TÁMADÁS A TURULUNK ELLEN - NYÍLT LEVÉL AZ ÚJ HEGYVIDÉKI POLGÁRMESTERNEK
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Odacsapott a Magyar Ügyvédi Kamara Gyurcsány pártjának a köztársasági elnököt ért vádak okán

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A kamara szerint Dobrev Klára több mint húsz éves szabálytalan szerződések megkötésével vádolja a köztársasági elnököt.

A Magyar Ügyvédi Kamara megdöbbenéssel fogadta, hogy korábbi ügyvédi tevékenysége miatt a köztársasági elnököt „köztörvényes bűnözőnek” és „a földmaffia kiszolgálójának” nevezett egy politikai párt.

A kamara hétfőn közleményében azt írta, mélységes aggodalomra ad okot, hogy a politikai csatározások hevében olyan vádakat fogalmaznak meg politikai szereplők, amelyek súlyosan sértik nemcsak a köztársasági elnöki intézménybe, de az ügyvédségbe vetett közbizalmat is.

Kiemelték, hogy a politikai térben elhangzott súlyos szavakkal szemben a Magyar Ügyvédi Kamara „meg nem cáfolt meggyőződése” az, hogy Sulyok Tamás az ügyvédi hivatását nagy közmegbecsüléssel végezte; emellett tudományos és alkotmánybírói tevékenysége során mindenkor kiállt az ügyvédi és kamarai függetlenség mellett, amelyet a jogállamiság és közbizalom alappillérének tartott, és amelyért a Magyar Ügyvédi Kamara ezúton is külön köszönetét fejezi ki.

Hangsúlyozták, hogy a közbizalmat érte most támadás a már idézett durva kijelentésekkel. A kamara a rá vonatkozó törvény alapján minden esetben eljár az ügyvédi tevékenységre vonatkozó jogszabályt vagy az ügyvédekre irányadó etikai szabályokat sértő kollégákkal szemben. Ugyanilyen határozottsággal fel fog lépni az ügyvédeket ügyvédi tevékenységük miatt, vagy, mint a jelen esetben, közéleti tevékenységük során – méltatlanul – érő támadások ellen, mert alapvető feladatának tekinti az ügyvédségbe vetett közbizalom megóvását – tudatták a közleményben.

 

Ez is érdekelheti:  A nemzeti civilek így látják: Stoltenberg eljött megzsarolni minket - titkos egyezség a főhadvezérrel?

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük