Orosz külügyminiszter-helyettes: Magyarország nem tette fel ezt a kérdést
Mihail Galuzin állítja, Magyarország vagy Lengyelország nem érdeklődött Ukrajna felosztása iránt, ám a téma szerinte önmagában bizonyítja, hogy a Nyugat semmibe veszi Ukrajna szuverenitását.
A Nyugat és Kijev nem mutat akaratot az ukrajnai konfliktus politikai és diplomáciai rendezésére, csak késleltetik azt – jelentette ki Mihail Galuzin orosz külügyminiszter-helyettes az Izvesztyija című lapnak adott interjújában. Szerinte Oroszország képes lesz helyreállítani kapcsolatait az ukrán néppel, ám ehhez időre lesz szüksége.
A beszélgetés során felvetődött, hogy az elmúlt hetekben több olyan nyilatkozat is napvilágot látott, amelyek Ukrajna felosztására összpontosítanak. Az újságíró feltette a kérdést: mekkora a valószínűsége ennek a forgatókönyvnek?
Ukrajna felosztásának lehetősége szakértők, közéleti és politikai szereplők javaslatai alapján jelentek meg a médiában. Nem hallottam arról, hogy Magyarország vagy Lengyelország hivatalosan is feltette volna ezt a kérdést
– szögezte le Galuzin.
Hozzátette: a kérdés felvetése azt mutatja, hogy valójában a Nyugat veszi semmibe Ukrajna szuverenitását, számára az ukrán nép feláldozható az Oroszország elleni harcban.
„Csak az ukrán nép dönthet államiságának és országának sorsáról. Meg kell hallgatni a benne élő összes etnikai csoport hangját”
– jelentette ki a külügyminiszter-helyettes, aki úgy véli, ez csak egy „denazifikált Ukrajnában” lehetséges.
Mandiner
Kiemelt képen: Mihail Galuzin orosz külügyminiszter-helyettes / AFP/Behrouz Mehri
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Légiriadót rendeltek el a NATO-országban az orosz támadás miatt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/02/f-16-getty-150x150.jpg)
F–16-osoknak is fel kellett szállni, hogy ellenőrizzék a légteret. A…
Megdöbbentette a wc az olimpiai faluban a sztárteniszezőt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olimpiai-falu-szoba_parizs-120x120.webp)
Döbbenetes állapotok uralkodnak az olimpiai faluban. Ez is érdekelheti: Orosz…