Megugrottak az olajárak, miután Izrael csapást mért Iránra
A nyersolaj világpiaci ára 3,5%-kal ugrott meg, nem sokkal azután, hogy Izrael péntek hajnalban csapássorozatot hajtott végre Irán ellen.
Mindkét kőolaj referencia-árfolyam hordónként 3 dollárral emelkedett a korai kereskedésben, mielőtt később visszaesett volna. Délben a júniusi szállítású Brent nyersolaj határidős jegyzése 0,50 dollárral 86,63 dolláron állt hordónként. Az amerikai West Texas Intermediate (WTI) májusi lekötésre 0,43 dollárral, 0,52%-kal 82,30 dollárra csökkent hordónként.
Izrael a kora hajnali órákban indított támadást Irán ellen.
Legfrissebb anyagaink:
„Ez az első dominó” – Zelenszkij szerint a dízelüzlet után jön a gáz és a szankciók enyhítése, Nagy-Britannia pedig inkább lángba borítaná a kontinenst
„Mindketten benne voltak” – kiderült, ki áll a Starlink-lassítás mögött, miközben Kijev sötétbe borult
„A Jóisten 16 évet adott, néggyel még tartozik” – Orbán Viktor Lakitelken üzent a Tisza-kormánynak
„Mégis bevágtak ide” – a börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika: „Valljak bárki politikusra, akkor megoldódik a helyzetem”
Magyar Péter testvérének lapja provokálta Orbán Viktor édesanyját – „Lesz-e ima Orbán Viktorért is?”
„Hol van az ígért pluszpénz?” – A budapesti kórházak összeomlása leleplezi a Tisza-kormány egészségügyi blöffjét
„Nem adjuk a gyerekeinket!” – Budaházy Edda kemény üzenete az LMBTQ-propaganda ellen: Tiltakozzatok!






















