KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyar György legszívesebben leváltaná a magyar választókat

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Hofi megmondta, hogy nekünk egy csürhénk van, és egy csőcselékünk” – fogalmazott az atv-ben Márki-Zay mozgalmának elnökségi tagja.

Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke és Magyar György, ügyvéd volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége.

A műsorban a gyurcsányista ügyvéd kifejtette, hogy szerinte az időközi választás eredményeiből nem lehet tanulságot levonni, mivel alacsony volt a részvétel. Lendvai Ildikó úgy fogalmazott, hogy „kiveri a szemét” a választás óta megfigyelhető azon tendencia, melyből kirajzolódik, hogy

a kormányoldal erősödött, az ellenzék pedig gyengült. 

A választással kapcsolatban Magyar György elmondta, hogy az ellenzéknek taktikát kell váltania, mert, ha így folytatják, akkor „eláshatják magukat”. Az ügyvéd azt is elmondta, hogy szerinte a baloldali politikai palettán alkalmatlan politikai karakterek vannak. Az „ellenzékváltásról” elmondta, hogy szerinte nem a politikusokat kell leváltani, hanem az embereket kell meggyőzni.

Erre reagálva humorosan Lendvai Ildikó is megszólalt:

„ Azt hittem azt mondod, hogy a választókat váltsuk le”.

Majd Magyar György elmondta:

„ Azt is lehet, az se rossz, csak hát
Hofi megmondta, hogy nekünk egy csürhénk van, és egy csőcselékünk”. 

A beszélgetést az alábbiakban tekintheti meg:

Mandiner

Várjuk véleményét itt!

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás