KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Harcolnunk kell, meg kell védeni a magyar emberek békéjét és biztonságát, meg kell védeni a gazdasági eredményeinket, meg kell védeni a családjainkat és különösen is a gyerekeinket, hogy Brüsszelben is értsék: no migration, no gender, no war – fogalmazott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz kampányindító rendezvényén, amelyen Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP EP-listájának vezetője és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is beszédet mondott.

„Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is”

– kezdte beszédét Orbán Viktor, a Fidesz országos kampányindító rendezvényén pénteken a Millenárison. Hozzátette, közben azért őrizzük meg a szerénységet. Alázat nélkül nincs győzelem.

A miniszterelnök emlékeztetett,

Az ellenfeleink azért nem tudják másfél évtizede megszerezni az emberek bizalmát, mert eljátszották a becsületüket. Elfeledkeztek az alázatról. Mert a választási győzelem, egy jó eszköz, amellyel az embereket szolgálhatjuk. Mi ezt tesszük kormánypártként 14 éve.

Orbán Viktor hozzátette, a bizalmat megőrizni és kiérdemelni nehéz feladat, a győzelemhez pedig „vállalnunk kell, hogy kik vagyunk”.

„Mi vagyunk azok, akik talpra állították a magyar gazdaságot, amit a Gyurcsány-féle baloldal csődbe vitt. Ma egymillió emberrel többen dolgoznak Magyarországon. Mi vagyunk azok, akik munkát adtak a romáknak. Ma kétszer annyi cigány ember dolgozik Magyarországon, mint Gyurcsányék alatt, és megbecsült polgárai Magyarországnak. Most is számítunk rájuk ebben a választási küzdelemben is. Mi vagyunk azok, akik elérték, hogy a baloldalhoz képest a minimálbér három és félszeresére nőtt, az átlagbért pedig megháromszoroztuk. Az átlagnyugdíj értékét megőriztük, sőt megemeltük, és mi vagyunk azok, akik visszaadtuk a 13. havi nyugdíjat, amit a baloldal elvett a nyugdíjasoktól. Mi vagyunk azok, akik felére csökkentettük a mély nélkülözésben élő magyarok számát, és mi vagyunk azok, akik fel fogjuk számolni Magyarországon a szegénységet, amit a baloldal itt hagyott maga után”

– emlékeztetett a miniszterelnök.

Semmilyen baloldali hazudozás vagy politikai bajkeverés sem írhatja felül a valóságot. 2010-ben a magyar gazdaság mérete körülbelül fele volt a mainak. Másképpen fogalmazva 14 év alatt majd kétszeresére növeltük a magyar gazdaság méretét

– összegzett Orbán Viktor.

A miniszterelnök ugyanakkor emlékeztetett, Magyarország eredményeit ma Európa felől, Brüsszel felől veszély fenyegeti. „Szemünk láttára hanyatlik, recseg-ropog az erős, békés, szabad és boldog Európa, amelyet úgy szeretünk, és ami után a kommunizmus alatt egész életünkben vágyakoztunk. Ne kerteljünk, Brüsszelben baj van. Nagy baj. A vezetés csődöt mondott. Európa gazdasága hanyatlik. A zöldátállás így egy katasztrófa. Az ukrán gabona tönkreteszi az európai gazdákat. Özönlenek a migránsok a határokon át. A bűnözés nő, egyre több az erőszak. A gyerekeket át akarják nevelni, és genderaktivisták kezére akarják adni őket” – hívta fel rá a figyelmet, és kijelentette:

a brüsszeli vezetésnek mennie kell. Nem érdemelnek még egy esélyt, Brüsszelben változás kell!

„El kell foglalnunk Brüsszelt, félre kell tolnunk a brüsszeli bürokratákat, és kézbe kell vennünk a dolgokat. Ha ezt nem tesszük, nem csak Európa, de mi, magyarok is súlyos árat fogunk fizetni a brüsszeli vezetők alkalmatlansága és tehetetlensége miatt” 

– tette hozzá.

Ez is érdekelheti:  Ukrán mozgósítás, Zelenszkij katonai juntát vezet, az oroszok meg közben teszik a dolgukat

Azzal kapcsolatban, hogy a héten Brüsszelben be akarták tiltani a konzervatív NatCon konferenciát, Orbán Viktor úgy fogalmazott:

Mindenki láthatja, hogy Európa ma az elnyomás és a szabadság határvonalán egyensúlyoz, és azt hiszem, a mostani választáson eldől, hogy merre mozdul.

Úgy tűnik, ránk vár a feladat, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

– tette hozzá a miniszterelnök.

Fotó: Polyák Attila / Magyar Nemzet

Orbán Viktor ugyanakkor kiemelte, van még ennél nagyobb baj is.

Brüsszelben ma háborúpárti többség van. Európában a hangulat háborús, a politikát a háború logikája uralja. Mindenki részéről és minden felől háborús készülődést látok. A NATO-főtitkár NATO ukrán missziót akar felállítani. Az európai vezetők már belesodródtak a háborúba, beszélek velük, hallom őket, a háborút a saját háborújuknak tekintik, és a saját háborújukként is vívják

– emlékeztetett a kormányfő.

Orbán Viktor emlékeztetett, a háború kitörésekor még csak katonai felszereléseket küldtek Ukrajnába, majd jöttek a szankciók, a fegyverküldés és pénzküldés.

Pénz, paripa, fegyver, de a helyzet nem javul, sőt egyre rosszabb. Egy lépésre vagyunk attól, hogy a Nyugat katonákat küldjön Ukrajnába. Ez egy háborús örvény, amely a mélybe ránthatja Európát. Brüsszel a tűzzel játszik, amit csinál, az maga az istenkísértés

– emelte ki, és hozzátette:

Nem akarunk háborút, és nem akarjuk, hogy Magyarország újra nagyhatalmak játékszerévé váljon. Ezért ki kell tartanunk a béke mellett. Itthon, Brüsszelben, Washingtonban, az ENSZ-ben és a NATO-ban is azt javaslom, hogy tegyünk világos vállalást. Amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz–ukrán háborúba senkinek az oldalán.

Orbán Viktor azt is megjegyezte, „a háborúpárti kormányok, a brüsszeli bürokraták, Soros György hálózata milliószám küldi a dollárokat Budapestre a háborúpárti baloldalunk. Akik nem is rejtik véka alá, hogy a megbízóik igényének megfelelően kormányváltást akarnak. Békepárti kormány helyett háborús kormányt, nemzeti kormány helyett Brüsszel és Washington alá rendelt bábkormányt akarnak.” Kiemelte:

„Harcolnunk kell, meg kell védeni a magyar emberek békéjét és biztonságát, meg kell védeni a gazdasági eredményeinket, meg kell védeni a családjainkat és különösen is a gyerekeinket, hogy Brüsszelben is értsék: no migration, no gender, no war! Ez áll a választási manifesztumban. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”

Szijjártó Péter: Háború vagy béke kérdésében kell döntést hoznunk

Két esztendő és néhány hét távolságából meg kell állapítsuk a háborús pszichózis eluralkodását az európai politikai vezetők egy jelentős részén – jelentette ki Szijjártó Péter a Fidesz kampányindító rendezvényén pénteken a Millenárison.

A külgazdasági és külügyminiszter kifejtette, ők mind úgy érzik, hogy ők maguk is háborúban állnak. A helyzet azonban az, hogy ez nem igaz. Európa nem áll háborúban. Európát senki nem támadta meg.

Hozzátette, az európai politikai vezetők elrontották, rossz stratégiát választottak.

Szijjártó Péter emlékeztetett:

„Gondoljunk csak bele a szankciók hatásaiba. Gondoljunk csak bele a háborús energiaárakba. Gondoljunk csak bele az ukrán gabona beengedésének hatásaiba. És a kérdés az az, hogy két év távlatából és ennyi bizonyíték jelenlétében miért nem ismerik be a hibáikat.”

„Azért nem ismerik be, hogy rossz stratégiát választottak, mert ez a beismerés egy fontos kérdést vetne fel. Ez a fontos kérdés úgy szól, mi a következmény? Mi a következménye a rossz döntéseknek a felelősök vonatkozásában, a rossz döntéseket meghozók vonatkozásában. Márpedig pontosan tudjuk, hogy a rossz döntésekért a politikai döntéshozóknak viselniük kell a felelősséget és minimum a politikai felelősséget”

– jegyezte meg Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter hozzátette, a transzatlanti vezetők nem ismerik be hibáikat, és azt a jól ismert mondást alkalmazzák, hogy a legjobb védekezés a támadás.

Ezért előre rohannak, és nem átallanak minden eddiginél nagyobb veszélybe sodorni az európai embereket, csak azért, hogy a rossz döntések felelősségéről szóló kérdést ne lehessen felvetni.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, ráadásul

ma már a transzatlanti vezetők egy jelentős része világháborús hangulatot szít.

A külügyminiszter emlékeztetett, a háború kitörésekor a NATO-tagországok meghúztak egy vörös vonalat, miszerint a NATO nem részese az orosz–ukrán háborúnak.

Két hete azonban elkezdődött ennek a közösen felrajzolt vörös vonalnak a kiradírozása. És úgy döntöttek a többiek, hogy elkezdik előkészíteni a NATO koordináló szerepének növelését a fegyverszállításokban és az ukrán katonák kiképzésében. Ez az elhatározás bizony a NATO-t minden eddiginél közelebb viszi a háborúhoz

– emelte ki a tárcavezető.

Mint mondta,

tehát az előttünk álló időszak tétje óriási. Június elején újra döntést kell hoznunk a háború vagy béke kérdésében, sőt a világháború vagy a béke kérdésében.

És ahhoz, hogy Európában a béketábor erősödjön, hogy a béke hangja erősödjön, hogy visszahozzuk a reményt a béke iránt, egy szuverenista és jobboldali fordulat kell Európában, és ehhez nekünk, mint Európa legerősebb politikai családjának hozzá kell járulnunk. Minél többen leszünk az Európai Parlamentben, annál jobban hozzá tudunk ehhez járulni – jelentette ki Szijjártó Péter.

Deutsch Tamás: Történjék bármi, mi mindig kiállunk a magyar érdek képviselete mellett

Nekünk Brüsszelben is mindig Magyarország az első. Hogy történjék bármi, mi mindig kiállunk a magyar érdek képviselete mellett. A brüsszeli bürokraták mára fanatikus, háborús agitátorokká váltak, hogy Brüsszel a hatalmával visszaélve kiszolgáltatja az illegális migrációnak Európát

– fogalmazott Deutsch Tamás a Fidesz-KDNP Európai Parlamenti kampányindítóján.

A Fidesz–KDNP EP-listájának vezetője úgy fogalmazott,

a brüsszeli bürokraták ránk akarják kényszeríteni, hogy genderérzékenyítő kommandók szabadon csatangolhassanak a magyar óvodákban és iskolákban, és felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar dollárbaloldal vezére, Gyurcsány Ferenc maga vallotta be szemérmetlenül büszkélkedve, hogy ők találták ki azokat a politikai zsaroló feltételeket, amelyeket aztán Brüsszelben az elvtársaik jogi köntösbe öltöztettek.

Olyat, ami pár napja Brüsszelben történt, eddig csak bolsevik diktatúrák, a kommunisták csináltak – jelentette ki Deutsch Tamás a Fidesz–KDNP EP-listavezetője beszédében, utalva arra, hogy néhány napja megpróbálták betiltani a NatCon konzervatív konferenciát.

„Egy konzervatív rendezvényt, egy békés, tisztességes konferenciát akartak betiltani erőszakkal, jogtipró módon. Betiltani, bezárni, blokád alá helyezni, karhatalmisták kordonjai mögé szorítani. Még jó, hogy nem lövettek vagy éppen nem bilincsben vitték el a konferencia résztvevőit. Most már a vak is láthatja, Brüsszel lett az új Moszkva”

– fogalmazott. Hozzátette, könnyen látható, hogy miért akarták betiltani a konferenciát, hiszen ők a békéről beszélnek, ellentétben a brüsszeli állásponttal. – Ők meg kizárólag a háborúról akarnak beszélni, mert háborút akarnak, akár világháborút is. Ez a legnagyobb különbség ma a józan európaiak és a brüsszeli hatalmaskodók között. Háborúpártiság vagy békepártiság – fejtegette a Fidesz–KDNP EP-listavezetője.

Ez is érdekelheti:  Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - több halott és eltűntek is vannak

Megemlítette azt is, hogy amikor automata fegyverekkel felfegyverzett embercsempészek ellen kellene fellépni, akkor ezek a rendőrök inkább berekesztenek egy konferenciát. Azt kérdezte:

Hol vannak ezek a rendőrök, amikor meg kellene védeni a határainkat és az európai életformánkat? Hol vannak, amikor erőt kellene mutatni az európai polgárok védelmében, amikor fel kellene számolni a no-go zónákat? Azzal bezzeg bátran fenyegetőznek, hogy elvágják egy brüsszeli konferenciaterem elektromos kábeleit, de összecsinálják magukat, ha fegyveres haramiák ellen kellene harcba szállni. Micsoda emberek ezek, hogyan bízhatnánk rájuk az európaiak jövőjét?

Deutsch Tamás kitért arra is, háborús hangulat van Brüsszelben. Akkor is, ha ez a háború két szláv nép testvérháborúja. Emlékeztetett, az ukrajnai háború kitörésekor a brüsszeli vezetők még azzal kezdték, hogy csupán sisakokat küldenek, majd hamarosan már azzal folytatták, hogy fegyvereket is. Utána harckocsikat, aztán jöttek a harci repülők, és most már arról beszélnek, hogy miután vesztésre állnak az ő háborújukban, előbb-utóbb katonákat is kell küldeni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy már a NATO is a következő lépésekre készül.

Mindeközben a NATO már ukrajnai missziót szervez, egyelőre még nem azért, hogy katonákat küldjön, de elkezdte koordinálni a kiképzést, a fegyverszállításokat, saját pénzügyi erőforrásokat akar begyűjteni a tagállamoktól, csúszik bele a háborúba. A békemenetig ugyanúgy egyedül maradtunk, mint korábban a migrációellenessel, és pont ugyanúgy lesz majd igazunk a békepártiságunk ügyében is 

– jelentette ki a listavezető.

Azt javaslom minden magyar választópolgárnak, hogy azokra, kizárólag csak azokra szavazzon az európai parlamenti választásokon, akik a magyar emberek számára legkedvesebb mezhez, a nemzeti színhez és a címerhez hűségesek Brüsszelben, Budapesten, Strasbourgban, Debrecenben, Karcagon, Tiszalökön és Ráckevén is.

A Fidesz–KDNP EP-listájáról azt mondta, elhivatott, felkészült hazafiak. – Győztes csapat. És ami a legfontosabb, egytől egyig szabadságharcosok. Számíthattok ránk – zárta beszédét Deutsh Tamás, a Fidesz–KDNP EP-listájának vezetője.

Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: Polyák Attila)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük