Hirdetés

Amikor a jelen akar ítéletet hozni a tegnapról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Vajon mit érezhet az, aki az éjszaka leple alatt tekeri le a fáradtolajjal töltött kanna kupakját vagy a vörös festékes doboz tetejét, hogy bemocskolhasson vele egy szobrot? Valami sekélyes kéjt talán, hogy rombolhat az építés helyett? Esetleg valami meggyőződéséből fakadó igazságszolgáltatást, avagy éppen azokban a pillanatokban érzi egyfajta hősnek magát?

Az építő viták vagy gondolatcserék helyett ez lenne a megoldás, ez lenne a megfelelő véleménynyilvánítás?

A lehető legfurcsább az, hogy azok beszélnek a demokráciáról, elfogadásról, szabad cselekedetekről és szólásszabadságról, akik antidemokratikusan viselkednek és az igazság mégis kizárólag az, amit ők annak tartanak?

Nem gondolom, hogy a kormányzó szobrainak avatásai alkalmat teremtenek a konszenzusra, vagy megegyezést hoznak a Horthy-korszak megítélésében, de a vörös festék és a fáradtolaj nem megoldás.

„Sokan tanácsolják, hogy ki kell ugrani a háborúból, de senki sem tudja megmondani – hogyan? Azt mégsem tehetem, hogy kiállok a Vár erkélyére és elkiáltom magam: Átálltam! A németek 24 órán belül Szálasit hoznák.”

(Horthy Miklós mondta Kádár Gyulának, 1943 nyarán Kenderesen)

AMIKOR A JELEN AKAR ÍTÉLETET HOZNI A TEGNAPRÓL

Egy fáradtolajjal leöntött Horthy-szobor avatásának margójára

Európa közepén a háborúban való részvételt nem lehetett elkerülni, néhány hónappal lehetett volna elodázni, de ha Magyarország nem áll be az akkori „kényszerszövetséges” III. Birodalom mellé fegyveres erővel, akkor Hitler már 1942-ben lerohanta volna a hazánkat. Magyarország földrajzi helyzete politikailag is elrendeltette a németek oldalán való háborús részvételt. Nem lehetett elkerülni, mint ahogyan a későbbi orosz megszállást sem. Sokan hiszik azt, hogy a döntés a mi kezünkben volt, de a valóság teljesen más…

Akkor még egyszer: Horthy Miklós a háborúban való részvételt nem tudta elkerülni, de több alkalommal komoly kísérletet tett a „kilépésre”. Nem engedték neki az ellenérdekelt felek, Magyarországot felhasználta a világpolitika és más baljós érdekek.

A kormányzó az 1944. március 19-i német megszállás után menti a menthetőt, de október 15-én a sikertelen kiugrási kísérlet után ő maga is német fogságba kerül. Azért is elképesztő ez a „persona non grata” Horthy-ügy, mert Magyarország kormányzóját még csak meg sem vádolta a háborús bűnösök ügyét tárgyaló Nürnbergi Nemzetközi Törvényszék. Tehát, nemhogy elmarasztalták volna, hanem kizárólag csak tanúként hallgatták meg!

Ámbátor, a Törvényszék a következő három szempontot vizsgálta:

  1. Bűncselekmények a béke ellen
  2. Háborús bűncselekmények
  3. Bűncselekmények az emberiség ellen

No, de hogyan jutott el az egykori kormányzó német fogságból át amerikaiba, majd egészen Nürnbergig?

Horthy Miklóst és családját a bajor Weilheimbe deportálták 1944. október 18-án a háborúból való sikertelen kilépése után. „1945 márciusában Heinrich Himmler kiadta a parancsot: mihelyst a szövetségesek megközelítik a kastélyt, a politikai foglyokat, így a kormányzói családot is ki kell végezni. Ezt azonban Oberführer Klein ellenállása miatt nem hajtották végre: az amerikai csapatok bevonulása előtt két nappal az őrség polgári ruhába öltözve szétszéledt.”

Május 2-án állították elő Patch amerikai tábornok elé, így lett az amerikaik foglya. Május 17-én Jugoszlávia háborús bűnösként kérte ki a szövetségesektől, de azok a megkeresést válaszra sem méltatták.

Augusztus 28-tól kezdődött meg a volt kormányzó kihallgatása, még Wiesbadenben, majd 1945. szeptember 24-től december idusáig Nürnbergben. Tito újbóli kiadatási kérelmét – immáron írásban – ismételten elutasították. Washington, Moszkva és London „korlátozott bizonyítékokra” hivatkozott.

Horthy Miklós 1945. december 18-án szabadult meg fogságából és tért vissza Weilheimbe.

Tartja magát egy Nagy Ferenc miniszterelnöktől származó történet, miszerint Sztálinnal való beszélgetésekor a „generalisszimusz” ezt kérte tőle:

„Kérem, ne ítéljék el Horthyt! Először is Horthy öregember már, azután pedig nem szabad neki elfelejteni, hogy mégiscsak fegyverszüneti ajánlatot tett 1944 őszén!”

És a Magyar Népbíróság?
Ők sem kérték ki.
Miért?

Íme, a válasz a kérdésre:

„…A Magyar Kommunista Párt vezetői a kérdést megtárgyalták, és arra az elhatározásra jutottak, hogy nem javasolják a koalíciós kormánynak Horthy kiadatásának kezdeményezését. A döntés okai elsősorban és főleg belpolitikai jellegűek. Horthyt a magyar nép hosszú időn át elismert vezetőjének tartotta. Ma, természetesen már a legtöbben elfordulnak tőle, de még szép számban vannak, akik Horthyt nem tartják bűnösnek, sőt egyenesen vélt érdemeit magasztalják…” (Rajk László kommunista politikus, 1946 január).

A kormányzó négy évet él Bajorországban, ahol a két utolsó magyarországi amerikai nagykövet és régi hívei támogatják szerény adományaikkal. Majd Portugáliába költözik családjával, ahol John Flournoy Montgomery, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete 1949-ben alapítványt hozott létre a család anyagi támogatására. Ifj.Chorin Ferenc is a segítők között volt, több zsidó származású személlyel. Érdemes ezen is elgondolkodni!

Vitéz nagybányai Horthy Miklós 1957. február 9-én adja vissza a lelkét Teremtőjének. Életében meg nem vádolták, halálában meg gyalázzák.

Magyarországra az elveszített világháború után szomorú világ várt. Negyvenöt esztendeig szovjet megszállás alá került a nemzetünk. A kormányzóról szélsőségesen hamis, fasiszta (sic!) és náci (sic!) képet festettek, megítélése nem volt különb az ördögnél. A rendszerváltozás óta ugyan sokban változott a megítélése, de még nem jutottunk el a tárgyilagos megítéléséig.

Erősen hiszem, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós neve rövidesen kikerül a viták kereszttüzéből, s végre az őt megillető helyre kerülhet a nemzet egészének emlékezetben!

Az igazság kimondása elkerülhetetlen.
Így hát, itt az írás végén mondjuk ki:

Nem lehet rehabilitálni azt, akit nem ítéltek el. A nemzetközi és magyar jogrend szerint, Horthy Miklós ártatlan!

Zetényi-Csukás Ferenc


 

DR. TÖREKY GÉZA JOGI VÉLEMÉNYE (1953-ban) VITÉZ HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ÚR 1944. OKTÓBER 16-ÁN ALÁÍRT NYILATKOZATÁRÓL

 

“Horthy Miklós kormányzó 1944. évi október hó 16. napján kelt írásbeli nyilatkozatára, mely állítólagos lemondását tartalmazza, a jogi véleményem a következő:

 

Alapul azt a tényállást veszem, amelyet a kormányzó az emlékirataiban a köztudomással egyezően ad elő.

A Werbőczy utcai Grassalkovics (Hatvany)-palotában reggel 6 óra óta őrizetben tartott kormányzó d. u. 6 órakor német kíséret mellett összecsomagolás végett visszatért a kir. várpalotába. Ott három géppisztolyos német katona kísérte minden lépését. Ebben a helyzetben kereste Őt fel a kifosztott kormányzói lakás fürdőszobájában Lakatos miniszterelnök, akihez a vele jött Veesenmayer német követ is csatlakozott. Lakatos átnyújtotta a németek által szerkesztett német nyelvű iratot, amely a kormányzó lemondását és Szálasi miniszterelnöki kinevezését tartalmazta. A kormányzó kérdésére, hogy ez mit akar jelenteni, Lakatos azt felelte, hogy ennek az iratnak az aláírásától függ a kormányzó fiának ifj. Horthy Miklósnak a szabadsága és élete.

 

Köztudomású, hogy ifj. Horthy Miklóst az előző napon a németek tőrbe csalták, megsebesítették és fogságba vetették. Amikor Veesenmayer becsületszavát adta, hogy az irat aláírása esetén a kormányzó fiát szabadon bocsájtják, a kormányzó a következő nyilatkozatot tette:

 

„Én nem mondok le, még kevésbé nevezem ki Szálasit miniszterelnökké, de aláírom a papirost, hogy megmentsem egyetlen megmaradt gyermekem életét. Kényszerrel, géppisztolyok között kizsarolt aláírásnak nem is lehet alkotmányjogi érvénye.”

 

Ebből a tényállásból, amellyel a nürnbergi bírósági iratok is megegyeznek, nyilvánvaló, hogy az írásbeli szöveg nem egyezett a kormányzó akaratával és hogy annak az aláírása nem a kormányzó szabad elhatározásából származott.

 

Minthogy pedig minden jognyilatkozat értelmében nem a használt kifejezések betű szerint való értelme, hanem a nyilatkozatot tevő akarata az irányadó – és minthogy az aláírással egyidejűleg nyíltan tett jogfenntartó nyilatkozat kétségen kívül helyezi a kormányzónak az írásba foglalttal ellenkező valódi akaratát: már ennélfogva is semmis az írásbeli lemondó nyilatkozat.

 

De az összes körülmények, amelyek közrehatása mellett az aláírás megtörtént, szintén azt tanúsítják, hogy a kormányzó nem tett érvényes lemondó nyilatkozatot.

 

Az aláírás idején ugyanis a kormányzó saját személyében fenyegető kényszer nyomása alatt állott, mert: – fegyverszünet kérését bejelentő rádiószózatának az elhangzása után a lakásául szolgáló várpalotát a német katonaság körülzárta, megostromolta; – onnan Őt az SS Werbőczy utcai központjába hurcolták, majd német fegyveres őrizet alatt engedték csak vissza, hogy időközben kifosztott lakásából a legszükségesebb holmiját elhozhassa; – az ott történt aláírás idején három géppisztolyos őr vette körül; – végül az aláírás megtörténte után sürgősen külföldre hurcolták és ott a háború végéig német fogságban tartották.

 

Mindezek a tények bizonyítják, hogy az idegen megszálló hatalom kérlelhetetlen elszántsággal és fegyveres erőszakkal kényszerítette ki az akarata érvényesülését az ennek ellenálló kormányzóval szemben.

 

Az Ő sürgős elhurcolása arra is rávilágít, hogy a megszálló hatalom tisztában volt azzal, hogy az aláírt írásbeli szöveg ellenkezik a kormányzó valódi akaratával és éppen ezért tartotta szükségesnek, hogy álláspontja nyilvánosságra hozatalában Őt erőszakkal megakadályozza. Ha a kormányzó valóban lemondott volna, nem lett volna szükség mindezekre a kényszerítő intézkedésekre.

A kormányzó személyével szemben közvetlenül alkalmazott erőszakon kívül a megszállók azt a lelki kényszert is igénybe vették, hogy egyetlen még élő gyermekét tőrbe csalták és zsarolás céljából fogságba vetették, mely cselekményük életveszélyes fenyegetést tartalmazó jellegét kétségtelenné tette, hogy Őt elfogásakor meg is sebesítették. Ennek a helyzetnek a hatását még fokozta az, hogy Lakatos miniszterelnök az írásbeli szöveg átnyújtásakor kifejezetten utalt arra az életveszedelemre, amely a kormányzó fiát az aláírás megtagadása esetén fenyegeti. Ez is olyan kényszer volt, amely a lemondó nyilatkozat érvényességét kizárja.

 

Nem lehet kétség abban a tekintetben, hogy Lakatos, amikor az írásbeli szöveget átnyújtotta és az említett fenyegető helyzetet közölte, nem a saját elhatározásából cselekedett, hanem a vele együtt odaérkező és jelen lévő Veesenmayer német követ utasítását követte s maga is kényszerhelyzetben volt. Az átadott írás német szövege világosan mutatja annak német, tehát nem magyar közjogi tényezőtől származó eredetét, amit a megszálló hatalom képviselőjének, Veesenmayer követnek a személyes részvétele is kétségtelenné tesz. Az irat tartalmában és aláírásában tehát kizárólag az idegen megszálló hatalom kikényszerített akarata érvényesült.

 

Az eredetileg semmis és érvénytelen nyilatkozatot az sem tette utólag hatályossá, hogy azt a megtévesztett és szintén megfélemlített magyar alkotmányos tényezők tudomásul vették. Maga a kormányzó a kényszer alatt történt aláírással egyidejűleg tett jogfenntartó nyilatkozatát sohasem vonta vissza.

Mindezek alapján az a véleményem, hogy Horthy Miklós kormányzó az államfői méltóságáról nem mondott le.

 

Svájc, Alpnachdorf, 1953. évi október hó 3. napján.

 

Dr. Töreky Géza s. k.
m. kir. t. t.
a magyar Királyi Kúria
ny. elnöke”

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás