Orbán, Magyarország bukása – az antikommunista politika csődje
Annak idején én is a NATO ellen szavaztam. Sőt, az 1997. november 26-án megtartott NATO-népszavazás előtt jártam a lakásokat, agitáltam. És mégis…
Bárki, akit megkérdeztem, tagadja, hogy a NATO-ra szavazott volna. Pedig a keserű, lesújtó tény: MAGYARORSZÁG TELJES LAKOSSÁGÁNAK HÁROMNEGYEDE (3,3 + 4,2 = 7,5 MILLIÓ EMBER), AKTÍV ÉS PASSZÍV SZAVAZATÁVAL támogatta hazánk belépését a NATO-ba. MINDÖSSZE 600 EZREN MONDTAK NEMET.
Mindezt azok után, hogy a Varsói Szerződés három és fél évtizede alatt végig hallgathattuk a jajveszékelést:
jaj istenem, miért nem lehetünk mi már egyszer semlegesek?
Engem nem a 3,3 millió aktív szavazat dühít, hanem a 4,2 millió passzív. Vagyis az a 4,2 millió ember, aki nem ment el erre a sorsdöntő népszavazásra – lehetővé téve ezzel a NATO-hívek győzelmét.
Mondanám: egyék meg, amit főztek. De, sajnos, mi is kénytelenek vagyunk enni – holott nem kértünk belőle.
Elvesztettük külpolitikai önállóságunkat. Magyar Péter azonmód Oroszország ellenségévé tette hazánkat – holott az oroszok eddig rokonszenvvel, jóindulattal voltak irántunk. A BRICS menedék lehetett volna – ahová menekülhetünk volna a minket tönkretevő és leigázó Európai Unióból.
A BRICS csakugyan tagállamainak a gazdasági fejlődésével törődik. A BRICS nem szól bele sem tagállamainak belügyeibe, sem lakóinak magánéletébe.
A BRICS ALAPSZABÁLYA TILTJA, HOGY EGY TAGÁLLAM SZANKCIÓKAT HOZZON EGY MÁSIK TAGÁLLAM ELLEN.
Aki csatlakozni akar a szervezethez, annak hatályon kívül kell helyeznie a BRICS BÁRMELY TAGÁLLAMA ELLEN ELFOGADOTT SZANKCIÓJÁT.
Számot kell mostantól vetni azzal, hogy Oroszországnak a NATO-val, az Európai Unióval szembeni jogos, önvédelmi ellenlépései immár minket is sújtani fognak.
Gondolom, ezért is csinált Brüsszel Magyar Péterből magyar miniszterelnököt.
Én magam is régóta mondogattam: gyökeres külpolitikai és külgazdasági kurzusváltásra van szükség.
De hát hiába. AZ ANTIKOMMUNIZMUS ÖL, BUTÍT ÉS NYOMORBA DÖNT. A „kommunista restaurációtól” rettegve pártjaink és kormányaink páni rémülettel, kezüket-lábukat törve nyomakodtak befelé a NATO-ba és az EU-ba. Gondolom, Orbán is élete fő művének tekinti, hogy Magyarország e két szervezet tagja lett. MAGYARORSZÁG EGYNEGYEDÉNEK AKARATÁBÓL EGY KETRECBE ZÁRTUK ÖSSZE MAGUNKAT VESZTÜNKRE TÖRŐ HALÁLOS ELLENSÉGEINKKEL. ÉS INNEN TÖBBÉ MÁR NINCS MENEKVÉS!
Ehhez hasonló bölcsességgel döntötte el nagyszerű népünk meghatározó többsége, hogy nyakunkba vesszük egy velejéig hazug, népnyúzó liberálfasiszta fiókdiktátor uralmának jármát. Ezzel Magyarországnak vége. Lehet majd sóhajtozni, bánkódni az ukrán front lövészárkaiban, vagy amikor egyszerre már az ötödik arab, vagy afrikai erőszakolja majd az ember lányát, asszonyát. Karácsonyunk sem lesz már az idén, végleg elhallgat a déli harangszó, hogy ne sértse majd hívatlan muzulmán vendégeink lelkivilágát, az iszlám birodalom 1456-os megalázó vereségének az emlékével. Lányaink, asszonyaink (ha egyáltalán kimerészkednek még majd a strandra), elfelejthetik a bikinit. A magyar jogrendet fokozatosan felváltja majd az iszlám sária. Hívatlan vendégeink választások idején megerősítik majd hatalmában Brüsszel fiókdiktátorát.
Eladósorban lévő lányaink panaszkodhatnak majd: Ó, Rómeó, miért vagy te Júlia? A családokon belül kezdődhet az osztozkodás: ki lesz ezentúl a Szülő-1, és ki a Szülő-2. Mennyi civakodás, mennyi sértődés lesz ebből!
Orbán, idővel, gondolom, a lelke mélyén talán felismeri, hogy végzetes hibát követett el. De legyünk őszinték: a magyar közvélemény egyáltalán támogatott volna-e, támogatna-e egy oroszbarát külpolitikai és külgazdasági kurzusváltást? Ugye, hogy nem? Pedig Orbánnak már 2010 táján meg kellett volna kezdenie a magyar közvélemény felkészítését A LÉTFONTOSSÁGÚ, ezért ELKERÜLHETETLEN KURZUSVÁLTÁSRA. Ezt Orbán elmulasztotta. Az ilyen-olyan antikommunista emléknapokkal pedig csak segítette ébren tartani a magyar közvéleményben máig lappangó oroszellenességet.
Mivel nem történt meg a határozott, egyértelmű kurzusváltás,
Aláírom, hogy Orbán nem pusztán hatalmát, így-úgy felhalmozott vagyonát, netán az életét is védve riadt vissza a határozott lépéstől. Hanem mert tartott attól, hogy az ő eltávolításával sokkal rosszabb jön a helyébe.
Ami mégis, így is, minden lavírozás, észszerű, illetve elvtelen engedmények ellenére bekövetkezett. Megismétlődött a gyászos emlékű hintapolitika, annak tragikus következményeivel együtt. Harmadszor is megyünk háborúba, az oroszok ellen.
Késő bánat, eb gondolat!
Nem engedi majd elzavarni védencét. Ha a diktátor majd a legkisebb mértékben is veszélyben érzi a hatalmát, akkor itt van Fekete-Győr András, aki majd hívja segítségül a NATO-t. Vagy itt van Toka tábornok, aki elmondta híveinek a Batthyány-téren: “Ha oda jutunk, LESZNEK telefonszámok” az ukrán hadsereg vezérkari főnökségéhez.
Dehogy is lesznek! Vannak azok már réges-régen!
Az ukrán hadsereg pedig készen áll. Csak Brüsszel parancsára várnak.
Brüsszel pedig – immár tudjuk – céljai érdekében semmitől sem riad vissza.
Írta: Levédia krónikása
Kiemelt kép: AI által generált illusztráció
#Magyarország #OrbánViktor #NATO #BRICS #TiszaPárt #Szuverenitás #LevédiaKrónikása #NIF #Politika2026
