ENSZ-Közgyűlés – a háborúpártiak elutasítása

A népek többségének erősödött az öntudata

A közeljövőben távozó ENSZ-Közgyűlés-elnök, Miguel d’Escoto Brockmann, kezdeményezései a Nyugat arrogáns ellenállása ellenére sok tekintetben komoly változást hoztak a sokak által már impotensnek vélt világszervezet életében, azaz visszatérést az eredeti célokhoz. Kérdés, hogy növekvő nyomás alulról képes-e még a szervezetet a pénzhatalom csicskásából az emberiség jótevőjévé tenni. (V. D.)

Néhány nappal az Egyesült Nemzetek 64. közgyűlésének szeptember 14-ei megnyitása előtt tartotta a 63. közgyűlés elnöke, Miguel d’Escoto Brockmann, búcsúbeszédét. A távozó elnök kiemelte, hogy és mint sikerült az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének – azaz az államok és népek nagy többségének különböző kezdeményezések, s különösen „A világ pénzügyi és gazdasági válságáról” tartott konferencia által, amelyet ez év június 24. és 30. között rendeztek meg – visszaadni az őt megillető rang és megbecsülés egy részét.
A brit miniszterelnök néhány nappal korábban javasolta, hogy a G20-as államokból egyfajta világkormányt kellene alakítani. (Spiegel Online szeptember 22.) A Közgyűlés elnöke a következő ellenvetést tette: „A G8-ak és a G20-ak a jövőben is jelentős kisebbségek maradnak. Ez lényegében annak a ténynek köszönhető, hogy gazdagságuk és hatalmuk észrevehetően nagyobb, mint képességük helyesen cselekedni. Nem kellene és nem szabad elfelejtenünk, hogy elsősorban saját rendkívül súlyos hibáik és az általuk vezetett Bretton-Woods-intézmények hibái miatt került a világ abba a helyzetbe, ami még a történelem legszörnyűbb válsága lehet.”
A svájci Szövetségi Elnök, Hans-Rudolf Merz, is találó szavakkal jellemezte a G20-akat a közgyűlés előtt tartott beszédében: „A G-20 globális problémák megvitatásának a színhelyévé vált. Ez a fejlemény nem mehet más államok vagy szervezetek, mint az ENSZ kárára. A G20-nak nincs se legitimitása se átlátható struktúrája ahhoz, hogy szankciókról döntsön. Magának a G20-nak a tagjait sem ugyanazzal a mércével mérik.  Svájc ugyanakkora kormányrudat kíván és jobb konzultációt azokkal, akik nem tagjai a G20-nak.”
Vezető politikusok az USA kormány-közeli berkeiből azonban még mindig úgy viselkednek, mintha ők lehetnének a hangadók. Majdnem olyan benyomást tesznek, mint a nemzetiszocialista Németország a sztálingrádi csata után, 1942/43 telén. Minden tárgyilagos megfigyelő tudta, hogy ezzel a szörnyű vereséggel a háború elveszett. De Joseph Goebbels birodalmi propagandaminiszternek 1943. februárjában nem jutott semmi más az eszébe, mint a totális háború követelése. Talán nem tudják a nyugati nagyhatalmak vezető politikusai, hogy az elmúlt húsz évben világszerte elvesztették minden hitelüket? Hogy politikájuk szánalmasan csődöt mondott – több milliárd ember kárára? Hogy nem lehet többé az imperialista hatalomgyarapítást folytatni? Hogy még az Obama vagy Brezinski féle rafinált stratégiák és ámítások ideje is lejárt?
Irán elnöke is beszélt az ENSZ közgyűlése előtt. A nyugati médiában azóta is dúl az éles vita róla, ahelyett, hogy valódi tartalmáról elgondolkodnának. Mint például arról, hogy „Az a korszak, amelyben az érzéketlen kapitalista gondolkodásmód, egy bizonyos csoport ízlése és érdekei uralták a világot, és az a kor, amelyben a globalizáció nevében a világhegemóniát növelték, valamint az impériumalapítások korának vége. Vége azoknak az időknek, amikor megalázhatták a nemzeteket és a kettős vagy akár még többszörös mércét alkalmazhattak.”
A Közgyűlés elnöke néhány nappal korábban állapította meg: „Azt hiszem, közel jár az igazsághoz, ha kijelentem, hogy az egész világ tudja, hogy a leghatalmasabb és legbefolyásosabb tagállamaink közül néhány egyáltalán nem hisz a nemzetközi jog érvényességében, hanem sokkal inkább azt gondolja, hogy a jogi normák követése, amelyeket a Charta aláírásával, mint kötelezőt elfogadtunk, az olyasmi, ami csak a gyenge államok számára érvényes.
Némely tagállam úgy véli, hogy a dzsungel törvényei szerint cselekedhetnek és a legerősebbek jogát képviselik, azt hogy teljesen büntetlenül azt tegyenek, amit csak akarnak, és senkinek ne tartozzanak felelősséggel. Azt hiszik, elvethetik a multilateralizmust és élhetnek az unilateralizmus előnyeivel, miközben a Biztonsági Tanácsban elfoglalt privilegizált székükből szemtelenül arrogánsan arról prédikálnak, hogy minden tagállamnak be kell tartani a Charta-ból származó kötelességeit, vagy ha ezt nem teszik, megbüntetik őket. Minden tagállam korlátlan egyenlősége és a háborúk megakadályozásának a kötelessége mellékes dolgok számukra, amiket nem kell komolyan venni.”
Kevéssel előbb azt mondta: „Azon az úton vagyunk, amelyre 64 évvel ezelőtt San Francisco-ban léptünk, egy kritikus ponton. Az akkor teremtett intézmények, mint minden intézmény egy természetes, lassú és elkerülhetetlen elhasználódási folyamaton mentek keresztül. Ebből kifolyólag a jelenlegi válság nemcsak a nemzetközi gazdaságirányítást, hanem a politikát is érinti.
Elterjedt az a nézet, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem képes a nemzetközi béke és biztonság kritikus problémáit kezelni, és hogy ezért mélyreható reformok szükségesek, hogy legyőzzük a szaporodó akadályokat, amelyek a megszorító módszerek és korlátozott döntések miatt keletkeznek.
Csak egy erős Közgyűlés, amely erélyesen végzi tanácsadó és politikai feladatait és döntéseket hoz, lesz képes a multilateralizmust támogatni, mint az államközi kapcsolatok legjobb lehetőségét. A Közgyűlés most megmutatta újjáéledésének egy fontos arcát, hogy képes fontos gazdasági problémákkal foglalkozni, miután ezt majdnem három évtizedig nem tette. Ez azt mutatja, hogy az ENSZ újjáélesztése inkább politikai, mint technikai probléma.”
A Közgyűlés távozó elnöke a következő szavakkal fejezte be: „Mindez és még sok más éppolyan súlyos visszásság sokakat arról győzött meg, hogy az Egyesült Nemzeteket meg kell reformálni. De ebben az évben mint a 63. Közgyűlés elnöke arra a következtetésre jutottam, hogy intézményünk reformjának az idejét már elmulasztottuk. Most újra kell meghatároznunk, mégpedig sürgősen – ad majorem Dei gloriam, azaz a világ és az emberiség javára.”
Az emberiség kettészakadása nem természeti törvény. Mindenki számára áldásos lenne, és nagy megnyugvást hozna, ha minden kormány arra törekedne, hogy az emberi jogokat tisztelje és támogassa. A népek sokat tehetnek érte, hogy kormányaink így cselekedjenek.

Megjelent a Zeit-Fragen 2009. szeptember 28-i számában

Fordította: Vajta Dénes

Nemzeti InternetFigyelő