Görögországot szinte megfojtotta a szaharai homokvihar (videó)
Az Afrikából érkező hatalmas porvihar Athént és más görög városokat is beborított, narancssárgára festve az eget – számol be a Russia Today.
A meteorológiai szolgálatok szerint a szaharai porvihart sáreső kíséri, főként az ország északi és nyugati részén.
A magas hőmérséklet, csak még inkább fokozta porvihar hatását – részletezték a meteorológusok. A szél szerdán várhatóan nyugati irányba fordul, ami csökkenti majd a levegőben lévő szaharai homok mennyiségét.
„Egy olyan jelenségnek vagyunk a tanúi, amely ezekben a hónapokban fordul elő és általában déli széllel és megnövekedett hőmérséklettel jár együtt”
– mondta Dr. Kostas Lagouvardos, a görög Nemzeti Obszervatórium Környezetkutató és Fenntartható Fejlődési Intézet kutatási igazgatója az Athén-Macedóniai Hírügynökségnek.
„Fontos környezeti problémának nevezte a jelenséget, mivel sok embert rendkívül hátrányosan érint, különösen akkor, ha a talaj felett magas a por koncentrációja”.
Az orvosok a polgárokat, különösen a már meglévő légzőszervi betegségekben szenvedőket érintő fokozott kockázatokra figyelmeztetnek.
#شاهد| إغلاق المجال الجوي وتعليق الرحلات من وإلى مطار #بنينا الدولي في #بنغازي بسبب سوء الأحوال الجوية.#ليبيا_أوبزرفر #ليبيا pic.twitter.com/fCGiwBK1aw
— ليبيا أوبزرڤر – The Libya Observer (@lyobserver_ar) April 22, 2024
A szaharai homokvihar miatt Líbia hétfőn és kedden kénytelen volt felfüggeszteni a légi közlekedést. A Líbiai Meteorológiai Obszervatórium jelentése szerint akár 70 km/órás széllökések is előfordultak. A fenti videón egy repülőtér kifutópályája látható, amelyet elért homokvihar.
Kiemelt képen: homokvihar Athénban 2024. április 23-án / Fotó: printscreen
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…