KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Segítőkész szemkilövető: “segítek a propagandának…”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A politikus éppen a Parlamentbe tartott ma reggel, amikor a mögötte haladó autós véletlenül belecsúszott a kocsija hátuljába – számolt be az atv.hu

Gyurcsány Ferenc  portálnak elmondta: épp a Margit-hídon haladt, amikor a mögötte lévő Suzuki vezetője nem túl nagy sebességgel belecsúszott az autója hátuljába, mert nem vette észre, hogy lelassult a forgalom.

“Mind a ketten kiszálltunk, az úr egyből el is ismerte a felelősségét. Mivel mindez a reggeli csúcsban történt, abban maradtunk, hogy telefonszámot cserélünk és később intézzük el a papírmunkát, hogy ne tartsuk fel a forgalmat” – idézte fel a pártelnök, hozzátéve: ez azóta meg is történt.

“Szerencsére csak ennyi a történet, sem személyi sérülés, sem komolyabb anyagi kár nem történt, csak az autók karosszériái őrzik a koccanás emlékét” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

A balesettel kapcsolatban ennyit írt közösségi oldalán a DK elnöke:

„segítek a propagandának: nem Gyurcsány volt a hibás:)”

Ez is érdekelheti:  Kik vesznek részt Putyin hivatalos elnöki eskütételen az EU országok közül?

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük