KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kónya-Hamar Sándor: Töprengés a kisebbségi lét értékeiről (Trianon után 1OO esztendővel)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Olyan ez, mint tűnődni, tűnő majd hirtelen megtestesülő titkokról..!

Társadalmi, történelmi, emberi civilizációs remények és reménytelenségek, kisebbségi, erdélyi magyar sors, romániai nemzetiségi létben!

Elképzelhető-e bonyolultabb konstelláció egy tűnődésre?! Forrongó lelki helyzetben töprengeni, tűnődni, képzelődni értékbeteljesítő jelenről és jövőről, de előbb a múltról sem lemondani?! S mindezt a töprengő, meditatív és komplentatív gondolkodás elsődlegességével, érvényes emberalkotta törvények, létezésokok és jelentésmeghatározottságok faggatásával, a hullámzó körforgás  lényegvalóságában?

Miközben felgyorsult életünkbe, akár naponta átrendeződő erő-, érték-, és érdekviszonyai között, a kíméletlen európai vagy nemzeti exódus óhatatlanul közbeszól vagy fog szólni, éppen egyfajta értékrelativizmussal!

Ám a remény és bizalom párhuzamosa, s az önellenőrzéshez elengedhetetlen kétely csak együtt nyújthatja azt az ilyenirányú optimizmust, mely megakadályozhatja a kilátástalanság és lehetetlenség tudomásul vételét. S mindezt az ormok egyszeri nagyságára telepített remény alvórügyeivel.

Viszont éppen emiatt kell(ene) , nagyapáink és apáink nemzedékének értékeit visszaállítanunk nemcsak intellektuális látókörünkbe, de be kell(ene) építenünk közösségi emlékezetünkbe és értékrendszerünkbe is.

Mert a XXI. század elején, első negyedszázadában, milyen szellemi és erkölcsi hagyatékot s egyben értéket kell eleven örökségünknek tekintenünk? Hiszen múltunk keresésének önreflexiós gesztusával  s az önismereti értékek felkutatásának ösztönével és tudatos kényszerével is, a rehabilitációs recepció és a kisebbségi ethosz részeként kell újrateremtenünk azt. Újrateremteni emberi és szellemi erővel, azonban csak azt lehet, amit valamilyen formában megőríztünk, és a veszélyben meg is védelmeztünk, építő tartalékunkká téve így.

S akkor a „folyamatos múlt”, avagy a latin igeidő szerinti „praeteritum imperfectum”, szellemi életünket meghatározó folyamatában, ha visszatekintünk a XX. század erdélyi, szellemi és társadalmi-történelmi örökségeire, mindenekelőtt azokat a „fehér foltokat” kell megtalálnunk, melyek örökségünk kiegészítői is. És elegendő, ha most csak a Trianon utáni és a Párizsi Békeszerződést eredményező történelmi időkre gondolunk. Arra  a történelmi időszakra, melyben a „Metamorphozis Transsylvaniae” – Erdély átváltozása – a történelem folyamán immár hányadszor (?!) újra időszerűvé vált. Amikorra már az erdélyi magyarság minden lehetségesnek gondolt utat kipróbált. Politikai törekvései kudarcba fulladtak, a transszilvanizmus szép eszméje is utópiának bizonyult (hiszen a magyarság szép együttélési elveit-terveit a románság és a szászság sohasem vállalta és tette magáévá), s a meghirdetett „harmadik „ út sem válhatott lehetségessé a magyarság egységének hiányában. Hiába hirdették meg Kós Károlyék a transszilvanizmus szép eszméjét a „liberalizmus, türelem és európai tájékozódás” jegyében, mert az 192O-as évek második felében a transszilvanizmus már elvesztette közéleti és politikai jelentőségét, akkorra ugyanis ismét kiderült, hogy az Erdélyben élő népek testvériségét csak a kisebbségi sorsra jutott erdélyi magyarság érezte a magáénak. Miközben a saját egysége, sem politikai, sem gazdasági szempontból, adott történelmi helyzetek és keretek között még sohasem jöhetett létre

Ez is érdekelheti:  Kónya-Hamar Sándor: 1848. március 15. igazi hátteréről

Mégis érdemes felidézni, hogy a transszilvanizmus képviselői őszintén hittek egy román-magyar-szász együttélésben, éppen a szülőfölddel való közös elkötelezettség alapján. Hittek az erdélyi szabadelvűség hagyományaiban, a nemzeti, a politikai és vallási tolleranciában s a közös és megváltozhatatlan(?) sorsközösség prededesztinációjában, hiszen a történelem folyamán az erdélyi magyarság éppen erre törekedett és ezt tette lehetővé. Azt az érzelmi és szemléleti magot és elsődleges erkölcsi tartalmat tette lehetővé, mely nem jelent ma sem mást, mint a szülőföld melletti állhatatos elkötelezettséget. És ez volna az első és alapvető erdélyi érték.

A másik a testünk és lelkünk fegyverévé vált anyanyelvünk, melynek védelme s ápolása transcendentális kötelességünk. S ez a kötelesség előbbre való az emberi jogoknál, a kollektív és egyéni jogoknál, a demokráciánál, az alkotmány kitételeinél (akkor is , ha az társadalmi szerződésnek bizonyul), s a nemzetközi szerződéseknél is. Politikai értelemben tehát bárminél is. És nem jelképes ügyről van végül is szó, hiszen az a közösség, aki így gondolkozik és cselekszik, az tudatában van annak, – mert identitása van (s ez megint fontos érték)-, hogy ha saját erkölcsi és kulturális értékrenddel és szabályrendszerrel(újabb fontos részei az értéktárnak!) is bír, és azokat a saját anyanyelvén meg is fogalmazza és rögzíti, akkor azok bármikor és bárhol általánosan elfogadtathatók, és érvényesen elfogadhatók. Ha egy etnikai közösség tehát saját és használt nyelvvel rendelkezik, akkor politikai és társadalmi életében a kulturális, oktatási és civil intézmények, minden külső beavatkozás és segítség nélkül is létezni és működni tudnak. Régiónkban pedig a saját nyelv méltó birtoklása és ápolása, az Európához való tartozás, és az erkölcsi értékek csúcsát, valamint a kulturális, de a politikai megmaradás garanciáit is jelenti. Ilyen értelemben pedig az etnikai közösség saját nyelve életbevágóan fontos, eszközjellege és legitimációs értéke miatt egyaránt, hiszen az illető közösség neki köszönhetően éppen az asszimiláció veszélyétől mentesüll.

Ez is érdekelheti:  Ki a Magyar, ki a hazafi?

S ha egy kisebbségnek (mely lélekszáma szerint még nemzetrész is!) – mert kulturális múltja, történelmi hagyománya és politikai potenciálja (megannyi értékként) is lehetővé teszi – , intellektuális törekvései is vannak, melyekkel olyan reményt és elhatározottságot is táplál, hogy tagjait a legmagasabb állami és közhivatalnoki tisztségek betöltésére is alkalmassá tegye, akkor azok olyan erkölcsi és magatartási értékeknek bizonyulnak, melyeket a többség részéről is csak elfogadni lehet.

 Ahogyan az összmagyar kultúrörökség emlékezete és védelme is kivédhetetlenül társul a transzcendentális eszmélkedés késztetéséhez. Miközben persze  tudjuk, hogy hinni, tanulni, tudni és dolgozni, mindig és minden ember megfeszítő keresztje. Mert a Divina Transsylvania-ban a hit és a munka, az erdélyi történelemnek úgy súlyos és foglyul ejtő varázsa, amennyire tudjuk, hogy mennyi a mi megmaradt hazánk is!

Kérdéssel ugyan, de még feltételezem, hogy az az erdélyi értéktár, mely létezik és meghatározó létjogot is biztosít, nem hagyja továbbra sem, hogy gyerekeink és unokáink a Föld e csodálatos pontjától végleg elszakadjanak. Persze az erdélyi magyarság jövőjét a születések száma és lokálpatriotizmusa határozza meg.

De lesz még ennek a földrajzi-történelmi tájnak (melyet a múlt hagyott ránk és a jövő kér számon!), s az emberi kapcsolatok, barátságok, és közösségek szépségének olyan értéke, amely fölülmúlhatja majd egy biztosabb, kiszámíthatóbb és tehetősebb emberi élet, más tájakra való hívását, csábítását?!

Van és lesz, amíg érzésből és gondolatból úgy lehet mindegyre érték, ahogyan azt – annyi időn át – Erdély magyar nemzeti közössége – békés, megértő és rendező szándékkal – bizonyította és mindegyre bizonyítja! S közben úgy adósa még mindig önmagának, hogy immár halaszthatatlan és feladhatatlan joga és felelőssége: kimondani és vállalni azt az identitást, mely egy olyan nemzetrészként megmaradt  nemzeti közösség öröksége, jelen- és jövőbeli, meghatározó jellemzője, mely egyáltalán nem azt jelenti, hogy továbbra is kényszerhelyzetbe került nemzeti kisebbség, hanem államalkotó és egyenjogú társnemzet. Mert az erdélyi magyar nemzeti közösség sohasem tartozott és nem tartozik a romániai kisebbségek közé, hiszen lélekszámban egy országnyi, legalább másfél milliónyi emberi lénnyel, legalább olyan kultúrával, hagyománnyal, európai múlttal, és értékeket őrző anyanyelvével, egyenrangú és állhatatós történelmi múlttal, jelennel és jövővel rendelkező emberi közösség, aki a román politikai rendszerben többé nem tudja elfogadni a kisebbségpolitikai rezsimben kijelölt helyét-szerepét s az azzal kapcsolatos pillanatnyi politikai tranzakciókat sem! Mert ezzel a történelmi identitásával, -saját elvehetetlen értékeként -, szabadon és  minden áldozatot vállalva éppen azt az eszköztárat  egészítheti ki, mely európai, ország- és nemzetépítő értelemben is szerepére vár.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György üzenete március 15-ére, az Erdélyi Autonóm Szövetség ünnepi megemlékezésére

Kolozsvár, 2021.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük