Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Kiemelt képen: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, korábbi német védelmi miniszter (Fotó: Voice of Europe/Twitter)

Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet

Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció nem fogja annyiban hagyni a dolgot.

A jobboldali Patrióták Európáért frakció szerint méltánytalan az EU eljárása, hogy nem kapják meg azokat a bizottsági elnöki pozíciókat, amelyek parlamenti létszámuk alapján megilletnék őket – írja a Brussels Signal.

A lap beszámolt róla, hogy a Patrióták szerint az EP-ben többségben lévő centrista és baloldali pártok együtt dolgoztak azon, hogy a jobboldali csoportot kizárják a bizottsági vezetői pozíciókból, amelyeket saját maguk között osztottak szét.

Gál Kinga, a Patrióták Európáért alelnöke csalódottságának adott hangot amiatt, hogy az EP-ben semmibe veszik a demokráciát és a jogállamiságot.

Mint mondta,

ez a választók millióival szembeni tiszteletlenség, a választási eredmények megtagadása. Az európai demokrácia elárulásával Brüsszel fenntartja az uniós oligarchiát

– szögezte le a Fidesz EP-képviselője.

A Patrióták Európáért frakció reakciója

Gál Kinga megígérte, hogy minden rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőséget és belső eljárást igénybe vesznek, egészen az Európai Bíróságig, hogy érvényt szerezzenek akaratuknak.

Mandiner

 

Kiemelt képen: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, korábbi német védelmi miniszter (Fotó: Voice of Europe/Twitter)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük