Budapest-tervet hirdetett Szentkirályi Alexandra (videó)
– Budapest sokunkat látott felnőni, engem látott, mikor Újpalotán megtettem az első lépéseimet, először ültem biciklire, mentem koncertre, látta sokszor a mosolyomat, máskor a dolgozatok előtti izgalmaimat. Látott férjhez menni, gyermeket szülni. Eközben én is láttam ezt a várost. Láttam szépnek és csúnyábbnak, de ez mindig is egy love story volt – idézte fel kampányindító rendezvényén Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje.
Mint fogalmazott, Budapest minden kerületében van valami, amit a magunkénak érezhetünk. – Egy élet is kevés, hogy minden szegletét bejárjuk és megismerjük, de nekem szenvedélyemmé vált – ecsetelte.
Hozzátette: most már anyaként sem mindegy neki, milyen városban nőnek fel a gyermekeink. – Olyan Budapestet szeretnék, amely gondoskodik lakóiról, tiszteli időseit – hangsúlyozta. Felidézte, 2010-től önkormányzati képviselőként, 2014-től főpolgármester-helyettesként dolgozott addig, amíg dinamikusan épült a város. – Akkor a város és a kormány tudott együttműködni, ezért köszönet Tarlós Istvánnak – emelte ki a főpolgármester-jelölt.
Szentkirályi Alexandra emlékeztetett: Tarlós István korszaka példátlan fellendülést hozott, Karácsonyék 200 milliós tartalékkal vehették át a stafétát. Elkészült a budai fonódó villamos, befejezték a négyes metrót, elkezdték a hármas metró felújítását, elképesztő turisztikai fejlődések történtek – sorolta a volt főpolgármester eredményeit a Fidesz–KDNP jelöltje.
Hangsúlyozta: szereti a várost, és örömmel dolgozik érte, mert
Budapest megérdemli, hogy a jövőjére női szemmel is nézzenek, vagyis szeretettel, de tárgyilagosan.
Az egyik szemének Budapest csodálatos, mert szereti, de a másik szeme látja, hogy Budapest milyen most. Akik ma irányítják, azok nem szeretik Budapestet, csak a pénzt és a hatalmat szeretik. – Budapest egy olyan hely, amiért érdemes küzdeni, az otthonunk, ami megérdemli a gondoskodást – jelentette ki a Fidesz–KDNP jelöltje.
Szentkirályi Alexandra szerint a fővárosban 2019-ben összeállt a Gyurcsány-kormány, amivel véget ért a virágzó időszak. Nem is próbálják titkolni, hogy ki irányít a városházán,
a főváros Gyurcsány fogságában van, a Párbeszéd és az MSZP pedig bevonult Gyurcsány mögé.
Kiemelte: Karácsony Gergely a 2018-as MSZP-s miniszterelnök-jelöltsége után talált egy újabb gazdatestet a baloldalon, pedig korábban csak unikummal tudta elfogadni, hogy Gyurcsánnyal szerepeljen közös listán. A kassza üres, a város koszos, a budapestiek dugókban vagy megállókban ácsorognak, vagy veszélyes kerékpársávokon tekernek. Közben a főpolgármester hivatali sofőrrel használja a buszsávot, a városháza pedig a Gyurcsány-család udvari cége lett. Karácsony elfelejtette, hogy a városvezetés a cselekvésről szól, nem a megvalósítatlan ígéretekről. – A legnagyobb teljesítménye egy szelfi a Blaha Lujza téri vécével. Olyan főpolgármesterre van szükség, aki tényleg a város szolgálatába tud állni – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.
Felidézte, hogy nem először hagyja magára a várost a baloldal, ennek történelmi hagyománya van. – Demszky Gábor idején kivéreztették a várost, most a városházát is pénzzé tették volna. Most pedig Gyurcsány emberei miatt kong üresen Budapest kasszája. A nemzet fővárosa gazdátlan, Karácsony Gergely Gyurcsány Ferenc utasításainak teljesítésével van elfoglalva. De hová lett a pénz? – tette fel a kérdést, jelezve, hogy csillagászati magasságokban járnak a parkolási díjak, a 3-as metró klímáját sem hozták helyre, kukákat szerelnek le, szemétben úszik a város. – Hogy lehet, hogy a fentiek ellenére 406 millió forintot kap a 42 fős tanácsadói testület és 65 milliós prémiumot osztottak ki csak a BKK, a BKV vezetőinek?
Nem számíthatunk tőlük semmi újra, ugyanazok az emberek, ugyanazzal a Gyurcsánnyal az élükön. Itt az idő kikapcsolni a Gyurcsány-show-t Budapesten
– hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra. Mint mondta, a baloldal az elmúlt években megmutatta, mire képes vagy nem képes együtt. – A zsebüket teletömték, és lemondtak a városról – emelte ki. Szerinte viszont ez a város többet érdemel. – Ne feledjük, hogy Budapest a magyarság történelmének legnagyobb vállalkozása. Megérdemli, hogy küzdjünk érte! – hangoztatta.
Szentkirályi Alexandrának vannak a legjobb lehetőségei
Tarlós Istvánt vastaps fogadta a rendezvényen, és azzal kezdte, hogy szerinte mit jelent polgármesternek, főpolgármesternek lenni. Tarlós István ugyanis tizenhat évig volt polgármester és tíz évig főpolgármester.
Mindenkinek megvannak a maga előnyei, de kell egy általános áttekintés a városról, és tapasztalatok ahhoz, hogy valaki főpolgármester legyen. Szentkirályi Alexandra mögött tíz év fővárosi tapasztalat van
– emelte ki.
Tarlós István felidézte a közös munkát Szentkirályi Alexandrával, akit huszonhat évesen választott maga mellé főpolgármester-helyettesnek a humánpolitikai területen. – Tehetségével, munkájával ezt a pozíciót megszolgálta – méltatta a jelöltet, és leszögezte: Szentkirályi Alexandrának van a legnagyobb lehetősége arra, hogy a legtöbb forrást megszerezze Budapestnek.
– Senki nem ért mindenhez, az ellenfelei sem – tette hozzá Tarlós István. Közölte: lehet álmokat szőni, de ezekből tizenöt évig sem lesz semmi. Az igények listáját már korábban is összeszedték Fürjes Balázs, Gulyás Gergely és Kocsis Máté. – Ez a lista azóta is megvan, és ott van a szekrényben. Ezeknek az ötleteknek viszont van realitásuk. Az árvízvédelmet ígérte Karácsony Gergely, de nem cselekedett. Szentkirályi Alexandra tud kapcsolatot tartani a Belügyminisztériummal, a katasztrófavédelemmel – mondta a volt főpolgármester, és arról is beszélt, hogy a jelöltet emberségesnek és tisztakezűnek tartja, aki „lát a pályán”.
Budapestnek háborúpárti vezetője van
Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője Horváth Csaba zuglói polgármester szavaival kezdte beszédét: jó hír, hogy Karácsonynak már csak 53 napja van hátra a főváros vezetéséből. Felidézte: rengeteg bicikliút épült festékből, ezekben mindenki az örömét leli, a mintájukra lehetne az Üllői út közepére villamossíneket festeni. A nyolcadik kerületben a Teleki tér sarkán nyolc méter bicikliutat adtak át, még a kislánya is kinevette nyuszimotorral ezt a szakaszt. Autóval már csak keservesen lehet közlekedni, de legalább parkolni sem könnyű – vélekedett.
Hozzátette, a légszennyezettségi adatok rekordokat döntöttek, akinek pedig ez nem tetszik, menjen gyalog. Létesültek darázsgarázsok és rovarhotelek, utóbbi után talán idegenforgalmi adót is lehet beszedni. – Javult a Toi-Toi vécék aránya, az ötlet ragadós, akárcsak a budi. Ez volt az első közeledés az árnyékkormány felé, végső soron sok pici DK-irodával találkozhatunk. Az árnyékszék-dolog választási szövetséggé érett, a főpolgármesternek már viszkit sem kell innia ahhoz, hogy Gyurcsány embere legyen – fogalmazott Kocsis Máté.
Úgy folytatta: egyre több kerület ismerte fel a kutyapiszoárok jelentőségét, Niedermüller Péter erzsébetvárosi DK-s polgármester egyszerre hetet adott át ezekből. – Örüljünk neki, hogy nem kötötték át nemzeti színű szalaggal – ironizált a frakcióvezető. Hozzáfűzte: a fővárosi vezetés a méhlegelő szót használja a gondozatlan zöldfelületekre, a parkokba pedig birkákat akartak legeltetni, de ebből nem lett semmi, mert a legtöbbjük irodát kapott a városházán.
A frakcióvezető kiemelte: ezek nem viccek, és szórakoztatók lennének, ha nem a mindennapjainkról lenne szó. Élhetetlen lett a város, elviselhetetlen lett a hajléktalanhelyzet, de legalább Iványi Gábor díszpolgári címet kapott. A várost szeretők szíve vérzik, mert
Budapestből csodát lehetne csinálni, amihez az irritálóan balfácán vezetők helyett jó vezetőkre van szükség.
Tarlós István volt főpolgármester 200 milliós tartalékkal adta át a fővárost, aminek évről évre nő a bevétele, és mégis csődhelyzetbe jutott, miközben „a bamba csak néz”– utalt Karácsony Gergelyre Kocsis Máté.
Felidézte: lett vonaljegy és bérletáremelés, de a prémiumra futotta a csúcsvezetőknek, és a városházát is eladták volna Karácsony feje fölül, ha a sajtó nem leplezi le. A közpénzből készpénzt csináltak, csoda, hogy a kőoroszlánt nem lopták le a Lánchídról, Tüttő Kata annak a hátán emelkedhetett volna ki a Dunából. – Az mindent megér a finanszírozóknak, hogy Magyarországnak háborúpárti kormánya legyen – jelentette ki, és utalt Karácsony Gergely kínos elszólására, amikor egy tévéműsorban arról beszélt, hogy háborúban állunk Oroszországgal.
Nem állunk háborúban senkivel, és ha rajtunk múlik, nem is fogunk, maguk árulják a hazát dollárokért cserébe. Budapestnek külföldről finanszírozott háborúpárti vezetője van, aki miközben bambán néz, Gyurcsányék kifosztják a kasszát
– zárta beszédét Kocsis Máté.
Folytatódhat az aranykor
– A Karácsony Gergely előtti időszak a városépítés, felújítás, fejlesztés évtizede volt, a századforduló után is virágkorát élte a Budapest, akkor újult meg a főváros jelentős része – mondta a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a kampányindítón. Baán László úgy fogalmazott: a Fidesz-kormány egy válság után vette át kormányzás terhét, ennek ellenére
Trianon után legjobb évtizedét élte Budapest 2010 és a Covid-járvány közötti időszakban, ebben nagy része volt Tarlós István korábbi főpolgármesternek is.
– Ha ez az ív folytatódhatott volna a városban, jó lett volna. Ekkor újult meg többek közt a Pesti Vigadó, a Zeneakadémia, épült meg a Magyar Zene Háza, a Néprajzi Múzeum. Elképesztő vállalások és építkezések jellemezték ezt az időszakot. A második aranykor kezdete volt, ami a baloldali városvezetéssel megakadt sajnos – mondta Baán László.
Szerinte ugyanis a 2019 után a baloldali városvezetés mást kezdett képviselni, amit ha összevetünk a kampányígéretekkel, kiderül, hogy a kultúra fejlesztése nem volt benne. – Ez utal arra, hogy ha Karácsonynak lett volna problémája ezzel a területtel, szóvá tette volna. Vagyis nem volt mit kritizálni, és ötlete sem volt. Egyetlen ígérete volt, egy roma összművészeti központ, ami a láthatáron sincs. A Merlin színház felújítása egy Patyomkin-művelet volt, alighogy megnyílt, be is zárt – sorolta. Hozzátette:
a főváros kulturális élete nem a jelenlegi városvezetésen áll. Ha partnerek lettek volna, folytatódhatott volna az aranykor.
A Liget-projekt körüli baloldali hisztiről azt mondta: akkor működött jól a város, amikor a vezetés és a kormány között jó együttműködés volt. A baloldal egyik fő pontja volt ennek megakadályozása. – Ha annak a hazugságcunaminak, ami folyt, egyetlen igazsága is lett volna, Karácsony most odamenne a megújult helyszínhez, és mutatta volna a „szörnyűség” eredményét, de nem az lett. Európa legnagyszerűbb kulturális komplexuma jött létre – hangsúlyozta Baán László.
A következő önkormányzati ciklus legnagyobb kihívásai között említette, hogy Budapest mint nagy metropolisz kulturális kínálatot is ad, a kormány a lehető legtöbbet költi kultúrára, hatalmas kínálattal. – Fontos, hogy a város a jövőben fenn tudja tartani intézményeit, nagy fesztiválokat hozzon létre, ezek most nem láthatók. Pedig korábban ebben partner volt a főváros, reméljük egy új vezetéssel megint az lesz – emelte ki a múzeumvezető.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje a rendezvényen hirdeti meg hétpontos Változást Budapesten! tervét. A Fidesz közösségi oldalán azt írta: olyan főpolgármesterre van szükség, aki Budapest érdekében képes együttműködni a kormánnyal.
Ma Gyurcsánynak van főpolgármestere, a budapestieknek nincs. Gyurcsány emberei nem érdemelnek még egy esélyt!
– húzta alá a jelölt, aki több felvételt is megosztott a készülődés utolsó pillanatairól.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje / Fotó: Hír Tv – printscreen