Hirdetés

Mayer Gábor: Az örök Kucserák (A minden másképp van ciklusból)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Alaptörténet: kimegy fiával a székely fát vágni a téli erdőre. Ahogy lekászálódnak a szánról, s előveszik a szerszámokat, belefúj a kesztyűjébe, úgy veszi föl. Mit csinál édesapám? – kérdezi a fia. Igen hideg van, fúvok egy kis meleget a kesztyűbe. Jól van, dolgoznak napestig, akkor hazamennek, Anyjuk finom meleg levessel várja őket, nekiülnek, s ahogy az öreg kimer kanalával a levesből, mielőtt szájához vinné, megfújja. Oszt most mit csinál, édesapám? – kérdezi a fia. Forró a leves, megfúvom, hogy hűljék kicsit – így a székely. No, akkor igen táltos ember lehet kigyelmed, ha ugyanabból a szájból tud hideget – meleget fújni! – ámul el a fiú.

Így lett az adoma táltosa a székely, de hogy nekünk mennyi táltosunk van, azt igazán a múló idő tudja megmutatni, ahogy hordva, sodorva, mosva életünket, a szennyes habot mind kicsapja a partra, lábunkra, oldalunkra. Mostanában bőven van hasznos időnk elgondolkodni rajtuk a dugókban, amit azok konstruáltak nekünk, akik jobban csinálják, mint azt Tarlósék tették. Ugyanabból a szájból fújni meleget, máskor hideget – a Kucseráink tehetsége. Akiket a szovjet megszállás ültetett a nyakunkra.

Szerencsétlenek voltunk az idő kerekének forgatásánál, először a vérgőzös csatorna szennyet kaptuk 19-ben, majd a legvadabb sztálini bolsevizmust a háború után. Az akkor nyakunkra ültetett Kucserák itt vannak velünk, most épp testüket egybegyúrva hat fejükből dől a kucserizmus hol meleg, hol hideg véleményének fújása. Nemsokára begyúródik a Bősz és Sermer is, akkor a népmesék hétfejűje ontja ránk jeges tüzét. Legyinthetnénk rá, de most nem lehet, figyelnünk kell a húsz-maszkos Dobrevnek hó végi aggódásaira, ahogy átérzi a jókor jó helyen törvényesen és tisztességesen lett Kucsera anyjának, Katónak kétségbeesését a gázóra pörgése okán. El kell menni dolgozni! Mindenkinek dolgozni kell. Én is dolgozom – nyújtotta lépteit a panaszkodók gyűrűjében a mi az, hogy, nagyon is Feri. Azért loholtak egy kicsit még mellette a Feri hívők, hátha mégis rájuk szóródik kevés por az aranyemberről. Meleget fújt a főpolgi, amikor azzal kampányolt, hogy mindent megbeszélünk, mert ő csak az egyetértés talaján állva fog dönteni. Most már a hideget fújja – gyalogolni kell, nem a dugók miatt morogni, s csak bízhatunk benne, hogy nem emelkedik szabadpiaci szintre a mankók ára, hogy a gacsos lábú öregek is el tudjanak gyalogolni a maguk dolgára. Pedig most épp aggódnak az öregekért, az agresszív, nyugger-taligás csirkefej kommandóért is, akiknek szennyvíz folyik fogatlan szájukból, – ahogyan azt a Jakab előd volf- Vona mondta.

A köztünk él(ősköd)ő Kucserák számottevő rétege abszolút véleménydiktatúrát vindikálva maguknak, eleve értékelésükről és kijelentéseikről nem hajlandók még csak beszélni sem, nem, hogy vitázni. Ilyenkor, választás előtt tudnak meleget fújni, aztán visszatérnek, az el lehet innen menni, nem értettünk hozzá, elkúrtuk örök igazságaihoz. Azért diktatúráznak most, mert jelenleg nincs politikai, és erőszakszervi hatalmuk bikacsökkel érvelni, egy történelmi valódi vitában pedig nem hajlandók részt venni, mert tudják, hogy paneljeikkel abban alul maradnának. Vitázás helyett a rendszeresen összetört Horthy emléktáblával, a (vörös?) festékkel, fáradt olajjal leöntött, és minden módon összemocskolni, megsemmisíteni vágyott szobrokkal, a német megszállás emlékműve elleni őrjöngéssel, szoborkitiltásokkal operálnak. Társadalmi vita helyett a 2006. okt. 23-án kicsúcsosodott, igazi sztálinista bolsevik megsemmisítési törekvésük fémjelzi partneri elképzeléseiket. Az ugyanabból a szájukból fújt igenekben és nemekben eligazító tájoló, hogy mindig az aktuális nagyhatalom alá hajló az igenjük éppúgy, mint a tagadásuk. Ebben a látszólagos békeidőben, itt, Európa közepén egy amerikai bűnöző halála miatti megalázkodást követelik a focipályákon. Mert a magyar csapat nem térdel, ezért számosan közülük nem is szeretnek itthon élni, nekik rossz magyar állampolgárnak lenni. S éppen ma, -itt és most megköszönvén- kaptam egy világhálón található üzenetet, mely üzenetben a Képes sport berlini tudósításában látható két fénykép. Az egyik az 1938. májusában 100.000 néző előtt Berlinben megrendezett Németország – Anglia 3 : 6-os eredménnyel záródó meccse, melyen a felsorakozott két csapat minden tagja heil! karlendítéssel hajolt be a hitleri akaratnak.

A másik ugyanott, 1940. áprilisában, szintén 100.000 néző előtt lejátszott német – magyar (2 : 2) mérkőzés, mely előtt a felsorakozott német csapat, és a bíró két segítője lendít, a belga játékvezető, és a magyar csapat nem. Pedig, 40.-ben már bőven tudtuk, mire képes a hitleri őrület. Ezt a képet nyugodtan kiteheti hálószobája falára a magyarságát szégyellő hétfejű.

Fönti kép: 1938 májusa, Berlin, százezer néző; náci karlendítés a Németország-Anglia (3:6) futballmérkőzés előtt, mindkét csapat játékosai részéről. Alsó kép: 1940 áprilisa, Berlin, százezer néző: náci karlendítés a Németország-Magyarország (2-2) mérkőzés előtt, de csak hazai részről: a korabeli Képes Sportban közölt felvétel tanúsága szerint a teljes magyar csapat (és a belga játékvezető) megtagadta ezt.

S így, a végére érten másolom ide a Magyar Napló idei, júniusi számából Marosi Gyula: Én sem szeretem Kucsera elvtársat című írásának részletét. Egyrészt, mert kevesen olvassák ezt a lapot. Másrészt, mert a cikk úgy íródott, hogy éppen ide illő legyen, a mai Kucserák mozgolódásának kellős közepébe.

„Háy (Gyula – MG) azért nem szerette Kucsera elvtársat, mert mint funkcionárius, nélküle nem létezhetett se az állam, se a párt. És Kucsera elvtárs, bár semmihez sem ért, mindennel foglalkozik, természetesen vezetői szinten. Saját nélkülözhetetlenségét növelve, újabb és újabb bürokratikus intézkedéseket agyal ki. A bürokrácia burjánzása már a szocialista társadalom létét veszélyezteti. És ha valaki – mondjuk egy író – szólni merészel ellene, Kucsera elvtárs szerint az már funkcionárius-üldözés, mely anarchiához vezet.

És még azért sem szerette Kucsera elvtársat, mert Kucsera –Háy meghatározását idézve – parvenü. Aki újonnan szerzett gazdagságában, most szerzett hatalmában tetszelegve, mindig gusztustalan. Talán sosem volt a világtörténelemben olyan fokú és tömegjelenségként felburjánzó parvenüség, mint a Kucseráké – egy olyan társadalomban, mely az emberek közti egyenlőséget hirdette. Kucsera elvtárs a dolgozók béréből lecsipegetett forintokból nagyon szép fizetést kap, állami Pobjeda fuvarozza mindenfelé, ablakain belül a nép egyszerű gyermekeinek tekintete elől védő, ízléstelen csipkefüggöny, lépéseit jobb sorsra, emberibb munkára méltó fiatalemberek kísérik. Olyan üzletekben vásárol, ahová csak funkcionáriusok tehetik be a lábukat, ahol hiánycikkekre, külföldről behozott árukra talál. Balaton-menti, kiváló ellátást biztosító pártüdülőkben nyaral, vízbe nyúló szögesdrótokkal elzárt rezervátumokban, családjával együtt ott piheni ki fáradalmait.

Hruscsov egyszer azt találta mondani, ha tíz írót idejében agyonlőttek volna, nem tört volna ki Magyarországon az ellenforradalom. Mely mondás nem csak arról árulkodik, hogy a valós okokról fogalma se volt, de arról is, hogy azok nem is érdekelték őt. Csupán csak afféle, nagyhatalmú politikusoktól megszokott, elkenést, megfélemlítést szolgáló blöff volt. Mondását valószínűleg megvastapsolták a szovjet, a magyar, meg mindenféle internacionalista főelvtársak, számukra írók agyonlövetése vonzó lehetőségnek számított.

Ha idejében agyonlőttek volna tíz magyar írót, az első valószínűleg Háy Gyula lett volna, közülük ő kapta a legvaskosabb büntetést: hat év börtönt és teljes vagyonelkobzást. Erős a gyanúm, hogy ezt az irományt (Tiszazug – MG) nem tudták megbocsájtani neki – bírái is Kucserák voltak. Pedig Háy nem győzte hangsúlyozni, hogy a rendes funkcionáriusokkal semmi baja, a népi demokráciáért végzett munkájuk közmegbecsülést érdemel – minden bíráló mondat után odakanyarodik egy ilyen kitétel – és nem ír olyan esetekről, amikor a legkiválóbb Kucserák – kik az osztályellenséggel folytatott kíméletlen küzdelem során fényesen bizonyították az eszméhez való töretlen hűségüket, tehát a kezük még véres is volt – a nácik által elhurcolt, gazdag zsidó család rózsadombi villájába költözhettek be. Gondolatébresztő az ítélet teljes vagyonelkobzásról szóló kitétele is: Hat év, rács mögött töltött hat év után az ember úgyis teljesen legatyásodik, a maradék maradékának elkobzása gyűlölettől átitatott szadizmusról árulkodik. Úgy látszik, a mindenkori parvenü, újgazdag, kucseraságukban rendíthetetlen Kucserák méltányosnak, esetleg még szükségesnek is tartják, hogy földönfutóvá tegyenek mindenkit, aki nem hódol be előttük.

A rendszerváltás idején körbejárt egy afféle pesti jópofáskodás: ezután egy kicsikével biztos jobban fogunk élni. Mert most már elmehetnek dolgozni az apparatcsikok, a függetlenített párttitkárok – gyárakban, üzemekben, hivatalokban, iskolákban, művészeti intézményekben akadt belőlük szépen -, akik eddigi életük folyamán egy gyufaszálnyi vagy gombostűnyi értéket nem hoztak létre, csupán a Párt irányelvei helyes betartásának ellenőrzése volt a feladatuk. Nem sok ismeretünk volt az új rendszer, a többpárti, parlamenti demokrácia politikai működéséről – csodaváró, naiv lelkesedők voltunk. Nem így a dörzsölt Kucserák, akik az egy pártban, az egymás elleni állandó furkálásokban kitanulták a csíziót. Most, hogy végre beköszöntött a szabadság, igenis legyen több párt – s mivel működésüket a dolgozók levont személyi adóiból az állam finanszírozza -, minél több, annál jobb. Annál több jól fizető funkciót lehet kreálni. Az átkos pártállami időkben léteztek felsőbb pártvezetők, akik nagy tanítómestereink szavainak visszamondását követelték tőlünk, most, hogy végre beköszöntött a szabadság, mindenki azt mondhat, ami éppen az eszébe jut – ha az előző nap mondottaknak éppen az ellenkezőjét, akkor azt. Az átkos pártállami időkben marxista-leninista fejtágító tanfolyamokra kellett járni, például tudni illett, ki volt az a renegát Kautzky (na, úgy nagyjából) – ma, a szabadság korában csak egyet kell tudni: minden, ami a jelenlegi világban létezik, az nem jó. Még a Teremtő által elrendelt dolgok sem. Nem zizzenhet egy légyszárny se anélkül, hogy ne mondjuk el róla azon nyomban a véleményünket. Elvi álláspontjainkat kellő homályban fogalmazhatjuk meg, és a szabadság jegyében bármikor megváltoztathatjuk. Szorgos tevékenységünk nyomán továbbra se kell egy gyufaszálnyi vagy gombostűnyi értéket létrehoznunk, és a Mercedes sokkal jobb autó, mint a Pobjeda.

Kedves Háy Gyula! Én sem szeretem Kucsera elvtársat, nagyon nem. A Te brosúrád terjedelmében sorolhatnám, miért nem, de hát minek? Kucsera sohasem változik, és örökre velünk marad.”

Nem véletlenül érzékelünk erős áthallásokat.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt kép: MTI, Demokrata-montázs, NIF

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Amikor a jelen akar ítéletet hozni a tegnapról

Egy fáradtolajjal leöntött Horthy-szobor avatásának margójára

Budapest beszél…

Close