KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Peking egyre erélyesebb Washingtonnal szemben

Peking nem fogadja el, hogy Washington azzal fenyegesse, hogy Kína esetlegesen megkerüli az Oroszországgal szembeni szankciókat, amelyeket az ukrajnai helyzet miatt a nyugati országokat hoztak. Ezt ma, jelentette ki Zhao Lijian, a kínai külügyminisztérium szóvivője.

„Az ukrán kérdésben Kína mindig objektív és igazságos álláspontot foglal el” – hangsúlyozta egy tájékoztatón.

„Határozottan ellenezzük, hogy bárki alaptalanul meggyanúsítsa és ráadásul dacosan meg is fenyegesse Kínát” – folytatta a diplomata. “Országunk mindig is ellenezte a nemzetközi jogot sértő egyoldalú szankciókat.”

Lijian ismét hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a fő felelőse az ukrán válságnak, és miattuk eszkalálódik tovább a konfliktus.

“Kína a béke és az igazságosság oldalán áll” – mondta a tisztviselő.

“Az Egyesült Államoknak felelősségteljes álláspontot kell képviselnie, hozzá kell járulnia az ukrajnai válság sikeres megoldásához, és meg kell teremtenie a szükséges feltételeket a konfliktusban érintett felek közötti béketárgyalásokhoz” – zárta gondolatait Zhao Lijian.

Kiemelt képen: Chao Lijian a kínai külügyminisztérium szóvivője (Photo by GREG BAKER/AFP via Getty Images)
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Ez is érdekelheti:  Az „Ukrán Légió”-ba kevesebb, mint 200 ukrán jelentkezett

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük