Ha autóval Bécsből Budapestre tartunk, a magyar fővároshoz közeledve a Tatabánya fölötti hegyen óriási madarat látunk. Akár griffmadár is lehetne, de nem az, hanem turul, nem mellesleg Európa egyik legnagyobb madárszobra. A Kő-hegy szélén áll talapzatán a nyolc méter magas fémszobor. Szárnyainak fesztávolsága tizenöt méter. Karmai között Árpád kardja, fején aranyozott magyar korona.
De hogy kerül ide, a bányászváros szélére a magyarok szent madara? A honfoglalás ezredik évfordulóján, az 1896-os millenniumi ünnepek alkalmából megbízták Donáth Gyula szobrászt a turulemlékmű elkészítésével. A szobrok elkészültét akkoriban is akadályozhatta a pénzhiány, így csak 1907-re állították fel. Sem később, sem előbb, szerencsére, hiszen ebben az évben volt annak a csatának az ezredik évfordulója, amelyben a mai Tatabánya egyik részén, az egykori Bánhidán 907-ben Árpád vezér legyőzte Szvatopluk morva fejedelmet.
A magyar mitológiában két turullegenda is ott van. Anonymus Gesta Hungarorumában írt az Árpád-ház eredetéről. Emesének – Álmos vezér édesanyjának – „álmában egy sólyomforma isteni látomás jelent meg, aki megtermékenyítette, és feltárta neki, hogy méhéből folyam indul, ágyékából dicsőséges királyok származnak, de nem a saját földjén fognak sokasodni.”
A turul másik felbukkanása a honfoglalással kapcsolatos eredetmondában lelhető fel. Levédiában a magyarok fejedelmének volt egy álma, melyben sasok támadják meg az állataikat, de egy turul lecsap rájuk, és elkergeti a betolakodókat. A magyarok felkerekedtek, hogy elinduljanak Attila hun vezér földjére, de nem ismerték az utat. Egy turul mutatta meg nekik. Így jutottak el Attila egykori földjére, Pannóniába. A monda cseppet sem csodálni való valóságmagva, hogy a magyarok végül ott telepedtek le, ahol a kerecsensólyom fészkelt.
Itt az ideje megvizsgálni, hogy valójában miféle lény volt vagy lehetett az ihletője a magyarság hadi jelvényének, a koronás fejű turulnak. Nem máshoz fordulunk, mint a magyarok korai történetét leíró Anonymus kollégájához, Kézai Simonhoz, aki a magyarokról szóló krónikáját (Gesta Hunnorum et Hungarorum) 1285 körül készítette el: „Etele király címerén is, melyet tulajdon pajzsán szokott volt hordani, koronás fejű madár volt ábrázolva, melyet magyarul turulnak hívnak.”
Az ősi magyar nyelvben három szó jelentette a sólymot: a kerecsen, a zongor és a túrul. Az utóbbit költőink hozták újra használatba a 19. században, immáron két rövid magánhangzóval: turul. Hét régi vadászmadár nevünk, a sólyom, az ölyv, a turul, a torontál, a bese, a zongor és a karvaly eredete a nyelvészek szerint bizonyítottan ótörök. Mindezek ellenére máig eldönthetetlen, hogy a turul sas vagy sólyom. A mítoszok értelmezése a sasra mutat, a nyelvtörténet a sólyomra. Keleten, ahonnan jöttünk, a vadászmadarak a hétköznapok részei voltak. A régi arab, szeldzsuk, oszmán és perzsa forrásokban gyakran megjelenik a turul szó. Nagy méretű, erős, fekete madár volt ezek szerint, nem volt olyan zsákmány, amit ne tudott volna elejteni. A leírások szerint a legértékesebb vadászmadarak közé tartozott.
A nyelvészkedés és forráslajstrom után visszamegyünk a tatabányai turulhoz. Azt már tudjuk, hogy 1907-ben avatták fel, azt azonban még nem, hogy 1896-ban a Wekerle-kormány hol máshol állított millenniumi emlékművet. Beszédes az az adat, hogy a hét alkotásból hármon volt turul szobor. Az emlékművek egyik része az ország négy kapuját jelképezte: Dévény, Munkács, Zimony, Brassó. Pusztaszer, az első magyar országgyűlés színhelye, Pannonhalma, ahol a Géza fejedelem által 996-ban alapított bencés apátság van. A hetedik emlékmű helye Nyitra. Ezek közül ép mivoltában csak a monumentális bánhidai madár maradt meg az utókornak.
Térjünk vissza a tatabányai emlékmű alkotójához, Donáth Gyulához. Az 1850-ben született mester klasszicista, akadémikus stílusban alkotott. Két évvel tatabányai szobrának felavatása előtt, 1905-ben elkészítette annak azóta is a budavári palota sarkán álló előzményszobrát, a budavári turult. Ez a mű, igaz, feleakkora, mint két évvel később megszületett vidéki testvére, öt méter magas, hét méter széles, ám ez nem jelenti azt, hogy a hatalmas madár kevésbé méltóságteljesen emeli a főváros fölé szárnyait.
Sokan csodának tartják, hogy a tatabányai turul megmaradt. Már 1919-ben megrongálták, kik mások, mint a kommün kultúrpribékjei. 1926-ban Klebelsberg Kunó restauráltatta. Rákosi Mátyás idejében újra ki akarták dobni, nem sikerült. Az azóta eltelt évtizedekben igen rossz állapotba került. A rendszerváltás után felújították, 1992-ben újra felavatták. Ekkor emelték be Tatabánya, az egykori szocialista iparváros címerébe a magyarok mitikus madarát.
Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg.Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.
