt fel, hogy a baloldal mellett a szélsőjobbot is kontrollálni tudja. Most, amikor a Jobbik megcélozta a Fidesz helyét és “néppártosodik”, a szabadlábra helyezett Budaházynak, aki joggal számított arra, hogy az eltelt időre és egyéb okokra hivatkozva majd elkenik az ügyét és többé vissza sem kell mennie, most a Fidesz ügyészsége kért 20 év börtönt. Ne feledjük el, hogy Budaházy 2002-ben még a szavazócédulák újraszámolása okán tüntetett az akkor még nem tőkés-globalistának látszódó a Fidesz érdekében az Erzsébet hídon. A hatalom birtokában ma, más a pártérdek.

Az ügy további fonáksága, hogy akik most Budaházyval szemben a maximális büntetést indítványozzák, azok azt a cselekményt, amelyet Budaházy csak tervezett elkövetni, ők maguk elkövették. Budaházy csak célul tűzte ki az alkotmányos rend megdöntését, de Orbán és bűnszervezete azt meg is valósította. A továbbiakban kiemelek majd pirossal olyan mondatait a szerzőnek, amelyek fontosak és el kell gondolkodtassanak bennünket arról, hogy milyen világban is élünk?

Az eszközök voltak mások, bár még azok is néha keveredtek. 2006-ban például Orbán ugyanolyan terrorcselekményeket hajtott végre a fradista huligánok és a szélsőjobboldali csőcselék uszításával, mint Budaházy a “Magyarok Nyilai” nevű szervezetével. Akkor egy oldalon harcoltak. Ám az eddigi tárgyalásokon kiderült, hogy nincsen “Magyarok Nyilai” nevű szervezet, s az csak a médiakitalációja!.

Orbán a kordonbontással is az alkotmányos rendet sértő  terrorcselekményt hajtott végre, (egy hamis és törvénytelen államban vajon miért sulykolják ezt a hazugságot, az alkotmányos rend megsértését szinte állandóan?)  a gyáva politikai döntés akkor is felülírta a jogot, és Orbánt nem tartóztatták le, hanem futni hagyták. A következmények ismertek. Ha Budaházy nem egyes politikusok házánál robbant (erre nincs is bizonyíték, de nyomják), hanem az állam elfoglalását tűzi ki célul, majd az erőszakszervezetek és az államhatalom birtokában hajtja végre az alkotmányos rend megdöntését, akkor most az ő főügyésze tartana vádbeszédet Orbánnal vagy másokkal szemben.     Ebben van némi igazság. Hisz a médiamanipulált választásokat nem lehet szabadnak nevezni, különösen úgy nem, hogy az iskolákban a liberális oktatás nem radírozta még ki a bolsevizmus kártékonyságát, sőt annak a következményeit sem, ami a vonzó kapitalista rend óhajtását eredményezte nekünk 1989-ben, bár 1956 hősei és a magyarság minden tagja akkor, kifejezetten egy harmadik utas megoldást szeretett volna elérni!

Ma Magyarország miniszterelnöki székében egy másik Budaházy ül, akinek jogállami keretek között Budaházy mellett, a vádlottak padján lenne a helye a jelenlegi főügyésszel együtt. Ha valóban így lenne és Budaházy György lenne a miniszterelnök, akkor már biztosan vissza is tértünk volna a törvényes magyar államok sorához, a gazdasági rendszer a kisembereket szolgálná és nem a nagytőkét, nem a pártok érdekei szerint születnének a törvények, hanem a Nemzet érdekében. Ráadásul az igazságszolgáltatás, nem a pártérdekeket, hanem a valós nemzeti érdekeket szolgálná. Nem ömlene végre ránk a médiából az a sok szemét és a hamis információ,s jó lenne végre magyarnak lenni itthon, de még külföldi út során is.

Hogy Magyarországon ki a vádló és ki a vádlott, azt nem a jog és a törvény dönti el, hanem a politikai szituáció. Ha hazánknak 2002 -2010 között törvénytisztelő, egyenes, bátor miniszterelnökei vannak, akik tiszteletben tartják a törvényt, és nem ostoba politikai megfontolásoknak, gyávaságnak rendelik alá a jogot, akkor Budapesten ma is demokrácia van, és az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete miatt Orbán és Budaházy egymás mellett tölti az életfogytiglani szabadságvesztését.

Ez is érdekelheti:  Pressman nem érti, inkább kritizál - nekirontott Szijjártó Péternek

Sajnos demokrácia van hazánkban. Egy olyan népuralom, amihez a népnek van a legkevesebb köze, s amit a görög demokrácia korában is kimutattak már filozófusok (Platon, Arisztotelész, stb.) miszerint az egy „elfajzott” népuralom, ahol nem a közjót szolgálja a rendszer.

 A magyar abszurd újabb csavarja az, hogy azok a pártok és politikusok, akik elengedték a bűnözőket a törvény alkalmazása nélkül, az alkotmányos rend sikeres megdöntése után sem veszik tudomásul, hogy mi történt, ezúttal sem a joghoz és a törvényességhez ragaszkodnak, nem az Alkotmányt védik, hanem úgy tesznek, mintha semmi nem történt volna, és Magyarországon ugyanolyan alkotmányos rend lenne, mint volt korábban. Mikor kedves Bartus? Talán Rákosi vagy Kádár véreskezű rendszere alatt? Vagy akkor, amikor a hatalom megtartása érdekében Kádár hiteleket vetetett fel a „rothadó kapitalizmus” bankjaitól? Esetleg akkor, mikor Haynaut megszégyenítő módon végeztettek ki magyar hazafiak ezreit és arccal lefelé temették, vagy inkább kaparták el őket? Esetleg az IMF hazai térnyerése idején 1982-ben? Nem! Higgyék el nem  téves a dátum, Kádár írta alá!

Az alkotmányos rend megdöntője most 20 évre börtönbe csukatja a konkurenciát, azért a bűncselekményért, amelyre csak kísérletet tett, de amit az az ember követett el, akinek az utasítására most Budaházy ellen a vádiratot felolvasták. Valóban furcsa, hogy az egykor a Fidesz mellett demonstráló Budaházy Györgyöt éppen most hurcolja meg a Fidesz, de ma szükség van a terroristákra, hiszen egész Európa erről beszél. Pont mi maradjunk ki ebből, amikor van egy már a Furcsán Nyerenc alatt is meggyanúsított személy? Ez kérem a legszebb bizonyíték arra, hogy nem volt itt semmiféle rendszerváltás!

Mindebből a tanulság az, hogy a demokrácia a jog uralma. Annak a jognak az uralma, amit éppen azok gyártanak le, akiket a média felemelt, s így a lobbista és a bankárkaszti pénzpóráz fegyelmezése alatt működnek.

Akik nem használják a jogot, mert politikai megfontolásoknak vetik alá, akik gyávák és megijednek a szélsőjobboldali hőzöngéstől, amit Orbán művelt, és a politikai bűnözőket nem teszik a börtönbe, azok a demokratikus rendszer sírásói és felelősei annak, ha emiatt egy fasiszta rendszer jön létre. Ám a fasizmus nem is annyira negatív, mint a nácizmus, ami egy baloldali mozgalom, sőt szocialista volt! Ne feledjük, hogy Sztálin épp ezért dobta be a köztudatba az antifasiszta mozgalmát, hogy ne derüljön ki, hogy a nácik éppen úgy szocialisták (és még akkor szövetségesei is), mint a nagy Szovjetunió. Emlékszik még valaki a náci zászlóra? A munkásmozgalom vörös lobogója, rajta a fekete szvasztika fordítottja, a horogkereszt. Könyörgöm, olvasson már el Bartus úr néhány tisztességes történelemkönyvet!

A bűneiket súlyosbítja, amikor ennek bekövetkezése után is szembesülnek azzal a felelősséggel és bűnnel, ami ide vezetett, és a megdöntött köztársaság és önkényesen eltörölt Alkotmány után is úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi. Az állítólag megdöntött köztársaságról annyit, hogy az 1946 évi I. tv hozta létre, ami szovjet megszállás, sőt erőteljes nyomás hatására jött létre, amit így nem is lehet valóságos törvénynek elfogadni. Ezt a hamis köztársaságot én is szívesen megdönteném, ha nem lenne ez az ügy túlmisztifikálva. Ám nem azért élnek az angolok, svédek, hollandok rosszabbul, mint mi, mert királyságban élnek, hanem azért mert jobban lopnak az ő politikusaik, mint a mieink? Vagy esetleg tévednék?

Nekik is a vádlottak padján van a helyük, mint akik nem megdöntötték az alkotmányos rendet, hanem akik bűnös mulasztásaikkal elősegítették azt. Újra és újra sullykolja belénk az alkotmányos rend megdöntését a szerző. De hogy lehet egy alkotmányellenes rendszert megdönteni? Nem úgy hogy helyreállítjuk a valódi alkotmányt? Ez pedig eddig nem történt meg!

De a Budaházy-ügy vége még lehet az is, ha Orbán és a Jobbik megegyeznek, hogy valamelyik fokon az egész ügyet elsinkofálják, és a végén senki nem megy börtönbe. Miközben egy ilyen súlyos ügyben Budaházynak már 2002 óta az életfogytiglani büntetését kellene töltenie, ennek a pofátlan bűnözőnek a cellájára minden tisztességes országban rározsdásodott volna a műanyag lakat. Kezdek kicsit ideges lenni a tobzódó tudálékosságra és butaságra. A közismert terrorista aki 70-80 embert gyilkolt le egyedül – Anders Behring  Breviknek hívják és a média szerint zsidó portálok olvasgatásával töltötte az idejét a gyilkolászások előtt – összesen kapott 21 évet. Ez a firkász pedig életfogytiglanról beszél, amikor Budaházy esetében még a törvénytelen törvények alapján sincs lehetőség ennek a kiszabására. Így azután nem Budaházy a pofátlan, hanem ez az Amerikába szaladt firkász!

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

S talán akkor fülkeforradalomnak nevezett államcsíny sem következik be, mert akkor Orbán meggondolja esetleg, hogy akar-e a börtönbe menni. De ez bátorítás volt neki, s amikor a baloldal gyávaságára, jellemtelenségére, a törvényekkel szembeni tiszteletlenségére alapozta a NER tervét, akkor sziklára építette az ő házát.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: az Európai Bizottság és az Európai Néppárt vezetője meg akarja buktatni a magyar kormányt

Szerintem nem a Nemzeti Együttműködés Rendszerével van itt a baj, hanem az abban szereplő szavak átértelmezésével. Mert szerintem a haverokból épített új burzsoázia nem az amit a magyarság óhajtott a választások előtt, amikor a Fidesz-KDNP jelöltjeire húzta be az ikszet! No ezért is kell feltétlenül alternatívát biztosítani a magyarságnak 2018-ban, mert még a legtájékozatlanabbakat sem lehet többé már megvezetni a „bal és jobb” szembe állításával. Ezért is vallom azt, hogy Nemzetet kell építeni a részérdekű pártok támogatása helyett!

 
Szeged, 2016-05-06                       Dr. Bene Gábor,  Közjogász
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

11 thoughts on “Reflexió "A BUDAHÁZY-JELENSÉG" kapcsán!

  1. Nem igaz ez a Bartus! Jó tollú újságíróként a “rendszerváltás” hajnalán megírta a szoclibeket leleplező könyvét, amit megjelenés előtt bezúzattak. AZÉRT MARADT NÉHÁNY PÉLDÁNY… Onnan hess lett a vége. A hit gyülivel szintén sok baja volt, kipakolt. Amerikában szintén sok baja van mindenkivel, de bánatában onnan okádja a tüzet haza. Eldönthetné már hova, kihez akar tartozni, ha egyáltalán akar, de a mocskolódását befejezhetné.
    dr. Bene Gábornak gratulálok!!!

  2. Bene Dr. csak alkotmányosság szempontjából vizsgálja az ügyet. Nos, az az ALKOTMÁNY hatályon kívül van helyezve és egy, történelmi jellegű írott Alaptörvény van hatályban. Ennek következtében a MEGHALADOTT – mert SEMMIS! – sztálinista- visinszkíj-féle Alkotmány ellen feltételezett cselekmény OKAFOGYOTTSÁG miatt megalapozatlan vádat és bírósági eljárást eredményezett. De ez a GYÖKÉR BOLSEVISTA L.Ü.-t illetve Dr, Megkörösztölt Imre nyom. főügyészt a legkevésbé sem zavarja.
    HÁT MAJD ZAVAROM ÉN, Uljanovval egy üstben fog fortyogni!!!!
    Nálam NINCSEN mentelmi joga Sinku Palinak vagy Lángnak, vagy főképpen Sódor Istvánnak!!!!

  3. ,,…a rendszer olyan hamis, hogy még a szavazatok újraszámolását sem engedheti meg magának, hiszen akkor kiderült volna, hogy a csalás a politikai váltógazdálkodás rendje miatt következett be, sőt bankárkaszti utasításra.”
    Nem jó a ,,hamis” fogalmat egy rendszerre alkalmazni. Egy rendszer olyan, amilyen. A jogi értelmezéseket alkalmazni, azt mindenki, ,,akinek kell”. Ez a rendszer csalt a választásokkal. Na és. A nép elfogadta választási törvény szabályait, abba pedig eleve bele volt tervezve a csalás. És amíg amíg elfogadja,a jelenlegi törvényt, jogi értelmetlen tárgytalan a csalások elleni tiltakozás. Nem lehet hivatkozási alapnak tekinteni, bármennyire is felháborító. Legfeljebb azt lehet mondani, hogy visszaéltek a pártok választó jóhiszeműségével. De 1990-óta egyfolytában? Ezen kellene elgondolkozni az embereknek, miért nem a választási törvénnyel foglalkoznak végre.
    ________________________________________________
    …nem a kormányokat kell időről időre leváltani, hanem az egész rendszert, amelynek semmi köze nincs sem az igazsághoz, sem az alkotmányossághoz.”
    Illúzió. Hogyan kell egy egész rendszert leváltani. Igazságnak pedig a diktatúra is igazság, csak nem mindenkinek tetszik. A jelenlegi Alaptörvényt viszont sértik a törvényhozók. Ez egy olyan tényező, amire lehet hivatkozni. De ehhez tudni kel azt is, hogy az elitnek létfontosságú a demokrácia látszatának megőrzése, mivel éppen ere hivatkozva teremtheti meg saját legitimációját. Hogy ez mennyire fontos dolog, azt a szavazás kötelezővé tétele Bulgáriában is igazolja. Attól tartok, ezt nálunk is meglépi a Kormány. A szavazásnak ugyanis semmi más jelentősége nincsen, mint az előbb említett demokrácia látszatának fenntartása. Ha kell erőszakkal. Csak hogy ennek nincsen köze a demokráciához. Mert mi van, ha valaki az összes jelölt politikájával elégedetlen? Akkor bármilyen állásfoglalásra kényszerítés erőszaknak minősül. Marad az utolsó előtti választási lehetőség, és a választó tudatosan érvénytelen szavazatot produkál. Ez mennyivel jobb, mintha otthon maradt volna?
    ___________________________________________________________________
    ,,Budaházy esetében a gyenge kezű demokratikus rendszer döntésének következményei szintén ismertek. A 2006-os zavargásokban játszott szerepe után megalakította a nyíltan terrorista szervezetét, amely robbantásokkal és terrortámadásokkal akarta megbuktatni a kormányt és az alkotmányos rendet, befolyásolni a parlamenti képviselők döntéseit.”
    Itt egyszerre tévedett Bartus László és a ,,válaszoló” Bene Gábor jogász. Bartus azt hiszi vagy próbálja elhitetni, hogy Gyurcsány kormánya gyenge kezű volt. Az igazság az, hogy az 1990-től kezdve a többi kormány is az volt. De azt a képességüket, hogy az első pillanattól kezdve az elit számára a nép fikarcnyi veszélyt sem jelentett, az a magyar kormányok mögött álló cionista világhatalom ,,érdeme”. A ,gyenge” demokrácia Gyurcsányja nyugodtan mondhatta az ellene tüntetőkre, hogy majd megunják, és haza mennek. Úgy is lett. Sőt, azóta is így van. Az alkotmányos rendet pedig hagyjuk. Nincs alkotmányos rend, de én itt erről nem írok. Már a papagáj is sokallná az Alaptörvény B), C) és R) cikkeinek ismételgetését. Aki nem ismeri, az beszéljen alkotmányos rendről.
    Bartus rossz állítására Bene Gábor hasonlóan rosszul válaszol:
    …ő egy szabadságharcos, aki az ősi alkotmányos rend helyreállításán fáradozik hazánkban és nem a valódi alkotmányosság lebontásán, eltörlésén.”
    Ez jogi szempontból semmi, a szabadságharcos fogalma nincs a jogban. Az ősi alkotmányos rend mire vonatkozik, mely korok alkotmányos rendjéről van szó? A Szent Korona Alkotmány ugyan említve van az Alaptörvényben, de azt sajna már István király ,,államalapítása” után született, amikor a jogot már nem független világi királyok írták, hanem a pápai birodalom ellenőrzött minden törvényt, amit fennhatósága alatt hoztak. A Szent Korona Tan és Alkotmány cionista mű, a nép hülyítésére találták ki, és ha csak szemernyit is a magyarság önállósága fel mutatna, egyszerűen ilyen nemmis létezne, hogy Szent Korona Tan. És mégis, ebben a tanban fent maradt valami, ami már István előtti évezredekben a magyar jog része volt, és amelynek legkorábbi emlékei Badiny Jós Ferenc kutatásai alapján összeállított Magyar Bibliában tetten érhetők.

  4. A Magyar Biróságok sosem a tények a bizonyitékok alapján itélkeztek.Ezt a korrupt trágyadombot fel kell számolni. orbán kormányal együtt.Több politikai fogoly van ma hazánkban fogvatartva,mint a komunista rendszerben.Nagyon megérett már az idő,hogy egy újjabb 56-kipucolja és ezeket a korrupt birákat,,ügyvédeket,ügyészeket,politikusokat,az orbán által is emlegetett lámpavasra felhuzzák..A választásokkor orbán által be igértekböl semmi nem valósult meg.Mindenben hazudot orbán,nem csak reggel,vagy este.,Aljas hazaáruló,titokban telepiti be a migránsokat.A hazafiainkat pedig börtönökbe zárja .Szabadásgot Budaházinak,és a politkai fogjoknak..orbán viktor ilyen alapon a fél országot börtönbe kellene zárnod.a terorizmust összemosod a nemzet szabadságharcával önmagad gyülöletesebbé teszed mint amilyen volt a hasonszőrü gyurcsány “barátod”.Átok legyen rajtad,.Mi Magyarok nem egy birkanyáj vagyunk,.Ezt a saját börödön fogod érezni.MMM.

    1. Egy kegyvesztett ügyész véleménye a(z) (i)gazságszolgáltatásról:
      a magyar i()gazságszolgáltatás pedofilok,homoszexuálisok,kurvák és alkoholisták gyülekezete.
      EGYETÉRTEK!!!
      H.B.
      “Azt látom, hogy mindig olyanok teszik tönkre hazugsággal mások életét, akiknek sajátját az igazság forgatná fel.”

  5. ” a bűnöző nem Te vagy, hanem az a sok féreg,aki Téged annak kiált.
    Ha létezne Mo-n igazság,jog, akkor most ők,a rablók,gyilkosok ülnének helyetted. De ők megérdemelten!!

  6. “Urak ti urak ti Velsz-ebek” A Magyarok Istene adja hogy ne egy 56-szabaditsa ki Budaházit-és a rabságban lévő politikai fogjokat..Bizotnságban érzitek magatokat,pedig nem” Itáliában reng a főld” hanem a seggetek alatt..Miki MM.

  7. ” jönnek az okosok(?) a joggal,csűrik,csavarják a paragrafusokat. Egymást überelik okos mondandóikkal ,s mindegyik a másik főlé kerekedne valami zseniálisnak vélt fondorlattal. A saját nagyságukat jöttek hirdetni,bizonygatni.
    De ki foglalkozik az Emberrel, az igazsággal? Akit, amit, nem lehetne csűrni csavarni . Mégis csavarják,mert mindegyikből mást akarnak kihozni,mint ami. Mert mindegyikőjüknek mást jelent az Ember,a Jog és az Igazság. Ha nem így lenne, nem lenne min vitatkozni,és mások ülnének a vádlottak padján.
    A hatalom(?),bosszúért liheg, a bűn(?)ismétléstől való elrettentéstől,a tömegek megfélemlítéséről,és ezért, saját szája ízére formálja,igazságot,jogot. Keres,s talál hozzá támogatót.
    De attól,hogy ez a “komédia folytatódik,Justitia még nem teszi igazzá!

    1. “Egymást überelik okos mondandóikkal ,s mindegyik a másik főlé kerekedne valami zseniálisnak vélt fondorlattal. A saját nagyságukat jöttek hirdetni,bizonygatni.
      De ki foglalkozik az Emberrel, az igazsággal?”
      T.T.F!
      Naivitás a zsidóktól korrektséget várni – amikor azt osztották ők nem álltak sorba.
      H.B.

  8. “ha Magyarországon,Magyar Ügyvédek lennének,egymást fellökve sietnének a védelmére!
    De a “kakukk fiókák,ugyan abból a fészekből estek ki. A hangulat keltés,meg csak jó reklám a “cégnek.
    De kifizetődőbb is a hangulatra játszani,mint az Igazság mellé állni !?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük