Gotovina, vagy integráció? – EU-szkepticizmus Horvátországban

2011 nyarán ratifikálják Horvátország EU csatlakozását, éppen a válságidőszak kellős közepén, éppen Budapesten írják alá az erre vonatkozó okmányokat. Aki figyelte az elmúlt évtizedek eseményeit tudhatja, hogy az elmúlt 20 év alatt kevés olyan ország volt, amely egyszerre szenvedte meg a háborút, és háborús hősei meghurcolását, majd az EU nemzettudatukra, honvédő hősi erőfeszítéseikre mért ostorcsapásait. Mára a horvát politikai pártok alapos agymosáson átesve, üdvözlik az euroatlanti csatlakozást, még néhány hónap és testvérországunk is EU taggá avanzsál. Még ha a horvátok többségének akarata ellenére is.

Komoly kérdéseket vet fel a horvátországi EU szkepticizmus elmúlt években tapasztalt jelentős erősödése. Az Eurobarometer felmérések alapján a közvélemény már a 2000-es évek elején is pesszimistábban viszonyult az integrációs folyamathoz, mint a közép-európai térség többi népe. A horvát EU szkepticizmus okai az Unió délszláv regionális politikájában keresendő, mivel a térségbeli együttműködést célzó programokban a horvátok – joggal – Jugoszláviának az EU-n belüli feltámasztását látják. Az Unióról alkotott vélemények kialakulásához meghatározóan hozzájárult a csatlakozási folyamat Hágai Törvényszékkel való teljes együttműködéshez kötése. Ennek ellenére a politikai pártok közül csak a nacionalista pártok programjában található EU-ellenesség mint központi elem. Ezek a pártok élesen elutasítják az Hágai Törvényszék joghatóságát, továbbá az ország politikai–gazdasági függetlenségének elvesztését és a kulturális hagyományok felhígulását határozzák meg a csatlakozás veszélyeiként.

A nagyobb támogatottságú pártok, mint a HDZ és az SDP, mára támogatják a csatlakozást, viszont a közvéleményt nagyban formáló horvát katolikus egyház erősen megosztott az EU kérdését illetően. Az alsóbb egyházi vezetők, elsősorban az Hágai Törvényszékkel való együttműködéssel kapcsolatos kérdésekben, nyíltan támadták a kormányzat integrációs politikáját, hangoztatva, hogy az országnak nem szabad az Unió előtt „térdre ereszkednie”, míg a horvátországi egyházi hierarchia csúcsa elkötelezett híve az ország európai integrációjának. Az Eurobarometer 2004 októberében és novemberében végzett felmérésében foglalkozott először a horvát közvélemény Unió iránti véleményével. A kutatás adatai alapján akkor a horvátok 38%-a gondolta úgy, hogy az EU-csatlakozás előnyös lehet az országnak, míg 49%-uk szerint az integráció semmiféle előnyökkel nem járt volna. A megkérdezettek 30%-a támogatta az ország csatlakozását, 24%-a ellenezte azt, míg a többség, 41% nem ellenezte, de nem is támogatta az Unióba való belépést. Az egy évvel később, 2005 őszén végzett kutatás idején voltak a legpozitívabb véleménnyel az EU iránt a horvátok: ekkor 34% támogatta a csatlakozást, 26% ellenezte, és 37%-ot tett ki a „se nem jó, se nem rossz” tábor. 2005-re jelentősen javult a csatlakozás hatásairól való vélemény is: immáron 48% szerint járt volna előnyökkel az ország számára az integráció, míg 41% szerint nem. Ezen véleményjavulás azonban nem volt hosszú távú, amint az az alábbi táblázatból kiderül, 2006 tavasza óta folyamatosan romló tendenciát mutatnak a statisztikák. A legfrissebb, 2009 végén végzett felmérés adatai szerint jelenleg a horvátok mindössze 24%-a támogatja a csatlakozást, míg 37%-uk van ellene, 35%-uk szerint pedig az integráció nem járna különösebb változással.

Tekintsünk vissza az előzményekre, Horvátország tétova lépéseire az EU integrációval kapcsolatban: 2003. júniusában a thesszaloniki EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozón az Unió képviselői kinyilvánították szándékukat a térség államait bevonják az integrációba. 2004. június 18-án az Európai Tanács tagjelölti státuszra emelte Horvátországot, a tárgyalások időpontját 2005 márciusára tűzték ki. Ezt hiúsította meg Carla del Ponte Hágai Törvényszéki-főügyész – a horvát kormány Ante Gotovina tábornok elfogását illetően tanúsított magatartásáról megfogalmazott – lesújtó véleménye, amelynek következtében az EU a csatlakozási folyamat megindításának elhalasztása mellett döntött. A nemzetközi zsarolás következtében a horvát kormány lépéseket tett a Honvédő Háború hősének Gotovina tábornoknak előkerítésére. 2005. október 3-án del Ponte váratlanul kijelentette, hogy a horvát fél teljesítette a Hágai Törvényszékkel való kooperációs vállalását, ezt követően az EU csatlakozás előkészítése 2005. október 20-án az első vizsgálati szakasz megindításával elkezdődött, majd annak teljes körű lezárására 2006. október 18-án került sor.

A Hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködés, illetve együtt nem működés egészen 2005-ig a horvát uniós csatlakozás egyik legfőbb akadálya volt, mivel a horvát politikai vezetés és Hága merőben eltérően ítélte meg a hadicselekmények jogi vonatkozásait. A Hágai Törvényszék felállítását Horvátország kezdetben támogatta, mert úgy vélte, Hága a valódi háborús bűnösöket fogja üldözni, hiszen saját értékelésük szerint a honvédő háború során a horvát katonák jogos felszabadító harcot vívtak, így nem követhettek el háborús bűnöket. A Hágai Nemzetközi Törvényszék az első olyan bíróság, mely egy háború alatt, nem pedig utána állítottak fel. A Hágai Törvényszék személyi hatálya természetes személyekre terjedt ki, időbeli hatálya alapján a Törvényszék a 1991. január 1. utáni háborús atrocitásokat vizsgálta, területi hatálya pedig a volt Jugoszlávia területére terjedt ki. A daytoni megállapodás keretein belül az érintett országok vállalták, hogy alávetik magukat a Hágai Törvényszék joghatóságának, illetve teljes mértékben együttműködnek az Hágai Törvényszék ügyészeivel a háborús bűnökkel vádolt katonai vezetők kézre kerítésének érdekében.

A horvát politikai vezetés alacsony együttműködési hajlandóságának oka döntően a közvélemény háború iránti érzéseivel vannak összefüggésben. A horvát közgondolkodásban a délszláv válság honvédő háborúként (domovinski rat) van jelen, a győztes háborút megvívó, és az ország területét a szerb hadseregtől visszaszerző katonáikra pedig természetes módon nemzeti hősökként tekintenek. Ezért a horvát közvélemény igen negatívan viszonyul Hága tevékenységéhez, egyes horvát katonai vezetők kiadatása több ízben erős ellenállásba és jelentős méretű tömegtüntetésekbe torkollott. A horvát hazafiak tagadják a jogos honvédő háború alatti civilek elleni, illetve etnikai indíttatású erőszakot, és Hága tevékenységében a horvátországi háború legitimitásának megkérdőjelezését látják. Ezzel szemben az EU-t pártoló vélemények a Hágai Törvényszék által vizsgált atrocitásokat emberi jogi vonatkozásból elítélik, még akkor is, ha az ország védekező háborút vívott a szerb agresszióval szemben. A 2000-res évek eleji kiadatási kérelmek újraélesztették a Törvényszék iránti korábbi szkepticizmust: míg 2001 júliusában a megkérdezettek 49%-a volt az Hágai Törvényszékkel való együttműködés mellett, addig 2002 szeptemberében immár 71% volt ellene. A HDZ poltikai átalakulása (radikális politikusoktól való megtisztítása, illetve a boszniai horvátokkal való szakítása) következtében 2002–2003 fordulójára változott a helyzet, nőtt a Törvényszékkel való együttműködés politikai támogatottsága, azonban Gotovina tábornok ügyében újabb konfliktusok adódtak.

A Hágai Törvényszékkel eszközzé vált, az azzal való együtműködést az Unió alkupozíciójának javítására, az EU részéről nyomásgyakorlásra használták és használják.

A Hágával való együttműködést azt tette különösen fontos kérdéssé, hogy az Hágai Törvényszék nem rendelkezett sem jogkörrel, sem apparátussal az általa megvádoltak elfogására, ezt a feladatot a délszláv országokban működő nemzetközi katonai erők sem vállalták magukra, a Törvényszék teljes mértékben az érintett országok hatóságaira volt utalva.

Tuđman vezetése alatt Horvátország élesen elzárkózott a Törvényszékkel való együttműködéstől a horvátországi háború incidenseit illetően, de a boszniai horvátok ügyében engedékenyebbnek bizonyultak: 1997 folyamán az ország tizenkét boszniai horvát vezetőt adott át az Hágai Törvényszéknek, köztük Tihomir Blaškićot. Blaškićot első fokon 45 évnyi börtönre ítélte a Törvényszék, azonban a büntetést a védelem fellebbezését követően 9 évre mérsékelték. A 2000-es év politika változásai a Hágai Törvényszékkel való viszony javulását ígérték, az SDP kormány 2000. áprilisi határozatában biztosította Hágát, hogy Horvátország a Vihar és Villám hadműveletek (tehát a horvát területek visszafoglalására indított hadműveletekben is) hajlandó alávetni magát az Hágai Törvényszék joghatóságának. Račan miniszterelnök azonban nem tartotta be az együttműködésre tett ígéreteit, mivel a Račan-kabinet több komoly bel- és külpolitikai válságot is átélt a megvádolt katonai vezetők elfogásával és kiadatásával kapcsolatban. Az krízis 2001 februárjában, Mirko Norac tábornok kiadatásának ügyében alakult ki, akit Hága civilek meggyilkolásával vádolt. Miután a hatóságok elfogatóparancsot adtak ki a tábornok ellen, Split városában veterán szervezetek és nacionalista politikai erők több mint százezer fős kormányellenes, illetve Norac melletti szimpátiatüntetést rendeztek. Račannak végül sikerült felülkerekednie a válságon, és meggyőznie del Ponte főügyészt, hogy Norac tábornokot horvát bíróság elé állítsák. Norac és négy társa végül meg is jelent a rijekai bíróság előtt, 2003-ban 12 év börtönre ítélték. Nem sokkal a Norac-botrány után, 2001 júniusában az Hágai Törvényszék két újabb katonai vezető, Ante Gotovina és Rahim Amedi kiadatását kérte. A kormány egy hónapot várt az elfogatási parancsok kiadásával, mely idő alatt Gotovina eltűnt a hatóságok elől, míg Ademi feladta magát. A kormány és a hatóságok nem mozgattak meg komoly erőket Gotovina előkerítésére, Račan ugyan feladásra szólította fel a tábornokot, azonban a közvélemény felzúdulásától félve nem volt szándékában jelentősebb segítséget adni Hágának. A Gotovina-ügy komoly koalíciós vitákat váltott ki a száborban: a Račan-kabinet négy HSLS-es tagja lemondott a történtek miatt. Az SDP-kormány alatti harmadik kényes ügy a Törvényszék Janko Bobetko tábornok, a horvát hadsereg korábbi vezérkari főnökének kiadatására vonatkozó kérelme volt, mely 2002 szeptemberében érkezett meg Zágrábba. Bobetko a Hága célkeresztjébe került legmagasabb rangú horvát katonai vezető volt, a kiadatási kérelem híre mind a száborban, mind pedig a horvát nép köreiben hatalmas felháborodást keltett. Tovább rontotta a helyzetet, hogy Bobetko – egy Gotovinát ábrázoló festmény alatt nyilatkozva – kijelentett, nem hajlandó élve elhagyni a házát, ugyanakkor büszkén vállalta, hogy ő irányította a Hágai Törvényszék által vizsgált hadműveleteket. A kiadatási kérelem hírére tábornok háza köré veteránok csoportjai gyűltek, akik vérfürdőt ígértek volt parancsnokuk letartóztatása esetén, míg nacionalista csoportok azzal fenyegették a kormányt, hogy az utcára vonulnak, amennyiben a kormány „elárulja az országot”. A Bobetko-botrány megkérdőjelezte az EU-integrációt. Végül Bobetko tábornok novemberben kórházba került, ahol az Hágai Törvényszék által kiküldött orvosi stáb megállapította, hogy nincs a bíróság előtti megjelenéshez megfelelő egészségi állapotban, majd a tábornok 2003 áprilisában elhunyt. Bobetko halála után Ante Gotovina lett Hága legfőbb horvát célpontja. del Ponte főügyész-asszony szerint Horvátország nem akarta elfogni a tábornokot, a külföldi tartózkodásáról szóló híreket pedig a horvát vezetés ürügyként használta fel a kiadatás elkerülése végett. További olaj volt a tűzre, hogy míg a horvát hatóságok azt állították, hogy legnagyobb erőfeszítéseik árán sem képesek Gotovina nyomára bukkanni, addig a Tábornok 2003 nyarán interjút adott egy horvát hetilapnak, melyben ugyan elismerte az Hágai Törvényszék legitimitását, de azt követelte, hogy Zágrábban hallgassák ki. A 2003-as választási győzelem után az Ivo Sanader által vezettet, megújult HDZ az Hágai Törvényszékkel való együttműködés felélesztését ígérte. 2004 februárjában két horvát katonai vezetőt, valamint hat boszniai horvátot adtak ki a Törvényszéknek. Ezen eseteket nem kísérte a korábbiakhoz hasonló, széleskörű demonstrációs hullám, melyben nagy szerepe volt annak is, hogy az ellenzékbe került SDP támogatta a megvádolt katonák kiadatását. A nemzetközi közösség pozitívan reagált a Sanader kormányzat szemléletváltására, hamar törés mutatkozott, a továbbra is szökésben lévő Ante Gotovina ügye miatt. A Gotovina körüli felhajtás megértése miatt fontos kiemelni az ügy szimbolikáját: annak ellenére, hogy Gotovina nem a legmagasabb beosztású megvádolt katona, az ellene kiadott vádirat alapjaiban kérdőjelezte meg az egész honvédő háborút, a Vihar és Villám hadműveletek jogosságát. Gotovina megvédése egyet jelent a horvátországi honvédő háború jogosságának megvédésével. A tábornok elfogásának halogatása azonban akadályt jelenteni az ország EU-csatlakozását illetően, Carla del Ponte hangoztatta, hogy a horvátok nem teljesítik a csatlakozási feltételekben vállaltakat, így az Unió Horvátország szankcionálása mellett döntött, és a 2005. március 17-ére meghirdetett csatlakozási tárgyalásokat határozatlan időre elhalasztották. Ezt követően a horvát fél lépéseket tett Gotovina felkutatására, melyeknek köszönhetően 2005 októberére del Ponte revideálta korábbi véleményét, így az Unió a csatlakozási tárgyalások megindítása mellett döntött. Gotovinát végül – a horvát rendőrség által szolgáltatott információk segítségével – 2005 decemberében Tenerife szigetén fogták el a spanyol hatóságok, pere 2008 márciusában kezdődött meg Hágában, és a mai napig is folyamatban van.

A világgazdasági válság azonban nem tett jót sem az EU-nak, sem Horvátországnak. A 2008–2010-es évek adatai alapján a gazdasági világválság negatív hatásai Horvátország erősen megviselték, ezért 2009 márciusában Olli Rehn bővítési EU-biztos biztosította Horvátországot, hogy az Unió – az Európai Befektetési Bankkal és az EBRD-vel közösen – támogatja az országot a válságból való kilábalásban, illetve további gazdasági–pénzügyi segítséget nyújt az integráció-érettség eléréséhez. Meg kell jegyezni, ekkor még csak lebegett a Görög és Ír válság, kezelhetőnek tűnt a Portugál, Spanyol és Olasz költségvetési deficit. Ma már más a helyzet. Az EU a tagállamok problémái miatt mára a csőd szélére került, és az új belépő nem számíthat meggyőző segítségre. Az egyre jobban eladósodó Horvátország (az államadósság a 2001-es 10 milliárd dollárról 2010-re 60 milliárd dollárra nőtt) akinek a gazdasági teljesítménye 2008 óta erőteljesen csökken, lényegében csöbörből vödörbe kerül.

Tatár József

Rendszerváltó Fórum

Nemzeti InternetFigyelő