Stoffán György: A mohácsi vitézkötés…
A mai magyar társadalom nemzetietlensége, erkölcsi züllöttsége és gyűlölete szégyenletes módon nyilvánult meg a mohácsi vész 500. évfordulóján.
Nem, nem arra gondolok, hogy ma már alig néhányan tudják megkülönböztetni a díszmagyart, az atillát és a bocskait, hiszen ez már nem tartozik a közismereti tárgyak közé, tekintve, hogy öltözködés-kultúránk sincs… Persze, ennek ellenére ismét zsigerből gyűlölködő szakértővé vált az internet népe, és nem az emlékezés felemelő voltára koncentrált, hanem arra, hogy a jelenlegi miniszterelnök kabátjára milyen vitézkötést varrtak.
Nem arra összpontosítottak a „jó magyarok”, a magukat kereszténynek tartó, a politikától elvonatkoztatni képtelen „szakértők”, hogy imádkozzanak az ötszáz éve, a hazáért és a keresztény hitért életüket adó vitézek lelke üdvéért, hanem abban élték ki nemzeti érzésüket, hogy Magyar Péter kabátján a Tisza logóját vélték felfedezni.
Nem az ünnepi beszédekről polemizáltak, nem a kórusművek élmény számba menő, magas színvonalú előadását elemezték, nem a szentmise és a temetés felemelő hangulatában merültek el, hanem a ma már boldog-boldogtalan által, ezernyi formájú vitézkötéssel díszített zsinóros kabátba kötöttek bele.
Ötszáz év megrendítő üzenete mit sem számított. A nemzeti összetartozás, az emlékezés, a kegyelet kit érdekelt, ha valamibe bele lehet kötni. Állítólag ugyanis, az újragondolt zsinórozás sérti „a kabát történelmi méltóságát”… és a közösségi oldalakon mindezt, a nemzeti elkötelezettségűek hánytorgatták fel, osztották-szorozták hatalmas nemzeti elhivatottságukban.
Miféle nemzetté lett ez az egykor nemes magyar nemzet? Miféle erkölcsi mélységekbe tud süllyedni az ember, micsoda szellemi nyomorúság az, hogy a nemzeti gyászra emlékező ünnepen is csak gyűlölködni tud, mert a vitézkötés egy pártelnök pártjának logójára hasonlít?
Kulturált, művelt magyar embert nem érdekel a mohácsi hősökre emlékezvén, hogy kin, milyen kabát, milyen zsinór vagy milyen egyéb jelzés látható? Vajon miért nem a megemlékezés lényege fogta meg a „nemzeti elkötelezettségű” magyarokat, a keresztény szellemiséget magukénak tartókat, s miért kell egymást is feltüzelve tizennégy zsinórvégen fennakadniuk? Soha nem fogom megérteni!
Amikor nem tudják a nemzeti összefogás, az együttemlékezés nagyszerűségét, az emlékezés méltóságát, a mise misztériumát és a művészet csodáját mindenek fölé emelni, akkor ma azt teszik a magyarsággal, amit a török tett ötszáz éve a mohácsi hősökkel. Ám, ma már megölik a magyar keresztény lelket is… csak, mert más volt a zsinór… s ha a zsinór nem olyan lett volna, akkor keresett volna a „nagyérdemű nemzeti gyűlölködő” valami mást, amibe beleköthet.
Sokaknak – velem együtt – nem tűnt fel a zsinór, a Tisza-logó… a beszédekre figyeltem, a történelemre figyeltem, a méltóságteljes gyászünnepre, a magyarok együttlétére, az emlékezés méltóságára, a kalocsai érsek nemes gondolataira…
Akik pedig a Bocskai-kabát zsinórozását lesték Mohács ötszázadik évfordulóján, azok nem érzik, nem tudják, nem fogják fel a nemzet helyzetét, történelmét. Az efféle ostoba és parttalan gyűlölködés egy gyászünnepen nem más, mint a primitív és erkölcs nélküli társadalmi réteg tora a nemzet múltja és jövője fölött!
Mert kereszténynek és magyarnak lenni sokkal többet jelent egy Bocskai-kabát zsinórozása miatti öntelt internetes böfögésen. Kereszténynek és magyarnak lenni hivatás, kötelezettség, hit, méltóság és erény! Mindez hiányzott azokból, akik fennakadtak egy zsinóros kabáton…
Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
#StoffánGyörgy #Mohács500 #Vitézkötés #MagyarPéter #NemzetiGyász #Kereszténység #NIF #NemzetiInternetFigyelő
