Washington akadályozta meg, hogy a spanyolok segítsenek 1956-ban

Ricardo Ruiz de la Serna, a san pablói egyetem docense szerint a Nyugat cserben hagyta a magyar szabadságharcosokat, akikre minden európainak emlékeznie kéne

Mindannyiunknak, valamennyi európainak kötelessége emlékezni és emlékeztetni az 1956-os forradalom hőseire – sokszor halhattuk már, csütörtökön mégis különös figyelmet keltett ez a mondat, ugyanis Ricardo Ruiz de la Serna, a san pablói egyetem docense szájából hangzott el a Terror Házában. A spanyol történész a XX. Század Intézet meghívására érkezett Magyarországra, hogy a caudillo, Francisco Franco és a szabadságharc kapcsolatáról beszéljen.

Orbán Éva: Háború, hadüzenet nélkül – 1956. november 4.

Előadása kezdetén visszanyúlt a spanyol polgárháborúig, hogy rámutasson: Madrid átlátta a magyarok helyzetét, hiszen saját maga is megtapasztalta, mit jelent az, ha valahová a szovjet tanácsadók, szolgálatok és fegyveresek beteszik a lábukat. Másfelől a két országot történelmileg összeköti a Habsburg-ház, a török ellenes háborúk, és már a múlt század elején is sok magyar vándorolt ki. „Néhányan közülük befolyásos pozíciókat kaptak a társadalomban. Tanárok lettek, írók lettek, és persze zenészek” – mutatott rá.

Magyarok mindkét oldalon

Még a polgárháborúnál említést tett arról, hogy a köztársaságiak oldalán „mintegy 300 európai kommunista harcolt az úgynevezett Rákosi-zászlóaljban, amely Rákosi Mátyás magyar politikusról kapta a nevét. Ennek a zászlóaljnak a parancsnoka – talán meglepő módon – Rajk László volt… A (későbbi) Magyar Népköztársaság biztonsági apparátusának néhány prominens tagja ugyancsak Spanyolországban harcolt: a Gerő Ernő rettegett név volt.”

Őket azonban a győztes nacionalisták, a Franco-kormányzat soha nem keverte össze a magyarokkal, akik közül sokakat befogadtak 1945, illetve 1956 után. Nekik – érdemes kiemelni – nem csak tartózkodási és letelepedési engedélyt adtak. A magyarok számára külön ösztöndíjprogramokat indítottak, állást kaptak az egyetemeken és a kutatóinézetekben, a közrádió pedig magyar nyelvű műsorokat sugárzott.

Egy nem hivatalos „követség”

De la Serna itt aztán sokakat meglepett. Elmondta ugyanis, hogy 1949 és 1969 között Madridban működött egy nem hivatalos magyar külképviselet. Vagy talán pontosabb, ha úgy fogalmazunk: létezett egy „nem hivatalos Magyarország”, aminek volt egy irodája, az élén egy legátussal, a spanyol fővárosban.

Ezt Habsburg Ottó szervezte meg, és elképesztő erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a nyugati kormányok, köztük Francóé is, tájékoztatást kapjanak a közép-kelet-európai politikai helyzetről. Emellett „több tucat, sőt több száz magyarnak sikerült segítenie abban, hogy megpróbálhassanak elmenekülni a kommunizmus elől.” A főherceg érdemeit, magyarok melletti elkötelezettségét, és a spanyolok hozzáálását mutatja, hogy kvázi diplomáciai státuszát akkor is megtarthatta, amikor Madrid felvette a diplomáciai kapcsolatokat a Magyar Népköztársasággal.

Így jutottunk el 1956-ig, melynek kapcsán a történész kiemelte: „Valójában az első ország, amely diplomáciailag Magyarország mellett lépett fel, az én hazám, Spanyolország volt.” Az igazság kedvéért azonban hozzátette: a kezdeményező a már említett Habsburg Ottó volt. A főherceg, ahogy hírét vette a felkelésnek, Francisco Francohoz fordult. Legátusa október 26-án beszélt a caudilloval, és arra kérte, hogy a magyar ügyet vigye az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé.

Francisco Franco nem hezitált

Ez akkor nem volt szerény indítvány, Spanyolország ugyanis csak egy évvel korábban nyert felvételt a szervezetbe, s bár az amerikaiak már nyitottak egy katonai támaszpontot a területén, sem Washington, sem Nyugat-Európa nem tekintett igazi partnerként Madridra. Franco azonban igent mondott.

Spanyolország nem csak a szavak szintjén állt ki mellettünk. A forradalom legelső napjaiban Ausztrián keresztül humanitárius segélyt: rizs, ruhaneműt, lisztet és gyógyszert küldött Magyarországra. Október végén pedig a kormány úgy döntött, fontolóra veszi a szabadságharcosok katonai támogatását. De la Serna kutatásai szerint a terv részben egy önkéntes alakulat felállítása volt. Fontos aláhúzni: ehhez nem csak emigráns magyarok, hanem spanyolok is csatlakoztak volna. Az egyik magasrangú tábornok, polgárháborús veterán például az elsők között jelentkezett.

Emellett vagy ettől függetlenül Madrid kész lett volna anyagilag támogatni a szovjetellenes harcot. A hivatalos felajánlás szerint pénzt, gránátokat, páncéltörőfegyvereket és 10 ezer puskát küldtek volna „gyorssegélyként” Magyarországra, de akadt egy probléma. Amerika.

Washington vétót emelt

A történész elmondása alapján a szállítmányt csak úgy lehetett volna célba juttatni, hogy elviszik repülővel a München melletti NATO-támaszpontra, ott teherautókra rakják, és Ausztrián át hozzák be Nyugat-Magyarországra. Az átadás-átvételre Szombathely környékén került volna sor. Csakhogy a Fehér Ház minden javaslatot megvétózott. Francoékat sokkolta Washington hozzáállása, hiszen eközben a Szabad Európa Rádió minden hullámhosszon ellenállásra biztatta, és segítséggel áltatta a magyarokat. Valójában azonban semmit sem akart tenni értük. „A magyar forradalmárokat cserbenhagyták” – szögezte le de la Serna, hozzátéve: „A Nyugat nem hitt bennük eléggé. Azokban, akik kiálltak a szabadság eszményéért.”

Az ő véleménye egyébként az, hogy a harmadik világháborútól való félelem húzódik meg e mögött. És az is furán vette volna ki magát, ha a „szabadvilágból” egyedül a páriaként kezelt Spanyolország nyújt segítséget a magyar hazafiaknak. A katonai akció tehát az amerikai vétó miatt elmaradt. Franco annyit tehetett, hogy kitárta a kaput a menekültek előtt.

Emlékezzünk a spanyolokra

Washington árulásáról egyébként a rendezvény házigazdája, Schmidt Mária is említést tett a bevezetőjében. Mint mondta, „Franco tábornok Spanyolországa hajlandó lett volna megsegíteni a magyar szabadságharcosokat. Erre Nyugat-Európa többi hatalma nem lett volna hajlandó, sőt, ezt a törekvést az Amerikai Egyesült Államok egyenesen le is állította.” „Fontosnak tartom, hogy ezt a gesztusát a spanyoloknak a magyar közönség jobban megismerje” – tette hozzá.

 

Nagy Áron – Magyar Hírlap