Deutsch Tamás kiosztotta a tiszásokat: „Mi a francot akarnak tőlem elvenni?”
Kedden az Országgyűlés sportvezetői összeférhetetlenségi vitájában Deutsch Tamás, az MTK elnöke a Tisza-képviselők szemébe mondta: nem a törvény, hanem a szív kérdése, hogy ki melyik klubhoz tartozik. A fideszes EP-képviselő 5 éves kora óta jár MTK-meccsre, és a klub élén 2010 óta áll. A kétharmados Tisza-többség most éppen ezt venné el tőle.
„Kétharmaddal azt csinálnak, amit akarnak”
A felszólalás indulatos volt, de nagyon is személyes. Deutsch Tamás a Tisza padsorai felé fordulva kezdte:
„Önök képesek bármire, ne szórakozzanak már, hogy már önök el akarják venni tőlem az MTK-t.”
Majd hozzátette: az elnöki tisztséget elvehetik, a nevét elvehetik, a gyerekeinek a nevét is elvehetik, hiszen kétharmaddal azt csinálnak, amit akarnak.
Az utolsó mondata után csend maradt a teremben. Deutsch a származására is utalt, amikor megkérdezte,
Lex Kubatov, de először az MTK bánja
A történet előzménye, hogy Magyar Péter szeptember 18-i kormányzati sajtótájékoztatóján bejelentette: szigorú összeférhetetlenségi szabályokat vezet be a kormány a magyar sportban. A miniszterelnök szerint a fideszes politikusok hűbérbirtokként kezelték a sportegyesületeket és szövetségeket.
A javaslat szerint azok, akik az elmúlt években képviselői (európai parlamenti is), miniszteri, államtitkári, pártelnöki vagy állami cégvezetői posztot töltöttek be, a politikai tisztségük megszűnésétől számított 4 évig nem lehetnek a nagyobb klubok és szövetségek vezetői. A hivatalban lévőknek a törvény hatálybalépése után 30 napon belül kell nyilatkozniuk, a súlyos támogatási szabálytalanság pedig újabb 4 év kizárással járna.
A kormány a törvénycsomagot október végén nyújtotta be. Magyar Péter a bejelentéskor név szerint említette Kubatov Gábort, az FTC elnökét, Szijjártó Pétert, a Honvéd elnökét és Deutsch Tamást. Kubatov és Deutsch közösen követelte a tervezet visszavonását.
A Fradi talán megússza, az MTK nem
Az Origo összefoglalója szerint a szabályozást Magyar Péter beismerten Kubatov Gábor miatt eszelte ki a Tisza, de épp Kubatovnál nem biztos, hogy jelenlegi formájában működni fog. Az október 27-i tisztújításon Kubatovot újraválasztották a Fradi elnökének, a szakértők pedig visszaható jellegű jogalkotásra hívták fel a figyelmet.
Deutsch Tamás esetében viszont nincs mellébeszélés: EP-képviselőként a törvény elfogadása után nem maradhatna az MTK elnöke. A klub élén 2010. május 26. óta áll, vagyis több mint 16 éve vezeti az 1888-ban alapított Magyar Testgyakorlók Körét, amely a magyar sporttörténet egyik legpolgáribb, a budapesti zsidó polgárság szívéhez is közel álló klubja.
Az MTK-t tehát egy olyan törvény érhetné el elsőként, amelyet a kormány a Fradi vezetője ellen indított.
Szerző: Vassy László
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kiemelt kép forrása: Facebook/Deutsch Tamás
#DeutschTamás #MTK #Tisza #NIF






















