Vári Fábián László

“Mindkét hazából kiárvulva” – Vári Fábián László 70. születésnapjára

A végek végein született. Az Ugocsában található Tiszaújlakon. Egy olyan vidéken, amely csak az elmúlt száz év alatt többször cserélt gazdát, de igazából egyik tulajdonosának sem kellett. Egy ideig (1918-1938) Csehszlovákiához tartozott, később a Szovjetunió kaparintotta meg. E föld szülöttei mindig mostohagyerekek voltak, s aki csak tehette, első adandó alkalommal odébb állt.

Vári Fábián László viszont maradt. „Mindkét hazából kiárvulva//csak hitünkben töretlenül,//lelkünk holdfehér vásznaira//Isten árnyéka nehezül” – írja egyik kultikus versében (Útban Törökország felé), mégis azon kevesek közé tartozik, akik maradtak, hogy hitet és erőt öntsenek azokba, akik még mindig a maradás és az anyanyelv mellett döntöttek.

41 éves, amikor 1992-ben az első önálló verseskötete megjelenhet. Vannak, akik ilyenkor már lezárták a költői életművüket. Vári Fábiánnak 1990-ben a Vergődő szél című, Budapesten megjelent, a második világháború utáni kárpátaljai irodalmat bemutató reprezentatív  antológiában olvashatjuk 16 versét, s mondhatnánk, teljes költői vértezetében pattant elénk. Holott ezen versek nagy része már évekkel ezelőtt íródott, de hiába várták, hogy feloldják a költőre kivetett szilenciumot. Ma már a Magyar Művészeti Akadémia megbecsült tagja, a beregszászi Tanárképző Főiskola tanára, a magyar és a ruszin népköltészet elismert szakértője.

Annak idején a hómezőkön odaveszett Sáfáry Lászlóval kapcsolatban már írtunk röviden a kárpátaljai magyar irodalomról, amelynek a Felvidékkel ellentétben alig voltak hagyományai. A többnyire hegyek között meghúzódó vidéken évszázadok óta élnek békés egyetértésben, nagy-nagy szegénységben magyarok, ruszinok, cigányok, románok és ukránok.

A Trianonban elszakított többi területtel ellentétben minden különösebb irodalmi hagyomány nélkül. 1918 után is a kárpátaljai irodalmi élet Kassán összpontosul, azok, akik írásra adják a fejüket, főleg Kassán megjelenő irodalmi lapoknál próbálkoznak, s szinte kivétel nélkül a felvidéki magyar irodalmat erősítik. Gondoljunk csak Sáfáry mellett Tamás Mihályra, N. Jaczkó Olgára vagy Rácz Pálra. Beregszászon, Ungváron és a terület más nagyobb városaiban megjelennek ugyan helyi magyar nyelvű lapok, amelyek a kárpátaljaiságot erősítik ugyan, de igazából komolyabb művészi eredményt nem lépesek felmutatni. 1938-ban a Felvidékkel együtt Kárpátalja is a Magyar Királyság része lesz, majd a második világháború végén a Szovjetunióé, mégpedig Ukrajnán belül. A győztesek ezúttal is a helyi, többnyire ártatlan lakosságon állnak bosszút a háborús sérelmeikért, s Kárpátalja magyar lakosságának 40 ezer férfitagja a szolyvai munkatáborban találja magát, ahová 40 ezer embert zsúfolnak be háromnapi élelemmel, s akik számára a következő állomás a málenkij robot. A 40 ezer ember fele nem éli túl a borzalmakat. Vári Fábián apja hazatér.

Ugocsa és Vári Fábián non coronat

„Mikor Krisztus Urunk//Ugocsába tévedt//hétszer járta körbe//Tiszaújlakot,//mert elkerülte Pétert, s mire rálelt, tél lett” – nos, ezen a településen született meg 1951-ben Vári Fábián László,  nemzeti ünnepünk másnapján. Aki még nem járt arrafelé, nem tudhatja, milyen gyönyörű, ugyanakkor mennyire szegény vidék az egykori Magyarország egyik legkisebb megyéje, Ugocsa, amely azzal szerzett magának hírnevet, hogy bejelentette egykor (hogy mikor, azon megoszlanak a történész-vélemények is), hogy Ugocsa non coronat. Szóval, ilyen keményfejű emberek éltek-élnek azon a vidéken.

Vári Fábián a helyi alapiskolát járta ki, miután a szülők hosszas vita után a magyar nyelvű iskola mellett döntöttek, s érettségit a nagyszőlősi középiskolában szerzett. Francia tanára bátorítására innen indult el Ungvárra, az Állami Egyetemre, de nem hallgatott kedves tanárára, inkább magyar szakra iratkozott be. Ekkorra ugyanis már újraindult a magyar irodalmi élet is, ebben nem kis szerepe volt pár felvidékinek, Sas Andornak, Győry Dezsőnek és Sándor Lászlónak, akik az 1945 utáni éveket Kárpátalján élték le, s a hatvanas években már működik a Forrás stúdió, s az egyetem vezetőinek hallgatólagos jóváhagyásával megjelenik  az Együtt c. irodalmi lap is, amelyet írógéppel sokszorosítanak.

S Benedek András, Zselicki József, Dupka György, Füzesi Magda, Balla D. Károly bontogatják a szárnyaikat, az egyetemen Kovács Vilmos szárnyai alatt indul el egy generáció, hogy jó szovjet-magyar embereket neveljen az eljövendő generációk számára. A magyar tanszék ekkor vállalja fel a kárpátontúli (ahogy ekkor hivatalosan nevezik ezt a területet) magyar népballadák gyűjtését, amely majd annyira meghatározó lesz Vári Fábián életében. Vári Fábiánt ekkor már mint költőt is ismerik, nemcsak a helyi lapokban, de a szegedi Tiszatájban és erdélyi lapokban is több verse megjelenik, amelyek már meghaladják a szovjet-magyar embertípust nevelő elvtársak tűrőképességét, s névtelen cikkben ádáz támadást intéznek a harmadéves egyetemi hallgató ellen. A végeredmény nem is lehet kétséges, előbb megfedik, majd kizárják, s nemsokára már a szovjet hadsereg katonájaként  porosz földön találja magát. Hazatérte után előbb egy beregszászi cipőgyárban keresi meg a betevőt, majd megengedik neki, hogy távúton befejezze az egyetemet. Tiszaújlakon, majd Mezőváriban tanít, s amikor 1997-ben megalakul a beregszászi főiskola, átigazol oda, hogy tanártársaival együtt mentse, ami menthető. S ez nem holmi olcsó, megszokott szlogen, saját magam is tapasztalhattam, hogy a kilencvenes években sok-sok tehetséges kárpátaljaival tanultam együtt Budapesten, akik egy-két kivétellel mind Magyarországon maradtak. Sőt, az elmúlt harminc években nagyon sokan családostul számolták fel kárpátaljai létüket, s költöztek át az anyaországba. S aki követi a híreket, az érzékelheti, az ukrajnai helyzet napról napra fokozódik.

„Felöltözöm talpig titánba”

De Vári Fábián László maradt. Tanít, gyűjt és ír.  Pár évig aktívan politizált is. Már említett, 1992-ben megjelent debütáns kötete (Kivont kardok között) után folyamatosan jelennek meg a verseskötetei (Világtalan csillag, Harminchárom év, Jég és korbács, Ereimben az idő), népballada-gyűjtése (Vannak ringó bölcsők), ruszin balladagyűjtése (A kakukknővér), s két életrajzi regénye (Vásártár, Tábori posta) is megjelent. Előbbi a gyerekéveit, utóbbi azt a bizonyos németországi katonaéveket eleveníti fel. Főszerkesztője az Együtt c. lapnak, amely nem véletlenül vette át annak a bizonyos hatvanas évekbeli kezdeménynek a nevét.

Az Ungváron alkotó Balla D. Károly írja a költészetéről:  „Versei nemcsak hogy kiállták az idő próbáját, hanem a legáltalánosabb (ha tetszik: összmagyar) szempontból nézve is magas nívón reprezentálják poézisünknek azt az ágát, amelyet népi gyökerűnek és nemzeti elkötelezettségűnek szokás nevezni. E versei alapján Vári Fábián László minden engedmény  nélkül besorolható abba a kortársi vonulatba, amelyet Ágh István, Bella István, Buda Ferenc, Csoóri Sándor, Mezey Katalin, Nagy Gáspár, Utassy József vagy a minap elhunyt kolozsvári alkotó, Farkas Árpád neve fémjelez”. 

Igen, a hatvanas évek második felében indult Elérhetetlen Föld, vagyis a kilencek nemzedéke ez, akiknek a közös antológiájuk 1969 végén jelent meg. 1983-ban meg is kapta a Kilencek díját, ahogy a József Attiláról, Kemény Zsigmondról, Ratkó Józsefről, Arany Jánosról és Salvatore Qasimodóról elnevezett díjakat is. S 2004-ben ő kapta a Balassi Bálint-emlékkardot is. Még a Szovjetunió létezése alatt írja az Ngs. Balassi Bálint a végek végein c. kultikus versét, amelynek idézzük most fel az utolsó két versszakát:

Jó rebellisek hitükben élnek, sosem

süvegelnek gyarló földi hatalmakat ők.

Nagy magas Istennek térdepelnek csak és

Losonczi Anna földi szerelme előtt.

A tavasz temet el, és húzza a május

az áruló évszakok harangjait,

hogy Madzsarisztánban török hold jár most,

csak sokasítja Bálint úr panaszait.

A hatalom bornírtságát jól jelzi, hogy kivetette a versből az Isten szót, de nem vette észre a vers lényegi mondanivalóját.

Vári Fábián László hetvenévesen is teszi a dolgát. Kárpátalján. Bár korántsem derűlátó. Évekkel ezelőtt, az akkor 80 esztendős Csoóri Sándornak írta:

Bebábozódtak álmaink,

lélekig járunk a hóban.

Beállt a víz, a malom áll.

Ha te rendelted így, jól van.

Virághagymába, gyökérbe

a dal is visszahúzódott.

Előbűvölni nincs szavunk.

Uram, te őrzöd a kódot.

Uram, a sértett vad figyel,

a gyilkolás járhat eszébe’.

Ónszürke égen délibáb?

Csak jövőtlenségünk képe.

„Mert fogyunk, fogyunk csak.//Folyton…” De a remény mégis marad, hisz tudjuk: Ugocsa non coronat.

Juhász Dósa JánosMúzsa.sk

Vári Fábián Lászlót 2021. március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki.

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
szabadság és kultúra eszméje
Kónya-Hamar Sándor: Kokárda és tulipán

Mayer Gábor: Hét – null

Fekete-Győr András és társai
Fegyőr Bandi, a gonosz gyökér

Close