Medvegyev: Oroszország a „fasizmus reinkarnációja” ellen harcol
A Nyugat a modern nácikat pátyolgatja Ukrajna támogatásával – jelentette ki a volt orosz elnök
Oroszország ukrajnai katonai művelete egy lépés a fasizmus és a nácizmus végleges legyőzése felé – közölte Dmitrij Medvegyev volt elnök, az orosz Biztonsági Tanács vezetője.
A náci Németország feletti győzelem 79. évfordulója alkalmából írt cikkében úgy fogalmazott, hogy a fasizmust hivatalosan legyőzték a második világháborúban, de a Nyugat hagyta, hogy annak ideológiai leszármazottai a kijevi rezsim támogatásával továbbra is pusztítsanak.
„A világ legtöbb országában hosszú éveken át még a náci jelképek mutogatása is törvény által tiltott volt, nem is beszélve a hitlerizmus egyéb szimbólumairól és eszméiről”
– írta a volt orosz elnök.
Most azonban Oroszország kénytelen harcolni a fasizmus reinkarnációja, zombi-ivadéka ellen, amely a hitlerizmus undorító és cinikus dédunokájaként- a kijevi náci rezsimben testesül meg”
– fogalmazott Medvegyev.
Az Egyesült Államok, az EU és más nyugati államok határozottan Kijev mellé álltak az Oroszországgal való konfliktusban. Ukrajna támogatói milliárdokat költöttek a háborús erőfeszítésekre, lőszerrel és fegyverekkel látták el Ukrajnát, miközben példátlan gazdasági szankciókat hoztak Moszkvával szemben.
Kiemelt képen: Dmitrij Medvegyev / Fotó: © Sputnik / Pavel Bednyakov
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…