Mohács – 500: öt évszázad terhe és a megmaradás hitér

Mohács – 500

„Nekünk Mohács kell”… – ismételgetjük Ady verscímét, és minden nemzeti tragédiát az 1526-os Moháccsal hasonlítgatunk össze, mintha Mohács tragédiája csupán a múlt messze tűnő emléke volna. De nem az!

Mohács olyan a magyar nemzet számára, mint a reuma. Együtt él vele, szenved tőle, kínlódva, fogódzkodva, bottal jár, néha megáztatja magát a gyógyvízben, és akkor könnyebb… de nem tanul belőle. „Jóvanazúgy!”

Pedig, Mohács a magyarok mindennapjait jelenti. Immár ötszáz éve hordjuk magunkon, magunkban azt a veszteséget, azt a tragédiát, amelyet mi magunk, az ellenségeink, a túlerő, és a számítás, valamint az Európához tartozás ostoba vágya, és az ezt elérni akaró botor mesterkedés okozott. És okoz ma is.

Ha a mohácsi vész körülményeit vizsgáljuk, rájövünk, hogy ma ugyanazt éljük, illetve, azóta is ugyanazt éljük. A nép odaadó hazaszeretetét, az uralkodók ostoba, önérdeket szolgáló és a népet félrevezető szellemiségét, az árulásokat, a pénzimádat és a hatalomvágy aljasságát.

Akiket partnereinknek vélünk, azok támadnak hátba, de ezeknek megvannak a hazai kiszolgálóik, akik pénzért a lelküket is eladják, akiknek a haza és a nemzet, a Máriás zászló, a hit mit sem ér, ám akik éppen olyan áldozatok lesznek, mint az egyszerű, hazáját szolgáló keresztény magyar. Csak még nem tudják. Mert a jól fizetett árulókat még a megbízóik is utálják.

Most, amikor pátoszosan, szívet-lelket beleadva kellene emlékezni Mohácsra, a mohácsi tömegsírokban nyugvó halottainkra, a vezérekre, a ki tudja hogyan meggyilkolt királyra, óhatatlanul a szemünk elé tárul az elmúlt ötszáz év történelme.

A törököknek írott európai uralkodói levelek, amelyekben a szultán magyarok feletti győzelmét méltatják. Az elmúlt ötszáz év tömegsírjai, hőseinek szelleme, a megszállások szenvedése, a keresztény magyar nemzet kiirtásának terve, amely az európai politika egyik fő célja a pozsonyi csata óta.

Mohács tehát, csak a kezdet volt. A három részre szakadt ország kínjai, a politikai gyilkosságok, az adók teljesíthetetlensége, a török kegyetlenkedés, a cca. 150 éves megszállás, a keresztények kiirtása pedig már a folyamat volt, amelyet további megpróbáltatások követtek, és amelyekhez segítő kezet vagy éppen kész terveket adott ellenségeink kezébe az európai politika, mert a magyaroktól rettegett minden nemzet. Rettegett a magyarok tudásától, a kitartásától, a műveltségétől, a hitétől, amelyet Szent László sziklára épített, de rettegett a Szent István-i felajánlás miatt, hiszen a Máriás zászlót meglátva, inkább elmenekült az ellenség. Mert az elszántság és a hazaszeretet mellett a keresztény hit volt e nép legerősebb fegyvere.

Aki magyarnak vallotta magát, annak pusztulnia kellett, származásra és vallásra tekintet nélkül. A magyarok kiirtásának vágya ma is ott él azoknak a lelkében, akiknek az ősei francia és olasz ágyúkat adtak a töröknek ellenünk 1526-ban, azoknak a lelkében, akik 1849-ben kiirtották Zalatna és sok más település magyar lakosságát, akik primitív népeknek odadobták a Magyar Királyság kétharmadát, és akik eladják a nemzetet, a hazát, s még a magyarság emlékét is, saját hasznukra.

Trianon vesztesége, Szálasi, Rákosi, Kádár és el egészen napjainkig, minden kormány és minden hatalom egy-egy kis részben, Mohács folytatása. Mert nem rendet, jólétet, biztonságot, az elvesztett területek visszaszerzését akarja, hanem ostobán megalázkodik a minden emberi értéket elvető hatalmak előtt. Titkon vagy leplezetlenül, de kiszolgálja a magyarellenes európai irányzatokat, meg akartja reformálni azt, amit lehetetlen megváltoztatni, miközben pedig, árkozzák a Doni hadba vonulást elrendelőket, beszállnak egy másik háborúba… Most pedig, éppen megszüntetik Magyarországot. Mert az az ország, amely nem független, az nem is létezik

A hatalmi harcok, a kapzsiság és az irigység mételyezik a hazát, s mételyezték 1526-ban is. Az erkölcs és a hit ismeretlenné váltak, a gyűlölet pedig, mint a láva, mindent maga alá temet: történelmet, múltat, jelent és jövőt.

Mert Mohács itt van a mindennapjainkban, itt él a társadalomban, és ma már nem kell ahhoz török, nem kell hozzá európai ágyú, hogy a maradék csonka ország semmivé váljék. És ez a saját bűnünk. A saját Mohácsunk. A saját mulasztásunk. Mert amíg nem törődtünk a fiatalság nemzeti, keresztény nevelésével, a családokkal, addig jó kapitalistákként minden pénzben mértünk: erkölcsöt, hitet, gyermekszületést, idősgondozást stb.

És, mint Mohácsot 1526-ban, úgy mossa el a magyar nemzetet most, ötszáz évvel később ez a megveszekedett kapitalizmus, liberalizmus, erkölcstelenség, hitehagyás… – mondanám, ha magam is hitehagyott lennék. De nem vagyok az.

Most tehát, az emberi kesergés mellett is bizonyos vagyok abban, hogy mint minden megpróbáltatásunk és tragédiánk után, Mária országa ismét felvirágzik! A magyar újra megtalálja (visszakapja) az országát, a hitét, felismeri, hogy a kereszténysége és a magyarsága elválaszthatatlan. És eljön az idő, amikor a katolikus és a protestáns keresztény magyar, Krisztusban, a Miatyánkban eggyé válva, közösen ad hálát Istennek a megmaradásért – egy Mohácsra emlékező ünnepen, 500. év múlva…

Stoffán György

Nemzeti Napló Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt kép: régészeti feltárás Mohácsnál / fotó: YouTube / screenshot

#Mohács #StoffánGyörgy #MagyarTörténelem #Trianon #Kereszténység #NIF #NemzetiInternetFigyelő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük