Elképesztő MSZP-s arcátlanság – avagy: Kezdődik a verseny


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Elképesztő MSZP-s arcátlanság - avagy: Kezdődik a versenyAmikor kimentem a postaládához, még egészen jókedvű voltam. Nem érkezett semmilyen levelem, de megláttam egy szórólapféle irományt. Beleolvastam, és azonnal az egekbe szökött a vérnyomásom. Ugyanis MSZP-s választási propagandaanyag volt, s amit abban olvastam, … a legaljasabb hazugság, a legarcátlanabb cinizmus.

Tudják, miből lehet megismerni a gonosz, gátlástalan bűnözőt (a hazai mszp-sek szinonimája mostantól), még ha a legjobban öltözött úriemberként vagy úrinőként jelenik is meg? Arról, hogy szemrebbenés és szégyenkezés nélkül, ha kell vigyorogva hazudik. A gonosz embernek bármi felfér a képére, s lelketlenül csap be mindenkit, ha az érdekei úgy kívánják. Ráadásul olyan aljasság is eszébe jut, ami tisztességes embernek legzavartabb álmában sem. Mindig elmondom barátaimnak, az aljas, gonosz embertől a legrosszabb, legdermesztőbb reakciókra számítsanak. Ezért mi soha nem lankadhatunk, mindig éberen kell figyelnünk, s készen kell állnunk a támadásra. Megelőzni nem tudjuk, hiszen el sem tudjuk képzelni, hogy egy ilyen embernek mi járhat a fejében. Újra és újra beigazolódik a bibliai eredetű mondás, hogy a szem a lélek tükre. /”A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség!” (Mt 6:22-23)/ Ezért szoktam én mindenkinek alaposan a szemébe nézni. A hazug, gonosz ember szeme zavaros, s nem azt mondja, amit a szája! A kommunista (mára mszp-s gazemberré vedlett) maga a megtestesült GONOSZ. Nekem egy se mentse magát, hogy ő nem ilyen, ő nem ért egyet a gazságokkal, mert aki ezekkel barátkozik, bemocskolja magát. “Madarat tolláról, embert barátjáról” – mondja egyik közmondásunk!

De nézzük meg, milyen ez az említett hazug, cinikus, aljas propaganda agyag, amelyik Lendvai Ildikó és Bajnai Gordon mondandójával kezdődik. A címlapon “Enyhítjük a válságot, enyhítjük a terheket” szlogen. Aztán különböző tárgyak vannak, egy-egy jelmondattal feliratozva. Nézzük sorba: mentőöv (“védelem a bankhiteleseknek” – tízezrével bedőlő hitelek, kilakoltatások, lakásmaffia), Seriff csillag (“növekvő közbiztonság” – békés embereket verő droidok, rendőri erőszak), radiátor hőfokszabályzója (“olcsóbb távfűtés” – csillagászati fűtésszámlák), pénzérme (“másfél havi pénzzel több a borítékban” – minden plusz járandóság eltörlése, nyugdíjasok meglopása a 13. nyugdíj elvételével, multik kizsákmányoló hajcsárkodása), ecset (“segély helyett munka” – soha nem látott mértékű munkanélküliség, tömeges elbocsátások), traktor kerék (“a magyar földért” – földeladási moratórium lejárata, gazdák teljes tönkretétele. Meg akarják szerezni a magyar földet?) <A szlogenek után egy-egy ellentétet, a helyette létező valóságot írtam oda.>

Azt mondja Lendvai (Vídia) Ildikó: “Nehéz dologra vállalkozott az MSZP, amikor felvette a harcot a válsággal”. (A Vídia elnevezést mindjárt megértik.) Na már itt kiakadt a mutató. Ők csinálták a legnagyobb hazai válságot, és most hősnek tüntetik fel magukat. Még egy idézet Vídiától: “Ma már nyugodt szívvel mondom: kemények voltunk a válsággal szemben, de szolidárisak azokkal, akik támogatásra, a közösség védelmére szorulnak – még ebben a nehéz időszakban is.” Micsoda aljasság! Micsoda cinizmus, lelketlenség. Soha ilyen fokú katasztrófa nem volt az elmúlt húsz évben, s ez a nyomorult szolidaritásukról ugat.

Ez után következik Bajnai (Libás) Gordon, az embereket öngyilkosságba hajszoló maffiózó, s szokásos ostobaságával és gonoszságával a következőt mondja: Magyarországra óriási veszély leselkedett idén tavasszal: a gazdasági összeomlás réme. Olyan pénzügyi katasztrófahelyzet, amelyben az állam nem tudja kifizetni az orvosok, … (s itt egy hosszú felsorolás) fizetését, …” Ők tették tönkre az országot, s ezek után képesek cinikus vigyorral elénk állni. DÖBBENTES! Ami ez után jött, kiborított. “Az MSZP felkérésére ezért vállaltam a kormány irányítását. Emlékeznek: 1 év, 1 kormány, 1 forint”

Naná, hogy emlékszünk. Meg is lesz a következménye! Ha végre magához tér népünk a húsz éves kábulatból, lesz elszámoltatás! De még mennyire!

A többi handabanda már nem is érdekelt, hisz pontról pontra kifejtették a címlap szlogenjeit. Egyetlen mondat ütötte még meg a fülemet: “A kormány már idén 97 milliárd forintot fordított az “Út a munkához” programra, Közel 100 ezer embernek adva ezzel lehetőséget, hogy közcélú munkát vállaljon.” Arról se feledkezzünk meg, hogy 4 milliárdot tervez a Forma’ cirkusz támogatására! Mellesleg mit számít 97 milliárd egy ekkora munkanélküliségnél, és egy 15 ezermilliárd forintos GDP-nél?

Arra kérem honfitársaimat, ne dobják ki ezt a szennyiratot, hanem pontról pontra tanulmányozva magyarázzák el azoknak, akik még “alusznak”.

A legnagyobb aljasság arra a mesterségesen generált (bár nem 100 %-osan ellenőrizhető) válságra hivatkozni, melynek kedvező lehetőségeit az MSZP-sek teljesen kihasználták. Földünkön egyre hatalmasabb a fizetésképtelen tömegek mérete. Ezek az extra, sőt hiperprofitra törő globális vállalkozások, multik számára nem jelentenek hasznot, inkább ún. “humanitárius” kötelezettséget, ami profitvesztést jelent. Ezeket a tömegeket meg kell semmisíteni. Háborúval nem lehet, mert ma már az mindenkire veszedelmet jelentene. Ezért a válság lehet a legjobb eszköz, s mire felocsúdnának szerencsétlenek, már késő, már haldokolnak, vagy meg is haltak. Nálunk a gonoszok a saját hasznuk fokozására, a lehető legnagyobb lopásra használták ki a válságnak nevezett műproblémát.

Vigyázzunk, kezdődik a verseny, most nagyon ébernek, okosnak kell lennünk!

Végül közlöm az MSZP 2006-os programjának egyik elérhetőségét:

Az MSZP 2006-os választási programja

ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT!

Czakó István

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

13 hozzászólás a(z) “Elképesztő MSZP-s arcátlanság – avagy: Kezdődik a verseny” bejegyzéshez

  1. Kedves Czakó István!
    Bíznunk kell! Bíznunk kell abban, hogy egyre több Honfitársunk átlát már a szitán és észreveszi azt a hihetetlen veszélyt, ami a Nemzetre, az országra leselkedik ezeknek a jelző nélkülieknek a személyében. Nagyon igaz lehet, hogy összeloptak mindent, amit csak lehetett 2002-óta, mert én is a minap találkoztam ezzel az anyaggal a postaládámban. Ezzel csak arra akartam utalni, hogy hihetetlen összeg egy ilyen színes kiadvány elkészítése, melyet országosan terítenek. Az embereknek pedig még csak eszükbe sem jut, hogy ez a tőlük ellopott pénzből készült.
    Valamennyi Nemzetben gondolkodó Magyar ember és különösen a Magyar Anyák nevében köszönöm rendkívül fontos és hasznos gondolatait.
    Tisztelettel Ön iránt:
    Kelemen Hajnalka

  2. Erről, feco0220 beírása jutott eszembe. Nekem frappáns!
    feco0220, on november 27th, 2009 at 10:02 Said:
    A minap beszélgettem egy öreg nénivel, és nagyon elgondolkodtatott, amit mondott:
    -Tudja, fiatalember, mi annak idején nem szerettük a Kádár-rendszert, de ezek megszerettették velünk. Sőt most már visszasírjuk, mert ennyi rosszat, ennyi gonoszságot, ilyen szegénységet még életemben nem éltem meg. Most meg náciznak minket, meg mindenféle bűnösnek akarnak láttatni, még külföldre is elmennek vele, de tudja, amikor azt hallom, hogy valakit fasisztáznak, meg ócsárolnak, akkor tudom, hogy az csak egy rendes ember lehet, mert attól félnek, a rendet nem szeretik. Azóta nincs rend, mióta ezek vannak. Úgyhogy, ha szidják a Jobbikot, én már csak azért is rájuk fogok szavazni, ha még megérem.

  3. Kedves Czakó Úr és Mindenki,aki olvassa ezt az “oldalt”
    Először is azzal kezdem,hogy Czakó Úr minden szavával egyetértek! Igen,én is amikor megkaptam ezt a szennylapot(még idézőjelbe sem kell tenni,hiszen az),szabályosan “megerőszakoltam” magam és végig olvastam.Mire eljutottam az utolsó betűig,már a “gutaütés” fenyegetett,.de azt mondtam magamban,nem teszek szivességet ennek a galád,becstelen,gerinctelen,Hazaáruló bagázsnak,nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak kell maradnom.És úgy ahogy Ön,én is kielemezte ezt a hazugságáradatot. Ami a legmegdöbbentőm számomra,hogy mindent jövőidőben irtak azaz,mit fognak tenni stb.Hát kérdezem,ki “vezeti”(félre),ki “kormányoz” már majd 10. éve,hát nem ők???,Akkor miért csak ezután akarják az elképzeléseiket végrehajtani ?Kezembe vettem a telefont,és végighivogattam barátaim,ismerőseim,és tudakozódtam,hogy megkapták-e a förmedvényt,elolvasták-e,és mi a véleményük.Nos :az emlitettek közül a többség megkapta,és úgy ahogy volt,egyenesen a szemetesbe továbbitotta.Itt közlöm ezzel a Hazaáruló embernek sem nevezhető a Nemzet testén élősködők gyalázatos csűrhével,hogy nem érték el amit szerettek volna,mert a legtöbb ember (azért vannak még kivételek sajnos) már nem veszi be az ámitást. Ha meglátják,hogy kitől származik,olvasatlanul megszabadulnak tőle. Az a tapasztalatom,-és elég sok emberrel beszélgetek-hogy ébred már a Nép!!!Csak egyetlen nagy gondot látok,hogy most átesnek a ló másik felére,és ettől a másik féltől várják a csodát (ami pedig sajnos el fog maradni,csak még nem tudják a csodavárók).
    Sokszor irom le véleményem erre az oldalra,és aki rendszeresen “idejár “,az tudja mit gondolok,ezért nem részletezem.
    Egy biztos,aki rendelkezik internettel,az segitsen azokat felvilágositani,akik nam tudnak a médiákban elhallgatott hirekről.

  4. Azt külön megemlíteném, hogy hatágú csillagot látok az MSZP-s szórólapon…

    • Látja, ezért jó, ha sokan vagyunk. Én ezt nm is figyeltem, de igaza van, mert ez egy nyomorult dávidcsillag!
      Már a sheriff rendszer is dühítő, de ez ráadásként,…
      Üdvözlettel: Czakó István

  5. Nem gyerekek, ez a szórólap NEM NEKÜNK szól, hanem RÓLUK !
    Az öszödi orákulum képekben ábrázolta a maszoposok jövőjét. Választások után kapnak egy atlanti(c) mentővet párnaként, jön a sheriff és bekíséri őket a dutyiba, ott aztán megtanulhatják eredeti szakmájukat úgymint: vízvezetékszerelő, présgépkezelő, penzli mester és traktorista. Enyhül a válság, enyhül a teher.
    Nem kell összerogyni, nem kell besz@rni, baßa meg!
    Föl föl (a cellákba) ti rabjai a földnek!
    Lámpaoltás!

  6. Felháborító. Amikor kivettem a postaládámból, olvasó szemüveg nélkül azt hittem, egy kisiparos szolgáltató szórólapja (gázszerelő, szobafestő, autógumi szerelő stb…), aztán beérve, szemüveget csrélve döbbentem meg. Persze rögtön (olvasatlanul)széttéptem és kidobtam az utcára, az árokba, ahová való. Másnap csöngetnek, és a postás néni kért meg, ne szórjam szét, szedjem össze, mert azt hiszik ő dobálta el és nem juttatta el a postaládámba!!! Hát ez az emeszpé.

  7. A Jobbik, a Magyar Gárda és az úgynevezett “nemzeti erők” magatartása = cigánymentalitás… Miért?
    Először provokálnak, sértegetnek – majd mikor jól pofánvágják őket, akkor feljelentenek, sírnak-rínak,
    panaszkodnak…

    • Kedves “Baló” Úr!
      Szeretném felhívni a figyelmét, hogy az etika szabályai szerint tisztességtelen, ha valaki a neten más nevét választja nick névként. Éppen ezért remélem, tényleg úgy hívják, ahogy bejelentkezett.
      Megkérem, homályosítson már fel, hogyan kerül ide a JOBBIK és a MAgyar Gárda? Egyébként is, tudja-e, hogy a magyar gárda ketté szakadt, s a provokatőr csapat a régi nevet használja, viszont újjá szerveződött az igazi gárda Új Magyar Gárda néven?
      Az ön által véleményezett írásban CSAK ÉS KIZÁRÓLAG AZ MSZP-MAFFIA SZEREPEL!
      Találkozott Ön már cigányokal? Miért sértegeti őket? Csak nem Ön is rasszista?
      Már Ön is pofozkodna, mint Orbán Viktor? Ej, de érdekes,… Ja, és kit is jelentettem én fel? 🙂
      Ideje lenne figyelmesebbnek lennie!
      Üdvözlettel: Czakó István

  8. Egy hazugság fedezéséhez egyre több hazugság kell, ha valaki esetleg más értelemben hazudik, mint az drazsé elképzelése, esetleg figyelmetlenül hazudik, az megint csak egy rakás újra gyártott hazugságot szül, hogy az alap hazugság ne legyen támadható. Ezért egyeztetett drazsé, nagy hirtelenséggel összehívott, beosztott bandájával, hogy egyet hazudjanak. Az a hazugsága például drazsé ő-félkegyelműségének, miszerint nem vezetnek nyilvántartást a cigány elkövetőkről, az előkotort 1300 akta révén, szintén nyilvánvaló, de ez az emberi féreg eredendően hazug, tán genetikai meghatározottsággal. Az 1300 akta kapcsán felmerül a kérdés, hogy ez hány magyar, idős, beteg, elesett, vagy éppen dolgos honfitársunk halálát, netán brutális meggyilkolását takarja. Hazugságokkal. A 4-5-6-9, vagy e körüli számú cigányok sérelmére elkövetett gyilkosságok felderítése kapcsán kapálóztak 100 millióval, de több, rasszistának ugatott média fröcsögéssel hirdetett gyilkosságról (Tatárszentgyörgy) kiderült, hogy azokat is cigányok követték el, talán épp titkosszolgálati megrendelésre. Gyurcsány jellemgyenge, az őszödi-beszédben megoldotta a hazugság-dilemmát, hogy “hazudtunk éjjel-nappal”. Kis, tudatlan zsidó-kurva, a cus-slaag ügyben nyilatkozva, látható, hogy nem eléggé kiképzett, hogy átlássa, egyes kijelentései, amit nem rágnak a szájába, lehúzza a leplet egynémely, többek által védett hazugságról. Gyurcsány után azonban mondhatja, mint drazsé a bonyhádi robbantásos hazugságára, ez a szétkúrt kormány-szépség is, hogy: Na és? És keverik tovább a szart, a hazugságaikhoz igazítják a törvényeket, és már nem is hazugság. Például: Megmagyarázzák, hogy ez a fehér olyan fehér, amely híján van mindenféle fényvisszaverő képességnek, és e csekélyke hiányossága miatt tűnik feketének, holott fehér az a javából. És ezt törvénybe is iktatják kétharmados többséggel.

  9. Baló “Úr”!
    Amit irt az Önt minősiti,és ajánlom keresse a kapcsolat.hu,-t (szövegéből itélve főnöke ,az “igazmondó” oldala) az való Önnek!
    Egyébbként hogy került “látókörébe”a Magyar Gárda,mivel mi teljesen másról “beszélgetünk”.
    Talán annyira fél,hogy mindehol Őket látja?Megnyugtatom,hogy sokkal többen vannak,mint azt hinné.És köszönöm Istennek,hogy vannak!
    Most igyon egy pohár vizet,nehogy rosszul legyen!!!

  10. legalább bevallották, hogy most esélyük sincs, és mesterházyt a jövő politikusának szánják, a következő választásokra… próbálnak méltósággal bukni, de ez nem fog menni!

  11. Egy kissé rendetlen szóhasználattal élve: Most már teljesen mindegy, hogy az MSZP milyen taknyot akar a székre kenni, ami most van rajta, azt is le fogjuk sikálni.
    Advent van, ami várakozást jelent. Az egész megnyomorított ország, az összes végletekig kisemmizett magyarság úgy tekint a Jobbik-ra, mint amikor
    hosszú, sötét felhőkkel borított országunk felett felnyílnak a kék egek, és kitekinthetünk végre a távlatokat adó világosságra. Az egész mocskos politikai elit, ez a húsz éve tatárként országunkat dúló, és kifosztó banda, rettegve kapaszkodik össze, Orbántól, Gyurcsányig, Bajnaitól, Oszkóig, egy hatalmas igyekezet hajtja őket, hogy a nemzet akaratából és erejéből kormányzásra készülő Jobbik útjába akadályokat gördítsenek. Hibbant törvényeket, rendeleteket hoznak, eszeveszetten erőlködve, mint például a ruházat, mint politikai azonosító céltárgy ellen. Ez a bűnöző elit igen nagy számú, valaki helyesen megjegyezte, ötfejű egypárt (MSZP-Fidesz-SZDSZ-MDF-KDNP), akik így összefogva, mintegy összeesküdve minden hazafias törekvéssel szemben, nagyon bátrak. Van egy mondás, hogy a tudatlanságból eredő bátorság a legveszélyesebb, és ez a bűnöző kormányzó csürhe nem tudja, amit mi igen, hogy hozhatnak akármilyen törvényt, rendeletet, a hatalmuk megtartása érdekében. A nemzet akarata, amelyet jelenleg a Jobbik testesít meg, nagyobb törvény, és ők ezzel a törvénnyel, a nemzet akaratával szemben pisálnak, de éppen ezért, rövidesen össze is fogják sz@rni magukat. A minap beszélgettem egy öreg nénivel, és nagyon elgondolkodtatott, amit mondott:
    -Tudja, fiatalember, mi annak idején nem szerettük a Kádár-rendszert, de ezek megszerettették velünk. Sőt most már visszasírjuk, mert ennyi rosszat, ennyi gonoszságot, ilyen szegénységet még életemben nem éltem meg. Most meg náciznak minket, meg mindenféle bűnösnek akarnak láttatni, még külföldre is elmennek vele, de tudja, amikor azt hallom, hogy valakit fasisztáznak, meg ócsárolnak, akkor tudom, hogy az csak egy rendes ember lehet, mert attól félnek, a rendet nem szeretik. Azóta nincs rend, mióta ezek vannak. Úgyhogy, ha szidják a Jobbikot, én már csak azért is rájuk fogok szavazni, ha még megérem.
    Adjon az Isten szebb jövőt!!!

    (Alapvetően egyetértve a hozzászólásban leírtakkal, egy kis javítást, kiegészítést kell tennünk. Az advent nem várakozást jelent, hanem megérkezést. Advent: (lat. adventus: megérkezés,eljövetel), előkészítő idő Jézus születésének (“megérkezésének”, Földre jövetelének) karácsonyi ünneplésére. “Adventus Domini” = az Úr érkezése. A Szentírás alapján a hívő emberek tudják, hogy Jézus Krisztusnak lesz egy második, végső eljövetele, amikor megítél eleveneket és holtakat, mindenkit aszerint, hogy jót tett-e vagy rosszat. Az advent időszakában erre az eljövetelre várunk.
    Felebaráti szretettel a NIF szerkesztői)

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás