Kétséges, hogy a héten szavaznának az Ukrajnának nyújtandó segélyről
Egyre kisebb az esélye annak, hogy az amerikai képviselőház ezen a héten szavazna az Ukrajnának nyújtandó segélycsomagról, mivel Mike Johnson házelnök a republikánus párton belül egyfajta nyomással néz szembe a törvényhozási terveit illetően – jelentette az Associated Press.
A kongresszusi vezető kedden órákat töltött a Capitolium Hill-en képviselőtársaival, arról tárgyalval, hogyan lehetne biztosítani azt, hogy a pártja által prioritásnak tekintett irányelvek a demokraták által kért finanszírozás mellett átmenjenek a kamarán – írja az AP. Mivel nem készült dokumentumtervezet, „bármilyen támogatás elfogadása ezen a héten [komolyan] kétséges”.
A Fehér Ház hetek óta sürgeti Johnsont, hogy bocsássa szavazásra a szenátus által február végén elfogadott 93 milliárd dolláros törvényjavaslatot. A javaslat biztonsági segítséget nyújt Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak, valamint humanitárius segélyt biztosít a Gázai övezetnek.
Johnson a közelmúltban jelezte, hogy támogatná, hogy több pénzt küldjenek Kijevnek, ha az nem segély, hanem kölcsön lenne. Ezen a héten további nyomás nehezedett rá, miután Irán megtorló támadást intézett Izrael ellen, amelyet a zsidó állam az USA támogatásával állított meg.
Az AP jelentése szerint a házelnök egy bonyolult megközelítést mérlegel, amely külön szavaztatná a szenátusi törvényjavaslatot. A szenátusnak ezután szavazna arról a törvényhozási javaslatról, amely a képviselőházból érkezik.
A republikánus párt azt szeretné, ha az USA déli határának biztonságát a kiadási javaslathoz kötnék. Johnson az amerikai joghatóság alatt álló orosz vagyonok elkobzását és az Irán elleni szankciókat is szorgalmazhatja – tette hozzá az AP.
A republikánus találkozó során a házelnök állítólag figyelmeztette az Ukrajnának nyújtandó támogatás keményvonalas ellenzőit, hogy tervének alternatívája az lenne, ha a demokraták eljárási manőverekkel kikényszerítenék a szenátusi törvényjavaslat megszavazását. Thomas Massie kentuckyi képviselő állítólag lemondásra szólította fel Johnsont. Az előző képviselőházi elnököt, a kaliforniai Kevin McCarthyt saját pártja taszította le posztjáról, mert állítólag háttéralkukat kötött a demokratákkal Ukrajnával kapcsolatban.
A még több pénz Kijevbe áramoltatásának hívei azt hangoztatják az egyre szkeptikusabb amerikai szavazók előtt, hogy a pénz nagy részét otthon költenék el a védelmi célú termékek gyártásának megerősítésére.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt képen: Mike Johnson, az Egyesült Államok képviselőházának elnöke a 2024. április 16-i sajtótájékoztatót követően. © Win McNamee / Getty Images
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…