Magyar Péter Vona nyomdokában, a Spinozában beszélt a külföldi segítséggel történő rezsimváltásról
A Spinoza Színházban tartott beszélgetés során Magyar Péter kártyajóslásra hivatkozva beszélt előre hozott országgyűlési választásokról, Nagy Ervinnel való kapcsolatáról, liberális világnézetéről. Varga Judit volt férje elmondta: David Pressmannal személyesen nem találkozott, de közvetítők megkeresték. Szerinte a látszatát is el kell kerülni annak, hogy úgy tűnjön, valaki külföldi segítséggel akarja leváltani a kormányt, igaz, szerinte rezsimváltást csak így lehet Magyarországon véghez vinni. A beszélgetés helyszíne onnan lehet ismerős, hogy 2017-ben a néppártosodó Vona Gábor ugyanitt beszélgetett Rangos Katalinnal. A következményeket ismerjük.
– Kártyán valaki jósolt, és azt mondták, hogy fél év múlva új országgyűlési választás lesz – mondta Magyar Péter a Spinoza Színházban március 18-án tartott beszélgetésen, ahol Rangos Katalin újságíró kérdezte Varga Judit volt igazságügyi miniszter egykori férjét.
Magyar Pétert jól láthatóan meglepte, hogy a közönség felnevetett a kártyajóslásról szóló kijelentése után. A közönség kacagására reagálva Magyar Péter azt mondta: „Mielőtt felnevetnének, állítólag a karmelitában is jósolnak.” A beszélgetés helyszíne egyébként onnan lehet ismerős, hogy Vona Gábor 2017-ben ugyanitt beszélgetett Rangos Katalinnal. Az esemény, pontosabban az, hogy ennek akkor teret adtak a Spinoza-házban, sokaknál kiverte a biztosítékot, ráadásul általános vélekedés szerint az alkalom nem szólt másról, mint az akkoriban néppártosodást hirdető Jobbik-elnök „mosdatásáról”. A Jobbik elnöke akkor arról győzködte hallgatóságát, hogy a belvárosi baloldaliaknak is érdemes a pártjára szavazniuk. A belvárosi baloldaliak végül nem szavaztak a Jobbikra, azonban az egykor radikális nemzeti párt betagozódott a Gyurcsány Ferenc vezette széles balliberális választási koalícióba, amely mint kiderült, külföldről pénzelt kampánnyal akarta a nemzeti, jobboldali Orbán-kormányt leváltani 2022-ben. Legutóbb Varsóban sikerült egy bal-„jobb” összefogással megbuktatni a lengyel nemzeti kormányt, úgy tűnik, hogy Magyar és alakuló mozgalma számára a Spinoza belépőt jelent egy újabb, külföldről pénzelt, szervezett ellenzéki, a nemzetközi baloldal által dominált nagykoalícióba való belépéshez.
„A CIA budapesti főhadiszállása”
Rangos Katalin a ma közzétett beszélgetésen megkérdezte Magyar Pétertől, hogy akar-e politikus lenni. Erre Varga Judit volt férje azt válaszolta: „már az vagyok, szerintem.” Magyar Péter elárulta:
alapvetően liberális embernek vallja magát, azonban mivel ezt a műsort felveszik, úgy véli ezt nem kellett volna mondania.
A műsorban Magyar Péter kifejtette: a kegyelmi botrány kirobbanása előtt egy héttel létrehozta mostani Facebook-oldalát, ezt el is küldte Varga Juditnak, hogy a volt felesége ott nyomon tudja követni a közéleti pályafutását. Állítása szerint sokkos állapotba került az első kormányt kritizáló Facebook-posztjának közzététele után, amelyet a Telex egyből átvett. A sokkos állapot miatt nem tudja, miért épp Gulyás Márton műsorába ment be először.
Sikerült kiválasztanom a CIA budapesti főhadiszállását, mint utólag megtudtam
– fogalmazott. Az újságíró megkérdezte Magyar Pétertől, találkozott-e David Pressmannal, az USA budapesti nagykövetével. Magyar Péter néhány másodperc gondolkodási idő után azt válaszolta:
David Pressmannal személyesen nem.
Hozzátette, nagyon sokan keresték közvetítőkön keresztül. „A látszatát is el kell kerülni annak, hogy úgy tűnjön, valaki külföldi segítséggel akarja leváltani a kormányt” – jelentette ki. Arra is utalt, hogy a XVII. század óta „nem volt olyan rezsimváltás Magyarországon, amelyet nem külföldi segítséggel követtek el”.
Demszky-plakátok voltak az ágya mellett
Magyar Péter úgy véli, a Fidesz küldeni fog a pártjába árulókat. Mint mondta, neki is javasolták már, hogy jelöljön ki néhány árulót, hogy dezinformálják a kormányzati kommunikációt. Magyar elárulta: már nyolcéves kora óta követi a politikát, tízévesen az SZDSZ főpolgármesterét ábrázoló Demszky-plakátok voltak az ágya mellett. Varga Judit volt férje számos alkalommal megemlítette az interjú során, hogy elképesztő mértékű szeretet árad felé, amióta közéleti pályára lépett.
Szerinte ő a fiatalok között „idolnak számít” (példakép – szerk.), s ezért már nem cigarettázhat nyilvánosan.
Nagy Ervinről szólva azt mondta, ő volt az a „tökös csávó, aki az első pillanattól kezdve” mellé állt.
„Letett egy olyan kultúravíziót elém, hogy mondtam neki: ha egyszer polgármester leszek egy faluban, akkor te leszel a művészeti ház vezetője, ha nem az leszek, akkor meg leszel más”
– jelentette ki Varga Judit volt férje.
Megbánta, hogy lepropagandistázta a HVG újságíróját
Magyar Péter a műsorban arról is beszélt, megbánta, hogy lepropagandistázta a Varga Judittal való veszekedésükről szóló rendőri jelentés részleteit közlő Dezső Andást, a HVG újságíróját. Magyar szerint voltak olyan kormányközeli politikusok, akik verték a feleségüket, és Dezső András akkor nem ment el oknyomozni, de az ő ügye kapcsán mégis megtette. Magyar Péter végül ezért letiltotta a felvételt.
– Élek a gyanúperrel, hogy nem véletlenül Dezső András kapta meg ezt a rendőri jelentést. Próbáltam neki az elején elmondani naivan, hogy ő Rogán Antal eszköze – részletezte. Rangos Katalin ennek kapcsán elmondta: ő tudja, hogy Dezső András nem Rogán Antal narratíváját írta volna meg. Magyar Péter nem értett egyet vele.
– Akkor kérdezd meg, miért nem írt a főbűnösökről – reagált Magyar.
Azokat kérdezek, akiket én akarok
– mondta erre Rangos Katalin. Magyar Péter a beszélgetés végén az influenszereknek is odaszúrt. Szerinte az általa szervezett tüntetésre nagyobb bátorság kimenni, mint a 13 influenszer tüntetésére, „ahol csak két értelmezhető beszéd volt, a többi nem volt az”.
Kiemelt képen: Magyar Péter Rangos Katalinnal a Spinozában / Fotó: printscreen
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…