Zelenszkij: Oroszország offenzívát indított Harkov ellen
Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken azt állította, hogy az orosz erők újabb nagyszabású offenzívát indítottak Ukrajnában a harkovi terület ellen.
A fejleményről először az ukrán védelmi minisztérium adott hírt, amely korábban azt állította, hogy az orosz erők védelmi állásokat támadtak Volcsanszk határváros közelében. A támadást heves légi bombázások kísérték – közölte a minisztérium, hozzátéve, hogy „változó intenzitású” harcok folynak Oroszország és a harkovi terület határa mentén.
Az állításokat Vlagyimir Zelenszkij megerősítette, ugyanakkor arról beszélt, hogy az ukrán csapatok felkészültek arra, hogy visszaverjék az orosz támadásokat.
„Oroszország megerősítheti és be tudja zúdítani erőit, de mi ezt tudtuk és mindent kiszámítottunk”
– mondta Zelenszkij egy sajtótájékoztatón, miután Kijevben találkozott a szlovák elnökkel.
Egyes ukrán médiajelentések szerint azonban az orosz hadseregnek sikerült előrenyomulnia, és több települést elfoglalt a határ mentén. Jurij Butusov ukrán újságíró, akit széles körben Pjotr Porosenko volt elnök köreihez köthető azt állította, hogy az orosz erők nagyjából 30 négyzetkilométeres területet foglaltak el a határ közelében, ellenőrzésük alá helyezve Sztrelecse, Krasznoj, Pylnaja és Boriszovka falvakat.
Annak ellenére, hogy hírszerzési információkkal rendelkeztek a fenyegető támadásról, az ukrán védelem a térségben hatástalannak bizonyult
– állította Butusov. Az újságíró azt is felvetette, hogy a támadás viszonylag kis erejű volt, ami ellentmond a hivatalos állításoknak. Butasov szerint legfeljebb öt gyalogos zászlóalj vitte véghez a támadást.
Moszkva eddig nem szolgáltatott semmilyen információt erről az állítólagos tevékenységéről a Harkovi területen. Az elmúlt hónapokban ezt a területet az ukrán erők arra használták, hogy válogatás nélkül drón-, tüzérségi és rakétatámadásokat indítsanak az orosz határ menti régiók, elsősorban Belgorod ellen, miközben többször is sikertelen kísérletet tettek a határ áttörésére.
Az orosz vezetés következetesen figyelmeztette Kijevet és nyugati támogatóit, hogy ne indítsanak mélyen a területére irányuló támadásokat, Vlagyimir Putyin elnök pedig egy „biztonsági övezet” létrehozását javasolta Ukrajnában a határ mentén, hogy megakadályozzák az ilyen csapások végrehajtását. Moszkva nem közölt semmilyen időkeretet arra vonatkozóan, hogy egy ilyen zóna mikor jöhetne létre, vagy hogy milyen mélyen nyúlna be Ukrajnába.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt képen: orosz páncélosok / Fotó: © Sputnik / Viktor Antonyuk
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…