Az uzsorás inkább anyázó szurkolókat szeretne a háza előtt látni, mint tiltakozó SeVizásokat. – Távoltartást kért több Sárgapólós ellen.
Tisztelt Nemzeti InternetFigyelő Szerkesztősége!
Az uzsorás inkább anyázó szurkolókat szeretne a háza előtt látni, mint tiltakozó SeVizásokat. – Távoltartást kért több Sárgapólós ellen.
Izgalmas tárgyalás lesz 2016. május 26-án 11 órakor a BBKB Fő utca 70-78 épületének I. em. I. tárgyalójában.
Dán Judit, Vincze Krisztián, Póka Anita és Póka László ellen piCsányi ügyvédei távoltartást kezdeményeztek. – Olyan, mintha családtag lenne, kivel kicsit megromlott a viszony.
– Az uzsorást nem zavarja, ha anyázzák a fociszurkolók. Így hangzott a rigmus a Kossuth téren:
„ csányi sándor, baszd meg az anyádat, csányi sándor, baszd meg az anyádat!”
Az ország leggazdagabbja a fenti sorok ellenére úgy gondolja, hogy a radikális fociszurkolók még így is aranyosabbak, mint a tiltakozó SeVizahitelesek.
A nyilatkozata erről az alábbi cikkben olvasható: http://ulloi129.hu/2014/10/07/csanyi-tiltakozo-szurkolokrol-az-ostobasagnak-nincs-hatara/
A bíróságot értesítettem a nagyobb érdeklődésről az alábbi levéllel:
„Póka László (pokalaszlo@nemadomahazamat.hu) üzenetet küldött http://fovarositorvenyszek.birosag.hu/leveleslada kapcsolatfelvételi űrlapot használva.
Tisztelt Bíróság!
A 42.Bny.707/2016. számú ügyben a tárgyalási értesítővel Póka Anita és Póka László részére a dr. Tüske Gábor által előterjesztett beadványnak csupán az első oldalát küldték meg. Kérjük, hogy a teljes beadványt teljes terjedelmében megküldeni szíveskedjenek akár elektronikus úton a megadott ímélcímre.
Jelzem, hogy meghallgatáson jelen kívánunk lenni.
Mivel az ügyet jelentős társadalmi érdeklődés kíséri, nagyobb számú hallgatóság (15-30 fő) és sajtó részvétele is várható az ülésen. Kérjük, hogy a fentiek okán a nyilvánosság alapelvének biztosítása érdekében megfelelő méretű tárgyalótermet szíveskedjenek biztosítani. Az ügy iránti érdeklődést különösen a SeVizahitelezés, és az ezzel kapcsolatos társadalmi felháborodás, valamint az ügyben érintett jelképes személyek teremtik meg.
Köszönettel: Póka László és Póka Anita”
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
HAjrá!
Tisztelettel: Póka László, 0630-931-9802
Nem adom a házamat mozgalom
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Nem tud szembenézni a tetteivel? Pedig eljön az ideje annak is, hogy szembe kell néznie azzal a mocsokkal amit elkövetett!
“a tragikusan elhuny devizahitelesek vére szálljon a fejére,és az ebből haszonlesőkére.
Annyi falat ,öröm(?),bánat,keserűség,reménytelenség,jusson neki és szeretteiknek,mint amit ők okoztak e szerencsétlen Népnek.