Politico: Ukrajnát frontvonalainak összeomlása fenyegeti
Frontvonalainak összeomlása fenyegeti Ukrajnát ezen a nyáron, mert a katonák morálját a harcok és az ellátmányhiány rombolja – mondták a Politico című lapnak névtelenséget kérő magas rangú tisztek.
Szerdán a hírportál véleményszerkesztője, Jamie Dettmer megosztotta meglehetősen komor meglátását Ukrajna jövőjét illetően, miután egy hónapig utazott az országban, ahol politikai vezetőkkel, katonatisztekkel és egyszerű polgárokkal is készített interjúkat. A katonák “csak azzal a feltétellel egyeztek bele a beszélgetésbe, hogy nem nevezik meg őket” – mondta.
Az ország “a katasztrófa felé csúszik”. A nyugati fegyverek hiánya miatt a csapatok hátrálnak, és civilek tízezrei menekülnek a sorozás elől. Dettmer elmondta, hogy egy Európába tartó vonat utasainak nagyjából egyharmada harcképes korú férfi volt, akiknek valahogy sikerült mentesítési papírokat szerezniük. A határon való átszöktetés az elsődleges módja annak, hogy az ukránok elkerüljék a sorozást
– áll a jelentésben.
Az ország légköre drasztikusan megváltozott a kezdeti nacionalista hevülethez képest, amikor önkéntesek ezrei akartak Oroszország ellen harcolni. Most “a jogosult fiatal újoncok mással töltik az idejüket, késő délutánonként hipszterbárokba és technoklubokba járnak”.
„Amint azt Ukrajna menesztett főparancsnoka [Valerij] Zaluzsnij saját kárán megtapasztalta, a racionális figyelmeztetések arra vonatkozóan, hogy a dolgok nem alakulhatnak jól, bajba keverhetik a kommentátorokat és az elemzőket” – írta Dettmer. “De a kritikai gondolkodás felfüggesztése sem nyeri meg ezt a háborút.”
Dettmermer a Nyugatot hibáztatta, amiért nem támogatta Ukrajnát “addig, ameddig szükséges”, ahogyan azt megígérte. A fegyverhiány miatt az ukránok már nem hajlandóak “megtenni, amit kell”, ami a nyugati támogatás további csökkenéséhez vezet – magyarázta.
Az Egyesült Államok és szövetségesei “túlságosan bíztak a szankciókban”, amelyek nem tudták megbénítani Oroszország gazdaságát, és “vágyálmokat tápláltak” azzal kapcsolatban, hogy Vlagyimir Putyin elnököt egy népfelkelés vagy egy Kreml-puccs fogja leváltani. Az orosz vezető “vitathatatlanul soha nem állt még közelebb a céljához” – panaszolta Dettmer, és “az ukrán nemzet, ahogyan jelenleg létezik, [hamarosan] a múlté lehet”.
Moszkva kinyilvánított céljai a konfliktusban Ukrajna semleges státuszának biztosítása – szemben a NATO-csatlakozással – a radikális nacionalisták befolyásának felszámolása, valamint az orosz etnikumúak védelme a diszkriminatív politikától, amelyet az ukrán kormány a 2014-es kijevi puccs óta folytat.
Putyin többször hangsúlyozta, hogy Ukrajnát testvéri nemzetnek tekinti, amely a nyugati cselszövések áldozatául esett.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt képen: 2024. január 23-án a 41. dandár egyik ukrán katonája a lövészárokban, a frontvonal közelében, Kupiansk mellett, Harkov régióban. © Roman PILIPEY / AFP