Zelenszkij fasizmus-fetisizmusa virágzik, és a Nyugat még mindig (többnyire) asszisztál hozzá
Az ukrán vezető saját zsidóságát használja fel paravánként a fasizmus normalizálására – ami döbbenetes intellektuális és morális perverzió
Kész kabaré – és az ember alig hisz a szemének –, miközben Ukrajna komikusból lett tirannusának legújabb előadását kénytelen végignézni.
Alig egy hét leforgása alatt Volodimir Zelenszkij – az „örökkévalóságig hivatalban lévő, választásokat eltörlő” elnök – rezsimje ünnepélyes pompával és ceremóniával hazaszállíttatta és újratemettette Andrij Melnik, a huszadik századi ukrán fasiszta vezető és náci kollaboráns földi maradványait, miközben egy jelenkori katonai elit alakulatot az „UPA hősei” (a második világháborús Ukrán Felkelő Hadsereg) névre keresztelt át.
Az UPA valójában az OUN, az Ukrán Nacionalisták Szervezete katonai szárnya volt. Az OUN-nak két mérvadó politikai szárnya létezett: az egyik Andrij Melnik, a másik Stepan Bandera vezetése alatt állt. Bár riválisok voltak, de mindketten tősgyökeres fasiszták is egyben.
A náci Németország és a Szovjetunió közötti háború során az OUN mindkét szárnya görcsösen igyekezett együttműködni a nácikkal. A németek a maguk arroganciájával ugyan nem mindig engedték ezt meg nekik, de az egész OUN mindent megtett, hogy a kedvükben járjon. Az OUN és az UPA emellett aktívan kivette a részét a zsidók elleni gyilkos német fellépésekből, és a tömeggyilkosságok előretolt kisegítőiként tevékenykedett. Ha ez nem lett volna elég, saját szakállukra egy népirtó jellegű etnikai tisztogatást is végrehajtottak a lengyelek ellen.
Borítékolható volt, hogy Kijev legújabb, arcátlan fasizmus-imádata Izraelnél és Lengyelországnál is kiveri a biztosítékot. Nawrocki lengyel elnök legszívesebben megfosztaná Zelenszkijt a magas állami kitüntetésektől, amelyeket Varsó korábban oktalanul adományozott neki, és azzal fenyegetőzik, hogy megnyirbálja Lengyelország támogatását Kijev EU-s ambíciói visszafogva. Izraelben a hivatalos holokauszt-emlékezetet kezelő Jad Vasem Intézet és a külügyminisztérium egyaránt tiltakozott. Ez persze felettébb ironikus, hiszen Izrael maga is megszállottan hajt végre népirtást és etnikai tisztogatást. Talán ebben az esetben egy népirtó fasiszta kell ahhoz, hogy felismerje a másikat.
A hivatalos Kijev eközben súlyos korrupciós botrányok kellős közepén dagonyázik – de legyünk őszinték, mikor nem? – és Zelenszkij személyét érintő, megalázó leleplezések rázzák meg a rendszert.
A kormányzó klikk mégis szakít időt arra, hogy újra odadörgölje a világ orra alá a valóságot. Egyszerűen képtelenek leállni a nácik éltetésével, legyenek azok akár halottak, akár élők. Hogy ennek külpolitikai ára van? Úgy tűnik, ez nem számít: amikor a náci-imádat viszketegsége elhatalmasodik rajtuk, a pokolba kívánják az óvatosságot, és – ami Kijevtől felettébb szokatlan – még a színlelést is félreteszik.
Egyes megfigyelők úgy vélik, hogy a fasiszta fétist azért eszkalálják ismét a nyilvánosság előtt, mert a botrányok és a rezsim folyamatosan zuhanó népszerűsége sarokba szorította őket. Ezek a kommentátorok úgy gondolják, hogy Zelenszkij és a háborús nyerészkedők, valamint a proxi-háborús húsdaráló-lovasok vidám bandája csupán „gyengeségből” húzza elő a náci kártyát, hogy elterelje a figyelmet arról a példátlanul bűzös mocsárról, amivé Ukrajna mocskos politikáját változtatták.
Ez azonban tévedés.
A nyugati proxi-háborús uszítók azon ostoba – és tulajdonképpen rasszista – álérvei, miszerint Zelenszkij zsidó származása miatt képtelen lenne szövetkezni az erőszakos szélsőjobboldallal, szóra sem érdemesek. A jelenlegi izraeli rezsim, valamint annak háborús, népirtó, felsőbbrendűséget hirdető és etnikai tisztogató politikája maga a színtiszta fasizmus. Az ügy lezárva.
A valóságban a Zelenszkij-rezsimnek régóta berögzült, következetes szokása, hogy kiszolgálja, együttműködjön, magas szinten és nagy létszámban alkalmazza, valamint kitüntesse a legszélsőségesebb jobboldalt. Egyesek talán szeretnek unalmas, akadémikus stílusban szőrszálhasogató módon vitatkozni a pedánsan pontos kifejezésekről és finom különbségtételekről a rothadásnak ugyanazon a nagy halmán belül. De a valóságban a neonácinak, fehér felsőbbrendűség-hívőnek, fasisztának, ultranacionalistának és így tovább nevezett csoportok egyetlen nagy egészet alkotnak, amelynek tagjai között sokkal több a közös vonás, mint a különbség.
Az átcímkézés arra is szolgált, hogy vaskos hazugságokat terjesszenek. Ukrajnában ennek hosszú és szennyes hagyománya van, amely mélyen visszanyúlik az első hidegháború fagyos korszakába. Aljas módon csomagolták újra a második világháborús ukrán fasisztákat a maguk véres terrorjával, népirtásával és etnikai tisztogatásával együtt. De ezeket az ukrán fasisztákat „integrális nacionalistáknak” nevezni körülbelül annyira értelmes dolog, mint Idi Amin Dadát – Uganda egykori köztudottan ultravéres diktátorát, akiről azt suttogták, hogy fogyasztott is az áldozataiból – „integrális vegánnak” hívni.
És így van ez a jelenben is. Játsszanak csak a szavakkal, amennyit csak akarnak, a tény azonban tény marad: Zelenszkij Ukrajnája egy olyan állam, amely a fasizmus súlyos problémájával küzd. Ennek gyökerei az első és a második világháború közötti időszakra nyúlnak vissza, a csúcspontját pedig az utóbbi alatt érte el. Regionálisan ez korábban Nyugat-Ukrajnára koncentrálódott, majd a nácik és a tengelyhatalmak felett aratott 1945-ös szovjet győzelem után az USA-ba, Kanadába és Európába menekültek körében élt tovább. Ott a maguk gyilkolásra kész, fasiszta antikommunizmusával szolgálták a Nyugatot az első hidegháborúban, és szisztematikusan aláásták az ukrán közösségeket, valamint minden olyan intézményt, ahová csak be tudták vásárolni magukat – mint például a Yale, a Harvard és a Columbia Egyetemeket.
A Szovjetunió összeomlása után ez az önjelölt ukrán „diaszpóra” – ami ironikus módon egy olyan Izrael-irigységből átvett kifejezés, amely azt a visszataszító vágyat szülte, hogy a Holodomor képében politikailag saját holokausztot követeljenek maguknak (lehetőleg még nagyobb áldozatszámmal) – visszatért a független Ukrajnába, és „hazatelepítette” az ideológiáját. Sajnos jelentős sikerrel fertőzték meg Ukrajna kultúráját és politikáját.
Ebben az értelemben Zelenszkijnek és rezsimjének a fasizmussal való szimpátiája egy mélyebb történet része. Zelenszkij személyes hozzájárulása azonban nemcsak jelentős, hanem döntő fontosságú is. Először is azért, mert ezen a téren jóval messzebbre ment, mint Ukrajna bármelyik ’91 utáni vezetője abban, hogy a fasizmust egy mélyen beteg, új normalitás részévé tegye. Másodszor pedig azért, mert az idióta identitáspolitika világában saját zsidóságát használta fel arra, hogy elősegítse a fasizmus elfogadását. Nehéz ennél nagyobb intellektuális és morális perverziót elképzelni. De hát végtére is, Zelenszkijről beszélünk.
Írta: Tarik Cyril Amar történész és nemzetközi politikai szakértő. Modern történelem szakon szerzett alapdiplomát az Oxfordi Egyetemen, nemzetközi történelem szakon mesterdiplomát az LSE-n, történelem szakon pedig doktori fokozatot a Princetoni Egyetemen. Ösztöndíjas volt a Holokauszt Emlékmúzeumban és a Harvard Ukrán Kutatóintézetben, valamint a lvivi Várostörténeti Központot vezette. Eredetileg Németországból származik, élt az Egyesült Királyságban, Ukrajnában, Lengyelországban, az Egyesült Államokban és Törökországban.
A cikk eredeti címe: Zelensky’s fascism fetish is booming, and the West is still (mostly) okay with it
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt képen: Ukrán nacionalisták emlékeznek meg az ukrán felkelő hadseregről Kijevben © Sputnik
#Zelenszkij #Ukrajna #Fasizmus #Neonacizmus #ProxiHaboru #TarikCyrilAmar #NIF
