KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Távozik az ATV-ből a neoliberálisok kedvenc műsorvezetője

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Somos András, az ATV népszerű műsorvezetője bejelentette, hogy megválik a csatornától.

Somos a közelmúltban az ATV Szigorlat című műsorában mondott olyat, ami miatt fegyelmi eljárás indult ellene és levették a képernyőről is.

Somos a műsorban a pedofília témájában és Kaleta Gábor kapcsán jogászkodott egy kicsit, miközben Márki-Zay Pétert kérdezte.

 „tudna arra példát mondani, hogy hány pedofilt engedtek szabadon?”. Márki-Zay Péter erre úgy válaszolt, hogy ő „a Kaletán háborodott fel a legjobban”.

Somos erre így reagált: „de ő nem volt pedofil”.

Márki-Zay visszakérdezett:

„miért nem volt pedofil?”,

erre Somos:

„azért, mert olyan képeket nézegetett, amelyeken kiskorúak szerepelnek, ez nem pedofil bűncselekmény”. 

Hiába próbálta később Somos a közösségi oldalán megmagyarázni némi jogászkodással, hogy ezt ő hogyan is gondolta, akkorra már óriási lett a botrány.

Mára a műsorvezető aludt egyet a dologra és úgy döntött otthagyja az ATV-t. Ezt írta:

Kedves Néző,
Fájó szívvel hoztam meg éjjel a döntést: felfüggesztem a televíziós tevékenységemet.
1995 óta párhozamosan két szakmában próbáltam maximálisat nyújtani. Hálás vagyok a sok ismeretért és tapasztalatért, amelyeket az évek során megszereztem. A kettős terhelés 2018 óta, mikortól önálló ügyvéd is vagyok, mostanra ütött vissza, a reggeli adásban elkövettem egy súlyos hibát, amely egyébként – aki ismer tudja – a gondolataimtól, a számomra oly fontos áldozatvédelemtől, a bántalmazottak iránt érzett ösztönös szolidaritástól teljesen távolra sodort a befogadó szemében. Egész újságírói létem az elesettek védelméről, a bántalmazottak segítéséről szólt.
Köszönöm, hogy tagja lehettem az ATV csapatának, 14 év alatt nagy utat tettünk meg együtt. Hálás vagyok azért, hogy kollégáim ezen az úton végig segítettek. A mostani helyzetben nem lehet másképp: a jelenlegi közhangulatban jelenlétemmel nem terhelhetem ezt az ígéretes cégcsoportot, az ATV Groupot.
Kiemelt képen: Somos András az ATV egykori műsorvezetője
Ez is érdekelheti:  Szijjártó: Történelmi jelentőségű a kínai elnök budapesti látogatása (videó)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Távozik az ATV-ből a neoliberálisok kedvenc műsorvezetője

  1. Nem védem se Somost, se Kaletát, de ha “csak” ennyi volt a bűne, és ténylegesen senkinek nem ártott, talán mégse kellene börtönbe csukni. Más kérdés, hogy egy ilyen ember sehol nem képviselheti Magyarországot, és el kell tiltani minden olyan munkától, amivel gyerekek közelébe kerülhet. MZP pedig azok közé a mocskok közé tartozik, akik képesek bármit felfújni, csak szidhassa a Fideszt. Pedig sajnos éppen elég igazi hibát követ el, elég lenne ezekről beszélni, na és a legfontosabbról: a megoldásról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük