Hirdetés
Kónya-Hamar Sándor: Az erdélyi magyarság politikai polarizációja

Kónya-Hamar Sándor: Az erdélyi magyarság politikai polarizációja

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

(Avagy miért politikai közösség az erdélyi magyarság a 21. században is?)

Ha az erdélyi magyarság egykor valóban politikai pluriverzum volt, akkor lehetetlen nem idézni Hamvas Béla „Öt Géniusz” című művéből az idevágó részletet, hogy megértsük jelenünkben mindazt, ami nem csak kimondásra vár, de róla már hallgatni sem lehet. Arról, hogy miért volt és lesz politikai közösség az erdélyi magyarság: „Aki a földrajzban hisz, különösnek találja, hogy Erdély az Alföld irányában, éppen, amerre a hegyei elnyúlnak, éppen ott zárul le, és amerre nagykaréjban legmagasabb hegyei zárják le, éppen ott nyílik meg.”

De vizei folyása, az Olt kivételével, egytől egyig mind a nyugati irányt választja. És ebben nincs kompromisszum jelképes értelemben sem. Pedig:..” A kompromisszum az Alföldön politika, bűncselekmény. Erdélyben okosság és erény, csaknem angolos, előrelátás és humor… Sohasem lehet nyíltan megmondani azt, ami van, és ha valaki mégis az igazat mondaná, nyersen, szemben, el kellene hinni és titokban mást kellene gondolni. Ami északon a pletyka, az Erdélyben az intrika… Az intrikában pedig méreg van, egy kicsit gyilkosság, és sajátos helye a politika, a dinasztikus hatalmi féltékenység és uralomvágy.. A dinasztiák fészkein is ez az atmoszféra érezhető, ez a függöny mögötti sugdolózás és folyton versengés..”

Miért idézem hosszan mindezt? Mert bevezetőként s az alaphang leütésével, egyfajta identitás hagyományának és érvényének igazságára, és annak folytonosságára szeretném fókuszolni a figyelmet. Tehát, a múltra érvényes hivatkozás szükségességével, a történelmi és politikai örökség hátterével kívánom bemutatni mindazt, ami a 20. századvégi valóság és mítosz, de érv és bizonyíték, s mintegy válasz a „miért és hogyan lett olyan politikai közösség az erdélyi magyarság, mint amilyen?” kérdésére.

Ugyanis: A politikai artikuláció és szocializáció klasszikus szabályai távolról sem úgy alakultak és érvényesültek, ahogyan megelőzően, vagy egyidőben más régióban történt.

Hiszen köztudott, hogy az ideológiai identitás az elmúlt kétszáz évben majd minden politikai erő és cselekvő tetteinek vezérfonala. Erdélyi megközelítésben azonban egyértelmű, hogy minden ideológia tartalmi szándéka és célja igazodott azokhoz a körülményekhez és politikai erőtérhez, amelyek az adott politikai közegre jellemzőek voltak. Egészen más szerepet töltöttek be a politikai rendszerek megjelenése előtti korban – nagyjából a 19. században – mint az egalitárius demokrácia félrendszereinek keretei között. Ideológiai képződményekre természetesen csak olyan társadalmakban számíthatunk, amelyek ilyen vagy olyan mértékben és értelemben, de politikai közösségként is léteztek.

Erdély történelme mindig sajátos képletet jelentett Európában. Három etnikai közössége, négy magyar történelmi felekezete lehetővé tette a nyugat- és kelet-európai kultúra érintkezési és metszéspontját, miközben történeti fejlődése, társadalmi berendezkedése és államrendszere révén mindig is Európa volt. Az is sajátos, hogy Erdély éppen az Oszmán Birodalom politikai terjeszkedése alatt, tehát a török hatalom árnyékában jutott el az önálló állami létig. De ezáltal nemcsak a magyar állameszme megőrzőjévé, hanem a magyar kultúra legfontosabb mentsvárává és fejlődésének gócpontjává vált. Mindez pedig a Habsburg Birodalomba való beépülésével, majd a román államba való tagolódásával is igaz maradt. Az erdélyi identitástudat gyökerei tehát még a középkorba nyúlnak vissza, de a 20. században, sőt a 21. században is érvényesen jelen vannak. De már identitás és öntudat párhuzamában. Nemzetállamok és nemzeti mítoszok sem sérthették és csonkíthatták meg, külön-külön sem az együtt élő nemzeti közösségek politikai életképességét. Erdély éppen ezáltal a történelem folyamán vitathatatlan értékeket halmozott fel, ütköztetett, így teremtve meg a mítoszteremtés lehetőségeit. Így bizonyítva, hogy a modern kor történeti mítoszai mindig nemzeti mítoszok voltak, így biztosítva azt a tényt és lehetőséget, hogy a kulturális identitás bármikor politikai identitássá alakulhasson át.

Visszatérve a politikai pluriverzum fogalmához és gyakorlatához, és ahhoz a történelmi valósághoz, hogy a trianoni és a párizsi békeszerződéssel az erdélyi magyarság nemzeti kisebbséggé vált, de ugyanakkor politikai közösségként kereste közképviseleti és érdekvédelmi lehetőségeit, nem feledkezhetünk meg olyan politikai alakulatáról, mint amilyen az 1922 és 1937-ig létező és működő Országos Magyar Párt volt. De nem hallgathatjuk el azt a valóságot sem, hogy a baloldali identitást valló erdélyi magyarok nem önállóan, a többségi románsággal közösen keresték azt a politikai és társadalmi érvényesülést, ami a 20. század elején egyre nyilvánvalóbbá vált. Ekkor került először ellentétbe arisztokraták és polgárok etnikai identitása azzal a kimondottan politikai identitással, mely később mítosszá és utópiává vált. Mondhatni úgy is, hogy etnikai és kulturális identitás ütközött azzal a politikai identitással, mely később a szocializmus és kommunizmus gyakorlatával a 20. század közép-kelet európai katasztrófáját eredményezte.

Fontos megemlítenünk viszont, hogy 1945 után az erdélyi magyarságnak önálló politikai alakulata csak a baloldali Magyar Népi Szövetség lehetett, sok-sok önáltaló és megtévesztő illúzióval. A Párizsi Békeszerződés után viszont Romániában csak a baloldali ideológiának volt létjogosultsága, önálló politikai identitástudatot, mely akár politikai identitásként is létezhetett volna, az erdélyi magyarság már nem élvezett. A kommunista diktatúra kiteljesedése közepette az erdélyi magyarságnak már csak kirakatszerep jutott, miközben kénytelen volt ellenállni annak a nemzetpolitikai asszimilációnak, amely az egész térségre jellemző volt.

Tény, hogy az erdélyi identitástudat változásainak, megpróbáltatása ellenére, az erdélyi magyar kulturális identitás, ha megtépázottan és legyengítve is, 1989 után újra politikai identitástudattá változhatott, illetve létrehozhatta azt a közképviseleti és érdekvédelmi szervezetét, mely kezdetben nagyon a Magyar Népi Szövetség politikai szándékára és örökségére emlékeztetett.

A romániai (erdélyi) magyarság új érdekvédelmi és közképviseleti szervezete a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) lett. A politikai program megvalósítására irányuló koncepció és az annak eredményeként megszületett dokumentumok középpontjában a szabadság ideológiai érvényesítésének szándéka állt, mégpedig össztársadalmi méretekben: alapvető emberi jogok és szabadságok, jogállam, a tulajdonjog szabadsága és valósága (mert tulajdon nélkül aligha lehet szabadság is!), a szabad véleménynyilvánítás joga, bírói függetlenség és mindennek foglalataként a parlamentáris demokrácia. E program részeként szerepelt ugyanakkor mindezek érvényesítési szándékának speciális helyzete, immár a romániai magyarság kisebbségi körülményeinek megfelelően. Külön hangsúlyozni szeretném, hogy ez a politikai egésze harminc év után is változatlanul érvényben maradt. Érvényben, de nem a politikai élet gyakorlatában is. Sőt, az utóbbi időben, 2O21-ben már, felerősödő ultranacionalista és szenofób megnyilvánulásokkal és törekvésekkel is szembesülnünk kell!

Kezdetben az RMDSZ a szabadság ideológiájának, össztársadalmi méretekben történő érvényesítését támogatta, sőt a szabadság ideológiájának, a magyar kisebbségi közösség sajátos viszonyai között történő érvényesülését állította a prioritások élére. Történelmi vagy politikai ráérzés eredményeként?! Hiszen 199O márciusáig az RMDSZ akkori vezetésének koncepciója arra épített, hogy a szabadság ideológiai mozzanataiban is egyszerre érvényesíthető a romániai magyarok és a román többségi társadalom körében. Számos dokumentum és romániai magyar közéleti személyiség hangsúlyozta, hogy ha  Ceausescu diktatórikus rendszerét, románok és magyarok együtt, közösen döntötték meg, akkor magától  értetődőnek tűnt, hogy a jövő szabad és demokratikus rendszerét is, a magyarok a románokkal együtt fogják vissza- vagy felépíteni!

199O márciusáig tehát az RMDSZ tevékenységének középpontjában az eltiport magyar kulturális értékek védelme és politikai szinten történő biztosítása állt. A koncepció lényegében az volt, hogy a magyar kulturális közösség tagjai majd, politikai preferenciáiknak megfelelően, egy vagy több magyar, magyar többségű pártban, vagy különböző román pártokban, esetleg azok magyar tagozataiban tevékenykednek az említett program végrehajtása érdekében. Íme, hogyan sérült és épült le az erdélyi magyarság politikai kultúrájának nemcsak a valósága, de mítosza is! Az 1990 márciusi, marosvásárhelyi események viszont kiváltották az RMDSZ, de a szélesebb magyar kulturális közösség koncepcióváltását!

Az említettek jelentősége éppen abban áll, hogy azok után létrejött egy minden mértékkel mérhető szolidáris és szilárd szavazóbázis, egy alapvetően kulturális értékek védelmére berendezkedett politikai szervezet mögött. S a szavazóbázisra építve, kezdetét vette az RMDSZ tevékenységi körének kibővítése és saját koncepció kialakítása, a saját politikai program végrehajtása érdekében. Ezzel megkezdődött a romániai magyarság kulturális közösségének politikai közösséggé való átalakulása. Politikai programjának végrehajtását viszont, a romániai magyar közösség a román politikai szervezetek tevékenységétől, ha csak mozzanataiban is, de elkülönülve, ugyanakkor természetesen velük együttműködve képzelte el. Majd öt év múlva eljutott oda, hogy körvonalazni tudott saját magyar közösségén belül egy teljesen saját koncepciót a szabadság ideológiai érvényesítésére, mely koncepcióba feltételként épült be az az ideológia, mely – fáziskéséssel ugyan -, össztársadalmi méretekben érvényesülhet Romániában. Ezt a koncepciót a romániai kisebbségi közösség autonómia-koncepciójának nevezhetjük (nemzeti, kulturális és területi).

Időközben Romániában végbement az az alkotmányozó folyamat, melynek eredménye az 1992-ben megszületett román alkotmány lett. Ezen a helyen említést kell tennünk első paragrafusának első bekezdéséről, mely Romániát egységes és oszthatatlan nemzetállamként határozza meg. Ezen a 2OOO-ben megejtett alkotmánymódosítás sem változtatott. E definíció elfogadása és megerősítése során nyilvánvalóvá vált, hogy a román politikai rendszerben a felemás nemzetállami ideológia kiszorította a szabadság ideológiáját az őt megillető központi helyről. Azaz az egalitárius demokráciával szemben a nacionalizmus részesült előnyben. A romániai magyar közösség viszont ebből az alkotmányozó gesztusból azt a következtetést vonta le, hogy politikai programját a román politika fő sodrának ellenében kell végrehajtania.. Koncepciója tovább módosult, és elvi alapot keresett egy olyan szervezet létrehozására, mely intézményes keretet teremt nem csak kulturális, hanem önálló politikai identitásának kifejezésre juttatásával is. S az elvi alap a belső önrendelkezés fogalma lett. Annak következetes végig gondolása pedig lehetővé tette, hogy az autonómia-koncepció a teljes politikai dimenzióját kitöltse.

Az ezt hitelesítő és egyértelművé tevő dokumentum a Kolozsvári Nyilatkozat, melyet az RMDSZ egyik döntéshozó szerve, a Szövetségi Küldöttek Tanácsa (SZKT), 1992. október 25-én fogadott el és hozott a hazai és nemzetközi politikai közvélemény tudomására. Ez az első, legfelsőbb szinten elfogadott RMDSZ-dokumentum, melyben a belső önrendelkezés szándéka szerepel, igen figyelemre méltó kontextusban. Hiszen eszerint az RMDSZ elsősorban az európai gyakorlatra és precedensekre kíván támaszkodni, s mindezt egy politikai program megvalósítása érdekében. Ezt az elvet elfogadta a RMDSZ harmadik (1993, január, Brassó) kongresszusa is. Azért fontos mindezt megemlíteni, mert ez jelentette azt a fordulópontot, melytől számítható az erdélyi magyarság politikai tagozódásának meghiúsulása is. Mert a belső önrendelkezés megvalósítását és gyakorlását ugyanannak a szolidáris és szilárd szavazóbázisnak a támogatása biztosíthatná, de ugyanakkor az idevágó önrendelkezési jog csak a román államon belül gyakorolható, egységes és mindvégig következetes fellépéssel. Ez viszont nem tette lehetővé azt a demokratikus akaratképzést a közösség számára, mely a belső választások érdekében a politikai pluralizmust eredményezte volna.

Az erdélyi magyarság politikai tagozódásának közvetlen megvalósítását tehát pontosan az önrendelkezési jognak ilyen gyakorlási szándéka hiúsította meg. Hiszen lehetővé tette a különböző ideológiai identitások kialakítását, de ugyanakkor mindmáig többnyire egyben tartotta az a politikai közösséget, mely az RMDSZ kiszámítható tábora és szavazóbázisa maradt. Azok a kiszakadt csoportok, melyek szándékát a leginkább a Tőkés László püspök neve és személye fémjelzi (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Székely Nemzeti Tanács, Magyar Polgári Szövetség, Erdélyi Magyar Szövetség) végülis szintén az etnikai identitás megtestesítői, és nem érvényes politikai meggyőződésükre semmilyen ideológiai elkötelezettség vagy hatás. A szakadás és eltávolodás oka inkább kereshető az RMDSZ immár második utáni kormánykoalíciós szerepléseiben, valamint annak, eredményességében, eredménytelenségében, hiszen mint általánosan elfogadott tény: a kis lépések politikája mindig eltereli a kitűzött, lényeges politikai célról a figyelmet és az eredeti szándékot.

Az ideológiai tagozódás halvány kísérlete s egyben egységmentő szerepe a platformosodás folyamatában igaz, hogy megnyilvánult. Létalapjukat a különböző szándéknyilatkozatok és nem ideológiai felvállalások képezik, cselekvési területük korlátozott, és az RMDSZ-en belüli pszeudoparlamentáris paródiákban érhető tetten.

Mint említettem, 1992-ben a romániai magyarság önmagát államalkotó autonóm közösségként nevezte meg. S bár az RMDSZ támogatja, mint legitim politikai képviselő azt a célt, hogy a román állam is ismerje el a személyi és kulturális autonómiák rendszerét, az 1996-os kormánykoalíciós részvételével már el tudta hitetni Nyugat-Európával, hogy a román sajátos demokrácia tett egy lépést a konszenzuális, sőt a konszociációs modell irányába. Egy dolgot viszont nem lehetett figyelmen kívül hagyni: azt, hogy a román állam semmilyen gesztust nem tett, cserében az RMDSZ-gesztusért. Tudtunkra adta viszont elzárkózó magatartásával azt a tényt, hogy történelmi teherként cipelni kell továbbra is a többség és kisebbség közötti bizalmatlanságot, és a civil kohézió hiányának nyomasztó súlyát is. Melyet csak növelt az a tény, hogy az RMDSZ 1999 májusában tartott kongresszusán megfogalmazta az erdélyi regionális és fejlesztési programját. Jelezve mintegy, hogy a be nem teljesedett múlt alkalomadtán gazdagíthatja azoknak a várakozásoknak a tartalmát, amelyek képesek a jövő irányába terelni a történelmi tudatot. Melynek hiányában elképzelhetetlen bármilyen politikai alanyiság is, s ez pedig mindenkor összeegyezhetetlen volt a tipikus kisebbségi politikatudattal és politikai gyakorlattal. Márpedig a 2000 végén vállalt politikai partnerség is – az RMDSZ számára- a tipikus kisebbségi politizálás felvállalását, és a 10 éves politikai alanyiság feladását jelentette.

2004-ben már olyan politikai partnerséget vállalt az új kormánykoalícióval, mely még ma is tétova és felemás jelét adja annak, hogy igazi megoldást akar-e találni Románia általános gazdasági és politikai modernizációjának, decentralizációjának a kihívásaira, illetve az erdélyi magyarság gondjaira és megoldásra váró sérelmeire. Hiszen egyéni és közösségi vagyonviszonyok jogorvoslatának politikai és jogi szándéka és alkotmánymódosítási törekvése sem olyan meggyőző még, hogy azzal rádöbbenthetné az oszthatatlan szuverenitás és nemzetállamiság fetisizmusában élő román politikai elitet a megváltozott európai politikai normák felismerésének szükségességére.

Egyértelmű tehát, hogy az erdélyi magyarságnak és közképviseleti, érdekvédelmi szövetségének, az RMDSZ-nek, de inkább politizáló egészének-részének vissza kell térnie közösségépítő egykori programunkhoz,, és úgy kell azt kiegészítenie a megfelelő gazdaságpolitikai és településpolitikai fejezetekkel, hogy a szülőföldön való maradás és megmaradás stratégiájának lehetőségét kínálja alternatívaként. Azoknak, akik a 21. században is túlélő politikai közösségként akarnak cselekvően jelen lenni szülőföldjükön.

Az erdélyi magyarság pedig, továbbra is úgy politikai pluriverzum, hogy még a híres Hayek-féle ideológiai háromszög fogalmai is indokolják. Hiszen lehetséges ideológiai kombinációkon túl, ami ennek a politikai közösségnek a létét és érvényesülését biztosítja, az lehet, hogy empirikus evolucionizmus, racionalista konstruktivizmus, vagy éppen egzisztenciális liberalizmus, de ezek összessége, vagy külön-külön is, bármelyike politikai pluriverzumot jelent.

Ennek tudatában kell kisebbségi helyzetünket értékké minősíteni, a puszta valóságot is eséllyé tenni, s a lehetőséget, mely egyben sorsunk követelménye, adottságként úgy kezelni, hogy jövőnk kategorikus imperatívuszává váljon!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás