Faina Savenkova: Rossz gyerekek

Nőket és gyerekeket erőszakolnak Németországban Schulz európai értékeket osztó menekültjei és Merkel szelfiző pajtásai

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Menekült nőtársakat és még gyerekeket is tömegesen erőszakolnak meg német menedékkérő-gyűjtőpontokon, de a kényszerprostitúció is gyakori – számol be a The Huffington Post német kiadása. A hírportál által közölt dokumentum szerint a probléma tömeges, és már egy hónapja is tudott volt.

A Huffingtonpost.de dokumentumának dátumából kiviláglik: a tömeges probléma Hessen tartományban már augusztusban tudott volt. A cikkhez mellékelt, augusztus 18-i keltezésű levelet a helyi jóléti szervezet, a ProFamilia Hessen, a tartományi nőtanács és a tartományi nőiroda munkaközössége közösen írta a tartományi parlamentnek.

Mint a levélben fogalmaznak, a Hessen tartományban lévő nyolcvanezres egyetemváros, Giessen befogadópontján nem egyedi esetekről van szó, az okokat pedig többek között a “menekültek” elhelyezésében látják. Beszámolójuk szerint a nemek szerint nem elkülönített, nagy közös sátrakban való elhelyezés és a koedukált illemhelyek szülik az alkalmakat. “Nők folyamatosan arról számolnak be, hogy inkább nem mennek vécére, mert az úton odafelé, vagy az illemhelyen támadásokra és nemi erőszakra volt már példa.” A Huffingtonpost.de saját adatgyűjtésére hivatkozva írja, hogy a levélben foglaltak a valóságot tükrözik, sőt, a valódi helyzethez képest még visszafogottan is fogalmaztak a sorokat papírra vető szervezetek képviselői. Mint írják, a giesseni eset nem egyedi, több befogadóhelyről is hasonló jelzések érkeznek. A hírportál megemlíti, hogy a menedékkérők túlnyomó része fiatal férfi. Az írás felveti, hogy Merkel kancellárnak “inkább a giesseni nőket kellene meglátogatnia ahelyett, hogy menedékkérő férfiakkal szelfizik”.

(The Huffington Post – Mandiner nyomán Kuruc.infó)

Facebook hozzászólások
%d bloggers like this:
Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Reklámblokkolót észleltünk!!!

Kérjük engedélyezze az internetfigyelo.com -on a reklámok megjelenítését azzal, hogy kikapcsolja a reklámblokkolót a böngészőjében!

Ezzel segíti a honlap működtetésének fenntartását.

Köszönjük!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Powered By
Best Wordpress Adblock Detecting Plugin | CHP Adblock

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás