Az MJB postaládája: Kérdések és észrevételek


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

LÁZÁR JÁNOSHOZ

A meglévő (mintegy 45 ezer fős) rendőrség létszámát miért akarja a 2010-ben felálló új kormány (első feladataként) 3 ezer fővel megemelni?  Honnan és miből? A jelenleginél jóval kevesebb létszámmal is biztosítható a rendőrség feladatának végrehajthatósága,  megfelelő átszervezés és vezetés  esetében!

ORBÁN VIKTORHOZ

Miért tartják ellenségüknek a JOBBIKOT, és miért nem a MAGYAR KOMMUNISTA MUNKÁSPÁRTOT? Az MSZP és az SZDSZ ellensége nem lehet a FIDESZ ellensége is!

BENCZE JÓZSEFHEZ

Egyértelműnek látszik, hogy a rendőrség képtelen a „szolgálunk és védünk” szlogenjével hirdetett feladatának teljesítésére, a közrend biztosítására, a bűnözők visszaszorítására, és a polgárok testi épségének, vagyonának vagy nyugalmának védelmére. A rendőrség vezetése, szervezete, létszáma, felszerelése csak a regnáló kormánypárt ellen fellépő (tüntető) tömeg szétverésére alkalmas.

Nem kellene a főkapitány úrnak záros határidőn belül távozni a testület éléről?
LENDVAI ILDIKÓHOZ

Melyik (kisegítő) iskolában nem tanították az elnök-asszonynak, hogy a  vörösterror időben, módszerében és mennyiségi mutatóiban is messze megelőzte a fehérterrort? Kérje vissza az „iskolapénzt”!

KUN MIKLÓSHOZ

Kun Miklós milyen állapotban volt (pl.: narkós vagy alkoholos befolyás alatt, esetleg kiugróan magas láz gyötörte), amikor Belovai István homlokán látni vélte a „KÉM” feliratot? Merthogy: ezt nyilatkozta az ECHO-tévében.

Talán az válthatta ki a látomását, hogy Sztalin is azért végeztette ki Kun Bélát (K. M. nagypapáját), mert neki is látomásai voltak: KÉM, IMPERIALISTA ÜGYNÖK, SZABOTŐR, MENSEVIK, TROCKISTA, KULÁK, SZUKA, HAZAÁRULÓ, stb., stb.?

Kíváncsiak lennénk a látomások mellett,-  a tények (!) igazolására is! Konkrétan és röviden: mikor, kinek, hogyan, kitől és mivel kémkedett Belovai?

Merthogy:  (1) felhívta az USA illetékeseinek a figyelmét, hogy az NSZK-ban lévő alakulatuktól, a szovjeteket informáló titkos anyagokat továbbít valaki (vagy valakik) rendszeresen több millió dollárért; (2) magyar katonai információkat nem adott át senkinek,  sőt még a hazánkat megszálló szovjet alakulatokról sem  informálta az USA illetékeseit; (3) amit tett, azt nem pénzért, nem zsarolás miatt és nem karrier vágy miatt tette,  hanem (mint magasan képzett katonai szakember)  hazánk és Európa  védelme érdekében; (4) számolt azzal, hogy lebukása esetén  mindenét elveszíti (beleértve az életét is), mégis vállalta a veszélyt és a bíróság előtt sem könyörgött kegyelemért!

Kun Miklós úr, most – többek között -, Belovai Istvánnak is köszönheti, hogy minden kockázatvállalás nélkül kiteregetheti a szovjetek egykori bizalmas (szig. titkos) ügyeit a közvélemény elé, és billogot üthet az elhunyt Belovai István homlokára. Bocsánat a profán kifejezésért: UNDORÍTÓ!

THÜRMER GYULÁHOZ

Vajon mire olyan büszke Thürmer elvtárs, amikor a kamerák előtt azzal dicsekszik, hogy semmit sem változott a nézete mármint a kommunista eszmékkel kapcsolatban?

Vajon miért hajlong az egykori Tanácsköztársaság és a Szabadság-téri szovjet emlékmű előtt, és miért tiszteli Kádárt, hazánk legnagyobb árulóját, a sortüzek és a megtorlások (Haynaut is leköröző) vezérürüjét, az országot (a legvidámabb barakk nevű mézesmadzaggal) erkölcsi és anyagi csődbe húzóját?

Vajon a Magyar Nemzet miért népszerűsíti Thürmer elvtársat, a 100 milliós áldozatot produkáló hajdani kommunista pártok kései „honi” konzekvensen kommunista vezérét, hiszen egy népi mondás szerint, a „valós tények ellenében csak az ökör lehet konzekvens…”?

Lejegyezte:
(Prof. Dr. Bokor Imre)
az MJB elnöke
Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Egy hozzászólás a(z) “Az MJB postaládája: Kérdések és észrevételek” bejegyzéshez

  1. Újfent megtekintettem az ominózus videót, amelyen Drazsé bejelenti a sajtónak a bonyhádi robbantás, általa, mint igazságügyi és rendészeti miniszter által bizonyítottnak tekinthető hátterét. Később kiderült, hogy ordenárét hazudott, jellemzően az aljasságára, szemrebbenés nélkül. Nos én tőle kérdem, hogy mikor húz már el a jó, k…va a…ba?

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Read previous post:
dr. Israel Shahak: Honnan származik a Dávid csillag?
A Jobbiktól nem kell a segítség – elutasította a két teherautónyi ruhát a karitatív szervezet
"A civilek indulhatnak, de a fasiszták nem" – beszámoló a Jobbik megemlékezésén történtekről
Close