Stoffán György: Gondolatok Szent Mihály napján… Márton Áronra emlékezve

„Ki olyan, mint az Isten?”… – ezt jelenti Szent Mihály arkangyal neve. A választ mindannyian tudjuk: Senki! Mégis, a világ vezetői azt hiszik, hogy ez csak egy elhanyagolható hagyomány, s valójában ők képzelik magukat istennek. Volt már ilyen a történelem során. Görög és római uralkodók hitték, hogy ők és isteneik mindenhatók, mindenekfölött állók. Néró császár is istennek képzelte magát, aztán beledőlt saját kardjába… A kommunisták Istent bíróság elé állították, halálra ítélték és a levegőbe lőttek a kivégzést színlelve. Nem lett jó vége egyik résztvevőnek sem.

Ma is bíróság elé állítják Istent, hiszen akkor a Bibliát tették a vádlottak padjára, ma egy politikusnőt ültetnek oda, szentírási idézetek miatt. Németországban leveszik az öregotthonokban a kereszteket a falról, templomokat rombolnak le Nyugat-Európában és Isten parancsaival, Krisztus tanításaival ellenkező hangok szűrődnek ki a Vatikán falai közül is. A társadalmak szemetje feltört, mint a buzgár a józan világba, s elárasztja a gonosz a lelkeket, az európai szellemiség pedig sátánivá vált az utóbbi években. És nem hallunk határozott és világraszóló ellenkezést a rosszal, a hitetlenséggel és az új, a krisztusi tanításokat semmibe vevő tanokkal szemben. Meghirdették a szinodalitást, de nem veszik tudomásul ott, ahol kellene, hogy a nép, a hívők közössége ragaszkodik a szent hagyományokhoz, a liturgiához, amelyet őseink sajátjuknak tartottak és belénk ívódott… Új, modernnek nevezett istentagadásban él a világ, mert azt gondolja, hogy Isten azt is megbocsájtja, ha ellene fordulva megtagadják. Mert az új tanítás nem arról szól, hogy meg kell bánni a bűneinket, hanem arról, hogy Isten szeret, és ha kell, ha nem, megbocsájt mindent. Így nekünk, embereknek semmit nem kell tennünk az üdvösség elnyeréséért. Tévtanok, tévhitek világa ez, s csak kevesen értik ma már – papok és hívek – Sodoma és Gomora üzenetét, kevesen hiszik, hogy Isten haragja nem csak a mesékben létezik. Ha pedig természeti katasztrófák sora történik, arról a fősodratú média egyetlen szót sem ejt, mert még a „buta emberek” azt hinnék, hogy a fölcsuszamlások, az árvizek, a földrengések Isten büntetéseként értelmezendők. Mintegy bizonyítéka volna annak, amit a Szentírás előre jelzett arra az esetre, ha olyanná válna a világ, mint amilyenné vált.

Ma olyan kort élünk, amilyet már élt az emberiség… az öngyilkosság világát, az Isten nélküli ostobaság világát, amelyben a személyes jólét, az önzés, a kapzsiság és a hazugság a normális, ám azt, aki hisz, aki Isten parancsait és Jézus tanításait helyezi élete középpontjába, azt lenézik, hülyének tartják és megverik.

Szent Mihály napján megelevenedik előttem a Paradicsom békéje, isteni nyugalma, a teremtéssel együtt gondolkodás csodája, a természet óramű pontosságú működése, az Isten személyes jelenléte… mert ezt kaptuk a teremtéssel, erre kellett volna vigyáznunk, ám az ember, sajnos szabad akaratot is kapott. És ez a szabad akarat hit nélkül az az útelágazás, amely a Mennyországba és a Pokolba vezető út csomópontja. A választás a miénk – volt. És az emberiség választott. Nem a paradicsomi békét, hanem a Sátán kínálta almát választotta ismét. És Szent Mihály úja feltette a kérdést: Ki olyan, mint az Isten? Az emberiség maga választotta degeneráltjai pedig, nem értik Mihály arkangyal kérdését és úgy tesznek, mintha ők valóban istenek volnának. Ám, már nem sokáig. Hiszen átható a romlás és rombolás, látható az a vég, amely az Isten nélküli világban elkerülhetetlen, de látszik az a lehetőség is, amelyet Isten újra és újra felkínál… de amit az emberiség isteni beavatkozás nélkül immár minden esetben elutasít, nem értvén, hogy az Isten ellen indított háborúban csak vesztesek lehetnek, hiszen maga ennek a felbolydult világnak az ura, a Sátán is vesztes.

Ma emlékezünk Márton Áron halálára is, aki szenvedéseiben és tanításaiban papoknak és híveknek egyaránt hatalmas, követendő magyar példaképe volt. Márton Áront, Szent Mihály napján, negyvenhárom esztendeje emelte ki az Úr ebből a földi létből, de a nagy erdélyi püspök olyan művet, s olyan tanításokat hagyott ránk, amelyek a mai világban is kapaszkodónk, megmentőnk lehet. Márton Áron példaképe kell, hogy legyen a magyarságnak, papoknak, híveknek, politikusoknak. Ha elfelejtjük Őt ebben a világban, akkor elvesztünk, ha viszont – és ebben nagy felelőssége van az egyházi iskoláknak, a hitoktatóknak és papjainknak –, megismertetjük az emberekkel Márton püspök gondolatait, és tanácsait, elveit és életszentségét, akkor a magyar nemzet megmarad e romlott és vesztébe rohanó világban is. Kevés olyan Istentől megáldott nemzet van, amely Mária országában élhet, és az utóbbi évszázadban számos példakép mutatta a számára helyes utat: Prohászka Ottokár, Zadravecz István ofm, Mindszenty József, Márton Áron, Boros Fortunát ofm… – hogy csak a legközismertebb nagyjainkat említsem a teljesség igénye nélkül, hiszen a teljesség felsorolása szinte lehetetlen volna.

Szent Mihály napján mondjuk el az imát, amelyet sokáig nem mondhattunk és hittel forduljunk nagy példaképeink felé, kérve közbenjárásukat nemzetünk megmaradásáért, a keresztény magyarság felvirágoztatásáért, hitünk megerősödéséért. Mert nem elég hangoztatni keresztény voltunkat, felújítani kongó üres templomainkat, s támogatni a szétesett, munkában elsorvadt, szétesett családjainkat. A lélek oltalmát és fejlődését kell elsősorban szorgalmazni, arra kell programokat tervezni, zenét kell oktatni már az óvodákban… és papjainknak nem utazgatni kell „zarándoklat” címén, hanem a családokat kell látogatni, kórházakba kell vinni a vigasztalást, és a család szentségét és nélkülözhetetlenségét kell már gyermekkorban felismertetni a jövő generációival. Márton Áron-i módon, elkötelezetten és megtörhetetlenül…

És állandóan hallanunk kell Szent Mihály örök, figyelmeztető kérdését, amelyet a Sátán nyakára taposva tett föl: „Ki olyan, mint az Isten?”

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

A kiemelt képről:     Márton Áron püspök fényképészének fotóit, a nemzeti Napló szerkesztősége kapta meg használatra. Egyháztörténeti érdekességképpen említjük meg, hogy a nagy püspököt, Lékai (Lung) László akkori esztergomi érsek temette Gyulafehérváron. Lékai bíboros érsek a pásztorbotot kifelé tartva vonult végig a temetési menet élén, ami a történelmi hagyomány szerint azt jelentette, hogy fennhatósága van Gyulafehérvár fölött… 
Ez volt az utolsó egyházi színvallás és történelmi összetartozásunk megvallása. Mára az utolsó Szent istván alapította egyházmegyét is kettévágta a vatikáni politika, és Márton áron szentté avatása sem történt meg. Helyette azt a görögkatolikus püspököt avatta boldoggá Balázsfalván Bergoglio, aki megfogalmazta és felolvasta 1918-ban, Gyulafehérváron az oláhok Erdélyre vonatkozó igényét és aki gyűlölte a magyarokat…