Mayer Gábor: Ne bántsuk Bán Teodórát!
Úgyis bántották eleget, amikor ócska akarnokok pártérdekek, koszos és olcsó kis pártoskodások miatt rúgták ki a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezői – igazgatói székéből. Erős közfelháborodás, munkaügyi szerződések kötő ereje, s tán némi háttér-megállapodás mentette mintegy maradék félmegoldásként a Margitsziget színpadának szervezői, igazgatói posztjára.
Amúgy kiválón végezte munkáját, eredményesen építette Budapest tavaszi –nyári kulturális életét, de a 2019-ben bekövetkezett önkormányzati változások után az új vezetők ki akarták törölni a régiek embereit. Hiszen a régiek nem az ő politikai gyermekeik – csinálhatnak amit, és akármilyen jól, menniük kell. A normalitást képviselő oldal fő érve volt akkor, hogy a kultúra nem lehet ostoba napi politika tárgya, küzdőterepe, bosszúeszköze.
Kompromisszumos megoldásként Bán Teodóra maradt a Margitszigeten, majd most kivágta onnét Valentina Lisitsa ukrán zongoraművésznőt, kinek június 3-án lenne ott koncertje. A szerződésbontás a magyarországi ukrán nagykövet tiltakozása okán történt. A „meglehetőst szavahihető és merőben szimpatikus” nagykövet asszony azért tiltakozott, mert említett zongoraművésznő szerinte putyinista. Valószínű, egyenes vonalon utasította Bán Teodórát, aki bokáját összevágva teljesített. Egy náci ország náci nagykövetének felszólítására – s ezzel a legmocskosabb politikát fűzte be a művészeti életbe.
Az indok: említett zongoraművésznő ünnepi koncertet adott a mariupoli front orosz katonáinak. Bizony. Sok hazai művészünknek kellett menekülni, sokakat levágtak itthon 1945 után, mert kimentek a frontra, ahol igyekeztek feledtetni az elkínzott katonaemberekkel. Ha mi nyerünk, jutalom jár ezért, ha elbukjuk, náci kollaboráció miatt börtön, bitó. Pedig a háborúk sosem azért vannak, mert a német cipész acsargó vággyal vágná dikicsét az orosz cipész hasába, épp ellenkezőleg: a két cipész, hentes, zugárus inkább barátságot kötne egymással, de nem tehetik, mert valahol valakik barátkozás helyett háborút csinálnak nekik. Műhelyeikből lövészárkokba hajtják őket, s lám, néha mégis akad valaki, aki az őrületbe is elvinné a normalitás harmóniáit. Csak ennyit. A szuronyokkal, bombákkal sebzett lelkekbe valami emléket a harmóniáról. Még akkor is, ha bizonyos agresszív utasításokra (jobb a békesség) ezért Bán Teodóráék összetépik a szerződéseiket. Ne bántsuk Bán Teodórát, nem tudjuk, kinek a parancsát teljesítette – a magasabb érdekek szerint.
Annyit tudok, már nem háborodok fel többé, ha munkájába belekeverve a nyers politikát, tovább rugdossák pozíciójából kifelé. És, hogy már közénk is beszűrődott őrült gazemberek őrületet okozó mérge. Ami megmérgez embert, művészetet, jelent és jövőt. Ami miatt az egész világon már megint semmi sem az, ami.
Kapcsolódó:
A Mariupolban fellépett fiatal zongorista nem kell a Margitszigeti Színháznak
Stoffán György: Európai merénylet Valentina Lisitsa és a kultúra ellen – a Margitszigeten is
https://internetfigyelo.com/stoffan-gyorgy-nyilt-level-a-margitszigeti-szinhaz-igazgatonojenek-ban-teodoranak/
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…