KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyar Péter szerint jobb lenne Rogánnak, ha olyan országot keresne, ahonnan nincs kiadatás

Magyar Péter az ATV Startban reagált a HVG-n közölt rendőri jelentésre

A kormány már fél évvel az ügyészségi gyanúsítás előtt tudott a Völner-ügyről – mondta az ATV Start című reggeli műsorban kedden az ország futballistafelesége, Magyar Péter.

Állítása szerint a korábbi igazságügyi államtitkár, Völner Pál tudott arról is, hogy megfigyelik, mert a kormány figyelmeztette őt erre – írja a Vadhajtások.

Erről Magyar Péternek – állítása szerint – első kézből van értesülése, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztertől és Varga Judittól, a volt feleségétől, aki akkor még igazságügyi miniszter volt az Orbán-kormányban.

Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy ezt dokumentummal tudja-e bizonyítani, Magyar Péter úgy válaszolt, van bizonyítéka,

ez pedig nem vezethet máshova, mint a kormány lemondásához.

Magyar hétfőn írt arról a közösségi médiában, hogy a Schadl-Völner ügy nyomozati irataiban szereplő Tóni, Ádám, Barbara teljes neve: Rogán Antal, Nagy Ádám, Rogán Barbara. Schadl György, a Végrehajtói Kamara korrupt vezetője, elsőrendű vádlott, Rogán Antal embere volt – állította.

Mint mondta, a központi nyomozó főügyészség szerdára idézte be őt tanúként „egy korrupciós ügyben”, bár azt nem nem tudja, hogy a völner-schadl-ügyben fogják-e kérdezni.

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter feljelentést tesz a Központi Nyomozó Ügyészségen

Magyar Péter az interjúban Rogán Antalnak közvetlenül is üzent:

A helyében indítanám a privat jet motorjait, és keresnék egy olyan országot, ahonnan nincs kiadatás

– fogalmazott.

Magyar arról is beszélt, szerinte amit ebben az ügyben bizonyítani tud, az az elmúlt három évtized legnagyobb jogi és politikai botránya. Amint átadja a bizonyítékait az ügyészségnek, mindent nyilvánosságra fog hozni – közölte.

NIFKiemelt kép: Magyar Péter az ATV Start című műsorában 2024. 03. 29-én / Fotó: printscreen

Kapcsolódó:

Stoffán György: „Monnyonle” a Balog püspök is!

 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük