Hirdetés

Zetényi-Csukás Ferenc: A múltról és a jelenről

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Az emberi DNS egy hatalmas könyvtár, ahol az apától örökölt Y-kromoszóma (sejtmagi DNS) és az anyától kapott mitokondriális DNS-ből „állsz össze” te magad; az összes előtted élt ősöd mindegyike.”

A legtöbb ember színtiszta pedigrében és bogok nélküli családfában gondolkodik, elfeledve azt, hogy mindössze 500 év alatt – 25 generációval számolva – egymilliónál is több egyenesági őse előzte meg őt a megszületése előtt. Ugyanakkor a leszármazási vonalak sokszor egy irányba mutatnak. Erre példa – hívjuk Péternek – apai és anyai DNA-vizsgálata, amelyet egy genomikai céggel végeztetett el.

Péter Magyarországon él, családfája, mind apai, mind anyai-ágon évszázadokra visszavezethető, és magát magyarnak tartja.

Lássuk akkor a DNS-mintáját:

Szkíta, avar, magyar, longobárd, vízigót, szarmata, kelta gének mellett talán elsőre meglepő a viking vagy az ősi szláv, avagy a szász genom a DNS-ében, de ha jobban belegondolunk, akkor teljesen korrekt a végeredmény: Péter magyar!

Az embert nem csak a génjei teszik magyarrá, hanem, hogy miként éli meg azt. Magyarnak lenni minőség, nyelvi közösség és elhivatottság dolga a számtalan más kitétel mellett. Szerencsés esetben hosszú történelmi múlt, de számomra az is éppúgy magyar, akinek ismert és tudott ősei nem vezetnek Árpád vezérig, vagy még azon is túl. Például, a hunok közül sem volt mindegyikük születésére nézve hun. A hun elnevezés csupán csak azt jelentette, hogy az illető a hun szövetség egyenrangú tagja. Éppen úgy, ahogyan ma magyar mindenki, aki magyarnak vallja magát és a jeles író szavaival élve; „vállalja magyarságát”.

És immáron a genetikát elhagyva!

A magyar nemzet tagjának lenni a XVIII. századig a következőket jelentette:
Magyar az, aki a Magyar Királyság alattvalója, vallásától, bőrszínétől, nyelvétől, szokásától, hagyományától függetlenül. A középkorban, sőt a kora újkorban a honi “nemzeti hovatartozás” (etnikum) kérdése is tökéletesen mellékes kérdésnek számított.
Tudom, ez meglehetősen különösen hangzik most, a mi századunkban, de akkoriban azonban – egészen az újkori nacionalizmus idejéig, tehát a XIX. század elejéig – a nemzetiség kérdése nem tartozott a sarkalatos problémák közé. Egyszerűen ez nem volt kérdés. Az számított magyarnak, aki a Szent Korona hatalma alatt élt, nevétől és nyelvétől függetlenül tagja volt a magyarság privilegizált közösségének; horvátok, szerbek, románok, ruszinok, szlovákok, tovább nem is sorolom.

Végezetül:

A származás, a címek, rangok és egyéb cafrangok maguktól nem adják meg egy-egy ember értékét. Az egyént a tettei, cselekedetei minősítik, nem címeres levél és nem egy oklevél. Bármely címet birtokolni, eredetet bírni, sokkal inkább felelősségnek kellene lenni, mint kitüntetésnek!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt kép: mek.oszk.hu

 

Ez is érdekelheti:

Zetényi-Csukás Ferenc: A székelység tisztelete

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás