Na, most legyetek csak igazán „bátorak”! – avagy Ilyen az, amikor megfeledkezel Valóság Nagybácsiról, ő viszont nagyon is jól emlékszik rád, és amikor újból szembe találod magad vele, ismét kíméletlenül pofán vág!
Ezúttal sem sikerült rövidre, s ezért ismételten a tisztelt Olvasó megértését, türelmét és bocsánatát kérem! De talán megéri végigolvasni! Legalábbis ebben reménykedem.
Sokan, sokféleképpen leírták és elmondták már azt, hogy mi történt (szerintük) 2026. április 12-én. Én magam is így tettem, annak tudatában természetesen, hogy nem én vagyok a kizárólagos igazság letéteményese és a Bölcsek Kövének sem vagyok a birtokában.
Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a történteket, azt mondanám: A FIDESZ vesztét a fiatal demokraták okozták. A nagyon fiatal demokraták, vagyis a fiatal szavazók, a fiatalság!
Nem tudták, de az is lehet, hogy nem is akarták megszólítani őket.
Ha már a fiatalságot szóba hoztam!
Az ember életében – főként fiatal korában, amikor még híján van a kellő tapasztalatnak, a bölcsességnek, és a nyugodt, higgadt tárgyilagosság helyett az esetek többségében sokkal inkább a hevesség az, ami dominál, gyakorta megképződnek olyan helyzetek, ahol – ne legyünk prűdek vagy álszentek –, de bizony röpködnek a lófaszok – ahogyan azt mifelénk mondani szokás.
No, mármost ez így teljesen rendben is van, de az már sokkal kevésbé, amikor a higgadtságról, nyugodtságról és tárgyilagosságról ismert egyetemi tanárok terhelik meg a levegő könnyű szekerét ilyféle szavakkal, hogy szállítná azokat a hallgatóság füleihez.
2026. április 14-én került fel a világ legnagyobb videómegosztó oldalára a Polgárok Háza csatorna közlésében egy felettébb elgondolkodtató és egyúttal jelzésértékű beszélgetés, melynek egyik résztvevője Bogár László tanár úr volt.
(A beszélgetés teljes terjedelmében a cikk végén megtekinthető, címe: Civil Akadémia: Megtörtént)
Tekerjünk is rögtön 32 perc 47 másodperchez! Bogár tanár urat idézzük:
„Felmerjük-e tenni magunknak azt a kérdést, hogyha egyszerre, tehát az izraeli-amerikai, vagy hogy közérthetőbben beszéljek, a zsidó-amerikai egy-test birodalom mindkét vezetője, az izraeli miniszterelnök és az amerikai elnök egyszerre és határozottan, baráti módon – és elismerve ezt a világméretű, ezt a globális tekintélyt – kampányol a magyar miniszterelnök ellen… mellett – és mégis mozog a Freud” – akkor… tudom, hogy felvétel készül, de ki a lófasz az…? Kénytelen vagyok, gyerekek! Nincs tovább! Nem fogunk kertelni! Ki az… Nem, ne haragudjatok, ennek vége van! A kussolásnak vége van!
Ki az? Ki az, aki ezzel szembe mer szállni? Meg merjük-e, van-e annyi bátorságunk… mer ehhez kell a bátorság, hogy megmerjük nevezni, hogy ki az, aki ezzel szembeszegülni merészel? És nem csak hogy szembeszegül vele, hanem megszervezi a kegyelmi ügy nevű összeesküvést! Ez teljesen egyértelmű! Érdektelen, teljesen érdektelen senkik a szereplők! Érdektelen senkik! Ne is említsük a neveket, mert érdektelen senkik! Apró, jelentéktelen csavarjává váltak egy hihetetlenül destruktív és pusztító történelmi erőnek. Átok reájuk! Ez a legkevesebb. Tehát átok reá, aki csavarként ebben a gépezetben odaadta minden tevékenységét, és mindent, ami a hazához kötötte, ezennel eloldotta magát.
Nem mi fogunk ítélni erről, hanem a felettünk lévő. Aki egyébként már ítélt is felettük, csak erről ők még nem tudnak, vagy nem akarják tudomásul venni. Ez a kiindulópontja mindennek.”
Ugyancsak érdekes, elgondolkodtató, egyúttal jelzésértékű is a beszélgetés egy másik, korábbi pontja is! Lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenünk, no, de sebaj, tekerjünk vissza 23 perc 35 másodperchez! Ismét Bogár tanár urat idézzük:
„Én azt hiszem, egészen pontosan úgy hangzott a kérdés, hogy Számított-e rá? Nos, a válaszom az, hogy számítottam. Csak azt hazudtam, kegyes hazugságként mindenkinek, aki körül vett, annak érdekében, hogy esetleg valami csoda folytán, önbeteljesítő jóslatként… (itt ugrik egyet a felvétel), ha készen álltok egy itt alvós bulira, akkor azt is szívesen elmesélem, hogy miért számítottam rá.”
Nos, valóban, minimum elgondolkodtató az, amikor egy ilyen kvalitás, egy ekkora tekintély, mint Bogár tanár úr, kiáll a nyilvánosság elé, és bevallja, hogy hazudott. Ennél nagyobb (nem)tetszést csak Franciscó „őszödi beszéd” néven elhíresült retorikai ámokfutása váltott ki a nagyközönség soraiban.
Többeknél – például az országot immáron saját maga szerint a legjobban ismerő politológusként számontartó – Kéri Lászlónál az verte ki az összes létező és nem létező biztosítékot, amikor Bogár tanár úr történelmi nagyjaink között emlegeti az immáron csak ügyvezetőként funkcionáló kormányfőt, azaz Orbán Viktort.
Egy biztos, érdemes rászánni az időt erre a kamerák előtti eszmecserére. Elgondolkodtató, jelzésértékű, és kétségkívül van abban valamiféle rendszer, amit Bogár tanár úr mond. De hát az összeesküvés-elméletek már csak ilyenek, nem igaz? De mennyire, hogy igaz!
Vannak, kik állítni merészek, hogy Orbán Viktor némiképp egyfajta szereptévesztés áldozata lett, hiszen egy ilyen kis méretű ország, gazdasági egység, nemzet, állam vezetője sok minden lehet, de azt, hogy huzamosabb időn keresztül világpolitikai tényezőként funkcionálhasson, na, azt, egészen biztosan nem engedik meg neki. Főként akkor nem, ha időben nem veszi észre, hogy széllel szemben nem csak hogy nem lehet, de ezen a környéken nem is szabad.
Lehetsz te bármilyen sikeres a külpolitikában, ha itthon az 5-600 eurós fizetésekből élő ország támogatottsága a gyarapodás nélküli évek hosszúnak, végtelennek tűnő sorában huss, úgy kimegy alólad, mintha ott sem lett volna. A magyar(országi) lakosság túlnyomó része – mondjuk azok, akik Vidék-Magyarországon tengődve nem jönnek ki a havi fizetésükből – ilyen.
Egyre több olyan hang szólal meg, aki azt mondja, ezt a választást nem a Tisza nyerte meg, sokkal inkább a FIZESS! nevű politikai haszon- és érdektömörülés veszítette el.
Nos, nagyon úgy tűnik, hogy nem a lakosság (Horn Gyula kedvenc szavajárása, értsd: a nép) volt az, aki rossz helyre tette az X-et, sokkal inkább maga a rendszer volt az, amelyik elveszítette a társadalmi alapját. Főként azok körében, akiknek egyáltalán nem volt semmi vesztenivalója, azaz a fiatalok körében. Ők azok, akik közül sokan ebbe az érába, ebbe a rendszerbe születtek bele, ebben nőttek fel. Először csak viszolygást keltett bennük a FIZESS! és a NER oligarcháinak fényűző, lukszizó életmódja, később pedig egyenesen megundorodtak tőle. És büntettek.
És akkor az állampárt által alkalmazott, napi rutinná, bevett gyakorlattá vált pöffeszkedő hatalmi arroganciáról még egy árva szó nem sok, annyit sem ejtettünk.
Tudom, hogy elcsépelt dolog folyton az oktatással meg az egészségüggyel példálózni, de amikor egy szimpla jogosítvány megújítás során te magad közvetlenül tapasztalod meg, hogy egy rutin vizsgálatra két és fél hónapod kell várnod, és az immáron 107 ezer forintra megemelt közmunkás fizetésedből nem engedheted meg magadnak az azonnali vizsgálatot a magánegészségügyben, nos, akkor kénytelen-kelletlen, de tényként szembesülsz azzal, hogy a valóság és a többnyire főváros központú buborékmédiák által számunkra legyártott és a közlésrendszereken keresztül eljuttatott létvalóságok között, ahogyan mifelénk mondani szokás: zongorázni lehet a különbséget.
A valódi valóság kíméletlen nyilvánvalóságát – a siralmas, és néhol tényleg szánalmas egészségügyet, oktatást, az átlagember számára a parancsszóra történő „ócsítás” ellenére is egyre drágább élelmiszert és megélhetést, lakhatást próbálták meg valamennyire ellensúlyozni valamiféle központi, tervutasításos propagandával.
Nem tehetek róla, de van annak valami diszkrét bája, vagy inkább baja, ahogy ebben az országban valahogy sosem sikerül eltalálni az alaphangot. Az egyik oldalon a neoliberális, multimilliárdos Franciscó, aki ateistaként mindenkit kioktatott a kereszténységről, egyúttal meggyőződéses baloldaliként arról rendezett hosszú szónoklatokat, hogy ő az, aki a leghitelesebb tudja, és meg is mondja, természetesen, hogy mi a jó a melósoknak. B. neje – akiről férje a politikai pártját is elnevezte – a stafétabot átvéve férjurától, ugyanezt a biciklit tolta. Túl. Már az első leköszönésnél észre kellett volna venni, a hitelesség hiánya mindig katasztrofális következményekkel jár. Ahogyan azt a mellékelt ábra is megmutatta.
Peti gyerekről meg már nem is beszélve. (Bocs, de ezt a fazont egyszerűen nem tudom, nem lehet komolyan venni.)
Mindeközben a másik oldalon a ráérő idejében százmilliós Maybach Mercedesét suvickoló, Rákay Philip, valamint a megélhetési celebek népes tábora, akiket ugyancsak jól kistafírungozott az utóbbi időben az istenadta nép által már csak Nemzeti Együtt-bűnözés Rendszereként emlegetett állampárti politikai berendezkedés.
Ez volt az ára, ennyibe került a nemzeti burzsoázia kiépülése, kiépítése?
Majdnem arisztokráciát írtam, de azt ugye mégsem írhattam, hiszen az eredeti ógörög arisztokrácia szó jelentése: „a legjobbak uralma”. Ennek meg ugye semmi köze sincs a valósághoz. Az eredeti jelentéstartalomból a legjobbak hiányoznak, csak az uralmat hagyták meg.
Ezzel, vagyis az ún. „nemzeti tőkésosztály megteremtésének szükségszerűsége” szóösszetétellel, rögtön át is kerülünk egy másik vágányra, a globalizmus kontra nemzeti szuverenitás témaköréhez. Pedig könnyen lehet, hogy itt is, ebben is, ezzel is, megvezetnek, félrevezetnek bennünket!
Ahogyan azt már több alkalommal megtapasztalhattuk, az internacionalista, azaz a nemzetek feletti rendszerek – mivel a nemzeti sajátosságok, a sokszínűség eltörlése elsődleges jellemzőjük és érdekük is egyben – tartósan egészen biztosan működésképtelenek. De ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy ún. „nemzeti” alapokon működő rendszer automatikusan (és egész biztosan) garancia arra, hogy jól fog működni. Amint azt a mellékelt ábra szintén megmutatta számunkra!
Kicsit olyan ez, mint amikor valaki, anélkül hogy belegondolna, azt mondja, hogy a változás jó dolog. Pedig a dolgok rossz irányba is változhatnak. Önmagában a változás – például a kompromisszumhoz hasonlóan – se nem jó, se nem rossz. Ez csak egy téves narratíva, ami sajnos igencsak elterjedt a közbeszédben, és a közvélekedésben.
Véleményem szerint a 2026. április 12-én lezajlott választásban tulajdonképpen nem is a választó, sokkal inkább a rendszer játszotta a főszerepet. Azzal, hogy a rendszert működtető, és egyre inkább állampártként funkcionáló politikai érdekközösség elszakadt a valóságtól, a későbbiekben pedig már tudomást sem akart venni arról, a választók többségének szemében egész egyszerűen elveszítette a hitelességét. A szavazás végeredménye csupán ennek a hitelességvesztésnek egy mindenki számára jól beazonosítható következménye volt.
A miniszterelnök nagyjából egészéből olyan, mint az ügyvezető igazgató egy nagyvállalat, vagy gazdasági egység élén. A bölcs vezető ismérve, hogy tanácsadó testületébe nálánál okosabb embereket válogat maga mellé. Úgy tűnik, ez a leköszönő kormányfőről nem mondható el. Legyen elég itt Ángyán József menesztésére emlékeztetnem a tisztelt Olvasót!
A médiából és az ugyancsak bőségesen kistafírungozott MCC (lásd MOL részvénypakettból származó tetemes osztalék) létrehozásából működéséből, működtetéséből látszik, hogy a FIZESS! elkezdett előkészíteni valamiféle nemzedékváltást, nekiállt az utódok kinevelésének. Nos, ez a folyamat eddig még nem nagyon tud eredményeket felmutatni. Ráadásul az is benne van a pakliban, hogy az itt képzettséget és ismertséget szerző hallgatók végül az ellenérdekelt politikai oldalon kötnek majd ki. Ha nem is mindegyikük, de számosan egész biztosan. Legalábbis azok, akik sem szimpatikusnak, sem pedig követendőnek nem tartják az itt általánossá vált politikai és vitastílus meglétét, valamint gyakorlatát.
Ahogyan Bogár tanár úr is felhívta rá a figyelmünket, Orbán Viktor – ha csak ideig-óráig is, de – immáron világpolitikai tényezővé vált. Pontosabban még nem tudjuk, mit hoz a jövő, könnyen lehet, hogy ez így is maradhat!
HUXIT (Kilépés az Európai Unióból népszerű magyar betűszava) helyett belülről foglaljuk el az EU-t. Legalábbis ez volt Orbán Viktor stratégiája.
Nos, a botcsinálta firkász, akinek semmiféle politológiai képzettsége nincs – csupán a józan paraszti ész szokott néha besegíteni neki – első nekifutásra azt mondaná, hogy a három nagy játékos (a ruszkik, Junájted Sztyupidék és Kína) egy valamiben egészen biztosan megegyeznek. Nevezetesen abban, hogy semmi szükségük egy gazdaságilag, katonailag, de még inkább érdekérvényesítést tekintve erős, és biztos alapokon álló Európai Unióra, amelyik a kb. 450 millió lakosú belső piacával irtózatos konkurenciát jelent a számukra.
Külső szemlélőként az ember minimum rácsodálkozik arra, hogy egy ilyen, immáron világpolitikai tényezőként számon tartott kvalitás, mint a most leköszönő magyar kormányfő, hogyhogy ezt nem veszi, nem vette észre? Persze jómagam nem vagyok annyi, és olyan információk birtokában, mint Orbán Viktor, de azért …
Ilyen van? Vedd már észre, itt csak ilyen van!
Nem is Trump elnök úr Orbánra utaló múlt idejű megjegyzése („a barátom volt”) az, ami igazán lényeges ebből a szempontból, sokkal inkább az orosz nyilatkozat, melyben az Európai Unió gyorsuló felbomlásáról eszik szó.
Itt kell említést tennünk még valamiről! Pontosabban még valakiről!
Azt is mondhatnám: Nincs új a nap alatt!
És ez még akkor is így van, ha mi magunk sokszor, sok mindenben újszülöttnek számítunk, és számunkra minden – még az is, ami egyáltalán nem vicces, vagy nem viccnek szánták – az újdonság erejével hat ránk.
Ráadásul, úgy tűnik egyre gyakrabban támad olyan érzésünk, hogy „e’ mán vót egyszer (kétszer, többször, sokszor!)”! „Ezt már láttuk szembe jönni!” „Ezt már átéltük!”
Dr. Anna Lembke igazsága az, amiről muszáj néhány keresetlen szót ejtenünk!
Dr. Anna Lembke amerikai pszichiáter, szakterülete a függőségi orvoslás. A Stanford Egyetem Stanford Addiction Medicine Dual Diagnosis Clinic vezetője. Az USA-ban az opioid járvány szakértője
Már a digitális állampolgárság, újabban pedig a Mesterséges Intelligencia kapcsán is bekerült a nyilvánosság diskurzustereibe az a vélekedés, mely szerint a tömeges meggyőzés módszertana szintet lépett.
A tömegmédia által előállított lét- és valóság mintázatok kapcsán akadnak olyanok, akik egyenesen „brutális tudatmódosító hatásról” beszélnek. Mint oly sok minden másban, ezúttal is Junájted Sztyupidék diktálják a tempót, az amerikai társadalom az, amelyik megdolgozás, megdolgozottság tekintetében kétségkívül az élen jár. Nincs is mit csodálkoznunk ezen, hiszen ott már az ’50-es, ’60-as években elkezdődött ez a folyamat. Mára odáig jutottuk, hogy az USA lakosságának valamivel több mint 20%-a (tehát minden ötödik ember!) örömszerző tevékenységként éli meg az ún. „shoppingolást”, vagyis a vásárlást. Ez mindennél többet árul el arról, hogy az amerikai társadalom lelkileg mennyire elsivatagosodott, mennyire sivárrá vált.
Így fordulhat elő, hogy az anyagi létsíkon ragadva (értsd: beleragasztva az anyagi világ létezésébe!) a fogyasztói társadalom által biztosított jólét, a relatíve magas életszínvonal és az ezáltal létrehozott létmintázatok a drogokhoz hasonló lelki hatásokat válthatnak ki a társadalom tekintélyes részéből. A hasonlóság a drogokhoz tényleg elképesztő! Maga a hatás hosszú idő, évek, évtizedek alatt alakul ki úgy, hogy saját magunkon, tulajdonképpen észre sem vesszük. De mások rajtunk, annál inkább!
Ugyancsak hátborzongató párhuzam a drogokkal, hogy felborul a fájdalom-élvezet központunk egyensúlya. Dr. Anna Lembke meghatározásában ez az ún. „dopamin-rezisztencia”.
Amikor pedig homok kerül az addig jól működő gépezet fogaskerekei közé – példának okáért a jólétet felváltja a nélkülözés, a kényelmet a kényelmetlenség, vagy ennek lehetősége megjelenik az életünkben, mint valamilyen fenyegetettség – rögtön kész a baj! Agyunk pedig – hasonlóan a drogfüggők agyához – azonnal megtesz mindent, hogy helyere állítsa a felborult egyensúlyt.
Ha pedig mindezt egyetlen X behúzásával orvosolhatjuk, miért ne tennénk meg?! Nos, nagy valószínűség szerint nem fogunk habozni, és ezt (akár társadalmi méretekben) meg is tesszük.
„A dopaminnak több funkciója van az agyban. Pszichológiailag egyik legérdekesebb hatása a jutalmazásban betöltött szerepe. Akkor aktiválódik, ha valamilyen pozitív hatás éri az élőlényt, vagy az élőlény egy jelző inger megjelenését követően jutalomra számít (predikció). Ennek a jutalom-mechanizmusnak az élővilágban betöltött szerepe feltehetőleg az, hogy új viselkedésformákat alakítson ki az élőlényben, melyek újra és újra dopamin-aktiválódáshoz vezetnek.” (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Dopamin)
A drogosokról tudjuk, könnyedén manipulálhatók. Annak érdekében, hogy hozzájuthassanak az átmenetileg élvezeteket nyújtó áhított szerhez, gyakorlatilag bármire hajlandóak. Nincs ez másként a „hasznos idióta” kategóriába besorolt, és „választópolgárként” nyilvántartásba vett szavazók esetében sem. Ezért történt, hogy a racionalitás, az észérvek, tények és adatok helyett a többség sokkal inkább az érzelmeire alapozva húzta be azt a bizonyos X-et. Utólag persze mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy racionalizáljunk, vagyis oly módon indokoljuk meg döntésünket, mintha annak bármilyen logikus alapja lenne.
Ráadásul a mesterséges intelligenciának köszönhetően – ahogyan azt ebben a kampányban is láthattuk – a csinált látszatvalóságok egyre nehezebben különböztethetők meg a valódi, az igaz valóságtól. Mindenesetre a hatás már ma is jól mérhető, méghozzá szavazatokban! Toroczkai László elnök úr közölte is velünk a valóságot, amikor gratulált a Metának:
„Szeretnék a jövőről is beszélni egy picit! Orbán Viktor most nem régiben, már gratulált Magyar Péternek. Én is szeretnék gratulálni a Facebooknak, és a Facebook mögött álló Szilícium-völgyi globális óriáscégnek, mert megszerezte az első magyar miniszterelnököt.”
Itt az ideje tehát, hogy feltegyük magunknak és a többieknek is, vagyis mindenki másnak a kérdést:
„A saját szemednek hiszel, vagy inkább a képernyőről hozzád beszélő fejeknek?”
A valóság néha egészen abszurd extremitásokat produkál. Talán ezért is fordulhatott elő velem – nem tehetek róla – de egyre többször éreztem úgy, hogy ez a rendszer alapjaiban rendült meg. Valahogy hiányzik belőle a napi létezés praktikuma. Mire gondolok?
„Ajándékozzon meg téged az Orbán!” – gondolhatta némelyik polgármester. Mondjuk egy sportcsarnokkal, uszodával, ami tényleg jól mutat a híradós tudósításokban, amikor a nagyfejű párt- és állami reprezentánsok a kamerák kereszttüzében átvágják a nemzeti színű szalagot, de a tél beálltával gyakorlatilag megoldhatatlan feladat elé állítják az önkormányzatot, amikor nem tudják kifizetni egy ekkora létesítmény fűtésszámláját.
Mit csináljunk? Erre lehetett pályázni (értsd: ezt adták parancsba!).
Kicsit olyan ez, mint amikor hasonló tévés karriert futnak be az újonnan felépült falusi egészségházak, elkészülnek a kórház felújítások, csak éppen egészségügyi személyzetet orvosokat nem találnak hozzá, akik a szó legszorosabb és mindenféle értelmében megtöltenék élettel a „gondoskodó állam” látható bizonyítékaiként felhúzott épületeket. Mint ahogyan gyermekek sem csak és kizárólag azért születnek, mert az állam pénzt fizet ezért az együttes tevékenységért a társadalom tagjainak.
Ezek hibás tudások, hibás kiindulási alapok!
A fő gond ezekkel az, mivel mindenki alapértelmezettként tekint rájuk, eszünk ágában sincs megkérdőjelezni ezeket!
Valahogy úgy kell elképzelni ezt az egészet, mint amikor egy állam, de még inkább annak irányítói, vezetői, csak az anyagi létsíkon tudják (akarják?) elképzelni a létezést. Kicsit (vagy talán nagyon is!) olyan ez, mint a neutronbomba, amelyik az életet teljesen kiírtja, de az infrastruktúrát gyakorlatilag érintetlenül meghagyja. Az ember helyett a díszlet az, ami igazán számít, ami igazán fontos és lényeges. Az maradandó, az látható mindenki számára, azt lehet prezentálni a pénzügytechnikai kufárok felé. Ahogyan az ún. „svájci frank alapú” hitelezés nevű banki szélhámosság esetén tapasztalhattuk, az, hogy az emberekkel mi lesz, nekik mi az érdekük, a lőtéri kutyát sem érdekli. Nem számít. Csak egy valami számít, a haszonhatalom. A haszon által biztosított, a haszon által finanszírozott hatalom!
Ebből lett elege a magyar társadalom egy tekintélyes részének, élükön a fiatalokkal.
Az emberben két nagyon erős ösztön munkálkodik. Ez a két legerősebb ösztön. Az egyik a létfenntartás – ezért kell táplálkoznunk minden nap, különben éhen- vagy szomjan halnánk. A másik pedig a fajfenntartás – vagyis az élet továbbadása.
Ebből az következik, hogy ez az a két terület, amellyel a leginkább sakkban tarthatsz egy egész társadalmat. Értsd: ezekkel fenyegetheted őket a legjobban, a leghatékonyabban.
Például:
Létfenntartás fenyegetése: 1000 forintba fog kerülni egy liter üzemanyag!
Fajfenntartás fenyegetése: Ukrajnába viszik a fiainkat a háborúba meghalni!
Persze ez sem ennyire egyszerű, nem teljesen így működik.
Elkényelmesedtünk. Nekem ez jár! Amit kapunk, azt hajlamosak vagyunk természetesnek venni. A gond ott kezdődik, amikor közlik velünk, hogy bocsika, de innentől kezdve meg mégsem jár. Az előző garnitúra a bolondját járatta veled, ez eleve nem volt finanszírozható! Ezt úgy is érthetjük, hogy a frissen hatalomra került új garnitúra nem tudja, nem akarja tovább finanszírozni!
Ráadásul, hogy a dolog még bonyolultabb legyen, az is benne van a pakliban, hogy már eleve tényleg finanszírozhatatlan volt, és itt valójában a más megfelelő alkatrészével történő csalánveregetés tipikus esete forgott fenn.
Abban is lehet valami, amikor az orbáni állam részéről nyújtott adó- és egyéb más kedvezmények láttán az embernek óhatatlanul a jelenlegi magyar társadalom egy igen tekintélyes részére jellemző ún. erőn felüli költekezés ugrik be azonnal. Kicsit olyan ez, mint amikor a nemrégiben bevezetett 4 millió forintos szakmunkáshitelből megveszed életed első BMW-jét. Természetesen nyugatról behozott, valószínűleg műszaki problémákkal is küszködő, a mai típusokhoz képest már őskövületnek számító kocsi. Inkább a húszéves életkorhoz van közelebb, mint a tízéveshez. Havonta esetleg csak egyszer ülsz bele, mivel a rá költött tetemes összegek miatt tankolni már nem nagyon marad pénzed, viszont elmondhatod magadról, te bizony egy BMW tulajdonosa vagy!
A FIDESZ TALÁN LEGZSENIÁLISABB TALÁLMÁNYA
Van még egy dolog, amiről feltétlen említést kell tennem, és aminek véleményem szerint ugyancsak szerepe volt abban, hogy kormányváltásra fog sor kerülni!
„Létevickélés” – Élet egy gazdasági gyarmaton című előadásomban már tavaly bemutattam a Fidesz talán legzseniálisabb találmányát, mely a keresztségben általam a „Százalékos közlési forma” elnevezést kapta. Ennek lényege, hogy abszolútumok helyett mindig csak egy folyamatot, pontosabban egy folyamat dinamizmusát kommunikálják.
„Nálunk növekedett a legnagyobb mértékben!”
„Nálunk emelkedett a legnagyobb százalékkal!”
„Soha, sehol nem volt még ekkora mértékű emelés!”
A dolog egyetlen szépséghibája, hogy ma már bárki utánanézhet annak, hogy a soha nem látott mértékű emelés következtében hogyan kerültünk mégis a listák legvégére. Ma már egyre többen mondják azt, hogy a növekedés mértéke helyett sokkal inkább az érdekli őket, honnan indultunk, és hova érkeztünk meg a soha nem látott mértékű emelkedéseket követően.
NIF megjegyzés: arról azért sokan megfeledkeznek, hogy 1990 után egy kamikaze kormánynak – Antall-kormány – kellett volna romokat takarítani és rendszerváltást csinálni, ami a beépült korábbi MSZMP struktúra és a Nyugat által ezen keresztül, már a nyolcvanas években felépített liberális SZDSZ gyalázatos árulása miatt képtelenség volt, miközben kilopták ugyanezek az ország javait, kiszolgálva fenntartóikat, majd 2002 és 2010 között a maradékot is eladva gyakorlatilag csődbe vitték az országot. Mintha arról elfeledkeznének az olykor kemény kritikát alkotók, hogy azokat a stratégia ágazatokat, mit elektromos hálózat (az utolsó villanyoszlopig és utolsó méter kábelig) gáz- és vízközművek, koncesszióban épített autópályák, a MOL és még sorolhatnánk – vissza kellett vásárolnia 2010 után a kormánynak ahhoz, hogy maga az állam működtetése ne a külföldi tulajdonba került alapvető infrastruktúrák birtokában, kiszolgáltatva és ezeken keresztül a folyamatos jövedelemelszívás hatása alatt történjen. Az egészségügy olyan mértékben amortizálódott le 2002 és 2010 között, hogy annak helyreállítására egy emberöltő is kevés lenne, nemhogy 15 esztendő, aminek az első harmada csak arra ment rá, hogy egyáltalán életképes maradjon Magyarország. Ez olyan hendikep az összes többi, körülöttünk lévő állammal szemben, amelyet az Isten adta nép nem tud, és sosem vesz számításba.
Ez is az egyik olyan aspektusa volt ennek a választásnak, amiről a FIZESS! nevű politikai érdek- és haszontömörülés egész egyszerűen nem volt hajlandó tudomást venni, amikor játszi könnyedséggel szakadt el a magyar rögvalóságtól.
Az ún. átlagember (ma már sokkal inkább találó a „tömegember” – lásd és értsd még: a fogyasztás orientál munkaerő-haszonállat, népies nevén: a jószág, vagy a másik elterjedt megnevezés: a konzumidióta barom) nem képes nagyobb, távlatos gondolkodásra. Sőt, lassan már semmilyen gondolkodásra sem! Nem tud, de nagy valószínűség szerint már nem is akar tágabb viszonylatokban gondolkodóba esni, már ami a nagyvilág dolgait illeti. Őt csak és kizárólag az érdekli, mitől, és mikortól lesz olcsóbb a kenyér meg a tej. Nem tudja, és nem is akarja észrevenni, hogy a piacgazdaságban, a kapitalizmusban – legalábbis amit mostanság ezen fogalmak alatt kell érteni – többé soha, semmi sem lesz olcsóbb, csak drágább. A parancsszóra elrendelt látszat olcsóság is csak ideig-óráig fenntartható.
A tömegember tehát nem tud, nem mer, de az is lehet, hogy már nem is akar távlatokban gondolkodni. Az orbáni állam meg ennek éppen a fordítottja! A világpolitika színpadán sertepertélve, a kedves vezető megfeledkezett, sőt, néha olybá tűnt, mintha nem is akarna tudomást venni arról, hogy Magyarország nem csupán az EU-s átlag 175%-án jól eléldegélő vízfej BUTAPEST – MP szenzációhajhász és hatásvadász interpretálásában: „A világ legszebb fővárosa” – de létezik egy 5-600 eurós fizetésekből tengődő Vidék-Magyarország is. És ebből van több!
Nem a folyósított összegekről, nem a külföldi cégek beruházásairól beszélek, hanem Vidék-Magyarország lakóiról, az emberekről. Azokról, akik nem valamelyik külföldi multinál dolgoznak, hanem magyar tulajdonú cégeknél, azokról, akik a fizetésükön egyáltalán nem érzik, hogy ez egy (jól) működő Magyarország lenne. Ők azok, akik 2026. április 12-én hittek a néptribunnak, amikor az, egy Működő Magyarországot ígért nekik.
Kétszáz kilométerre a Gerbeaud Cukrászda kirakatától, némileg más rálátás nyílik az eseményhorizontra! Legalábbis így mondják ezt mifelénk, a messzi Baranya Vármegyében!
