KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„Nem pártokban, hanem nemzetben, és nem egyházakban, hanem magyar kereszténységben gondolkodunk” – exkluzív interjú Stoffán György íróval

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Legutóbb a könyvvásáron találkoztunk, ám ott nem volt alkalom a beszélgetésre, mert az olvasók lefoglalták az írót. Így, egy későbbi időpontot beszéltünk meg, egy kiadós beszélgetésre. A mai világról, a választások utáni belpolitikai helyzetről, a kultúráról, az egyházakról és a hazai sajtóról kérdeztem a huszonöt könyves írót.

Készül egy új könyv, amelyben az elmúlt évtizedekről ír, saját tapasztalatait foglalva össze…

 

– Egyfajta összefoglalót írok az életemről. A gyermekkoromtól mostanáig. Mint a kárpátaljai atyafi az ismert történetben, aki még a falujából sem tette ki a lábát, mégis számos ország polgára volt a 20. században. Nos, az én generációm nem ment Nyugatra vagy Keletre, mégis olyan rendszerekben élt, mintha bejárta volna a világot. Eszmék, szellemiségek, diktatúrák és a demokrácia sokfélesége, a kereszténység és az ateizmus váltogatták egymást az eltelt 64 évben… persze nem volt nehéz megmaradnom a normalitásnál és a magyar keresztény elkötelezettségnél. Azt kaptam a szüleimtől, az őseimtől, így azt adtam tovább és igyekszem továbbadni.

Ön sokszor hivatkozott budai „svábságára”. Most magyar identitásról beszél.

– Igen! A bajor gyökerek fontosak a számomra, hiszen bajor őseim választották Magyarországot hazájuknak. Megszenvedtek ezért a hazáért, építették ezt az országot és vállvetve küzdöttek a magyarokkal ennek az országnak a szabadságáért. Ahogyan teuton-lovag őseim a család másik ágában küzdöttek a muszlimok és más keresztényellenesekkel szemben Európáért. Nem lehet tudni, hogy mit hordoz a genetika bennünk. Én is harcolok a magam lehetőségeit használva. Hagyomány ez a családban… Nem pártokban, hanem nemzetben gondolkodunk. Ami a nemzet érdeke, azt szolgáljuk…

Stoffán György az Erdélyi Szalon kiadó igazgatójával, Kovács Attila Zoltánnal

Azt mondja, nem pártokban. Mégis sokan tartják Önről, hogy a Fidesz szekerét tolja.    

– Csak az ostobák mondják. Az igaz, hogy orbánista vagyok a politikai irányultságomat tekintve, de nem kérhetem a Miniszterelnököt, hogy a kedvemért lépjen ki a Fideszből. Az, hogy én Orbán Viktor elképzeléseit és harcait támogatom, hiszek neki és bízom benne, az az én magánügyem. Az pedig, hogy ő a Fidesz elnöke, az az ő magánügye. Jó irányt képvisel, a nemzet érdekeit szolgálja egy olyan nemzetközi politikai világban, ahol a magyargyűlölet és az Orbán-gyűlölet divattá vált… hiszen ő az egytelen, aki a normális keresztény európai gondolkodást képviseli. A Fideszt vagy a kormánydöntéseket illetően is voltak kifogásaim… és bizonyára lesznek is. Csak nem ellenséges kifogások, hanem támogatóak…

Mi a véleménye az ellenzékiségről? Szükség van ilyesmire a 21. században?

– Igen. Szükség volna rá. Magyarországon azonban ilyesmiről szó sincs. Itt van egy kormánypárti többség, és egy elenyésző, de nagyhangú és mélyprimitív, hazudozó ellenség. Nem ellenzék, hanem egy magyarellenes konglomerátum. Tudja kérem, aki ma Gyurcsány vezetése alá helyezi magát, pártját vagy egyáltalán szóba áll egy ilyen emberrel, az önmagát hitelteleníti. Nálam ez még súlyosabb megítélés alá esik. Én kommunistával és liberálissal nem állok szóba. Mert az számomra olyan volna, mintha egy holokauszt túlélő a nácikkal bratyizna. Én ezt a mai ellenzéket a proli házmester szintje alatt értékelem, és az ilyenekkel nem lehet Mozartról még csak beszélgetni sem. Én pedig szeretek Mozartról beszélgetni…

Ez is érdekelheti:  Stoffán György üzenete március 15-ére, az Erdélyi Autonóm Szövetség ünnepi megemlékezésére

Mozart… kultúra… Ön szerint van még kultúrharc Magyarországon?

– Kultúrharc mindenütt van a világban, ahol primitív emberek igyekeznek kulturált emberként mutatkozni. A „harc” szó eleve nem illik össze a „kultúra” szóval. Itt is más véleményen vagyok, mint akik órákat tudnak a saját hülyeségeikről beszélni vagy könyvekben fejtik ki, egy-egy ilyen téves szemléletről a véleményüket. Van a klasszikus kultúra, és van az az aberráció, amit ma annak nevezünk, amelyben megjelent a politika, a gyűlölet, az ellenségeskedés. Ma ezt oktatják sajnos, nem a klasszikus kultúrát, a kulturáltság alapjait, és alapelveit. Egy olyan világban beszélünk kultúráról és kultúrharcról, ahol az ellenvéleményeket sűrű és ordenáré „anyázással” hozzák a felek egymás tudtára, vagy arra kérnek pénzt pofátlanul a kormánytól, hogy a kormányt gyalázó műveket hozzanak létre… Tudja, akinek ma elege van a kultúrharcból, az az asztalfióknak ír… Ezernyi mű van ezekben az asztalfiókokban, mert amíg olyanok kaptak támogatásokat, akik elroulettezik, elzsugázzák a támogatást, és a filmet vagy a regényt nem készítik el belőle, elszámolni sem tudnak… addig komoly emberek, komoly kutatási eredményeiket nem tudják nyilvánosságra hozni, nem tudnak filmet készíteni, nem jutnak támogatáshoz, mert nincs alacsony sorszámú pártkönyvük,  vagy nincs rokon a grémiumban. Szóval, mindez nem kultúrharc, hanem a primitívség 33 év alatt fel nem számolt kommunista maradványa. Kultúrharcnak ezt a politikai cirkuszt és haszonlesést csak a benne szereplők hívják. Akik kívül állnak, azok nem annak nevezik.

Ez is afféle bírálatnak tűnik… az ön részéről.

– Igen, az is…

Valami sértődés miatt? Vagy mert Ön nem kapott támogatást, amikor kért?

– Ha az ember bírál valamit, akkor nem kell ahhoz sértődöttnek vagy irigynek lenni. Ezekkel a feltételezésekkel azok vágnak vissza, akiknek volt ismerősük a grémiumban, vagy politikailag elintéződött a támogatásuk! Nem egyenes dolog. A bírálat és a szánalmas, sértődöttségből vagy irigységből generált ellenségeskedés között hatalmas szakadék van. Csupán azért mondom el a véleményemet, mert egyrészt kérdezte, másrészt, mert remélem segítek azokon és azoknak, akik sérült vagy rossz értékítéletek alapján, uram-bátyám alapon, vagy éppen politikai elköteleződöttség okán ítélnek oda támogatásokat. A kultúra maga az érték. És ezt kellene felismeri úgy, ahogyan Kásler professzor minisztersége idején ez az ügy kezdett helyreállni. A folytatást még nem ismerjük, de remélem, hogy Kásler professzor útmutatása és példája maradandó lesz. Minden tekintetben.

– Ön sokszor ostorozza az oktatásügyet, de a tiltakozó tanárokkal nem foglalkozik írásaiban…

– Nézze, mint mondtam, Orbánista vagyok és így azokat a megoldásokat tartom járhatónak, amelyeket a Miniszterelnök felvázolt. A tanárok fizetése és a tanárok teljesítménye nincs összhangban, ez tény. Ám, még maga a Nat sem az, aminek lennie kellene. Különválasztották a szakképzést, amelynek önálló vezetése lett, és ez hatalmas hiba volt. A szakképzési centrumokban nem pazarlás, hanem de facto rablás folyik, de a KLIK sem ártatlan bárány. Sok esetben a milliárdos költségvetéssel gazdálkodó centrumok visszautasítják a pár milliós, elengedhetetlen beruházásokat, esetleg olyanokat, amelyek akár a működést is ellehetetlenítik. Ellenben egy vízcsap tömítésére 120 ezer forintos számlát fizetnek ki, mert pofátlanul odaírják, hogy csőtörést javítottak. Vagy sokmillióból készül el egyetlen, használhatatlan WC egy másik iskolában…Sok esetben a különböző minisztériumok irányítása alá tartozó fenntartók közötti rivalizálás áldozatává válik tanár, diák és a képzés is. A rivalizálás oka minden esetben a pénz és a még több pénz, amiből a minőségi feltételek megteremtésére jut a legkevesebb. Tehát, a problémák nem a tanárok politikai kirohanásainál, tüntetéseinél, a bérek miatti elégedetlenségénél kezdődnek, hanem az ellenőrzés nélküli lopásnál, a tanügyhöz, a gyermekekhez nem konyító szakképzési centrumok-vezetésénél, a tanügyi intézményeket cégként, extraprofitot szem előtt tartó gazdasági „szakembereknél”. És ez csak a jéghegy csúcsa… Ám, azt is figyelembe kell venni, hogy nem lehet hetven év rombolását egyik pillanatról a másikra helyrehozni. A kormány jó úton halad és mindenki hálát adhat az Istennek, hogy április 3-án nem az ellenzék nyert. Hiszen ők azok, akik 1948-tól teljesen lerombolták a tanügyet, az egészségügyet, és mindent, ami a kezük ügyébe került…

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Magyar Péter, fegyver a kormány ellen!
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergomi érsek társaságában

Ha már bírálat… akkor az ön bíráltjai között ott van az egyház is…

– Ott bizony, de nem „az egyház”, hanem a keresztény egyházak.

Mi a baj velük?

– Én más szemszögből nézem a keresztény egyházak működését, mint a hivatalos szervek. Számomra kulcskérdés a lelki gondozás, a hit és a nemzettudat erősítése, az erkölcsi normák helyreállítása. Észre kellene venni ismét, hogy nem elég csak kereszténynek lenni és nem elég csak magyarnak lenni ebben a Kárpátok által körülvett országban. A magyar kereszténység eltér a globális kereszténységtől. A magyar nem úgy keresztény, ahogy más nemzetek keresztények. Hiszen a magyar kereszténység egy ősi monoteista hitvilágra épült, amelybe például nem fér bele az két különböző logikán alapuló megnevezés: a zsidó-kereszténység. Önmagában és önmagával ellentétesnek nem lehet elnevezni a kristálytisztává nemesedett magyar kereszténységet. Ma mindenki, aki jobboldali, kereszténynek titulálja magát, noha olyan messze vagyunk Krisztustól, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől. A magyarság elvesztette az ősi keresztény hitét, és ma ott fetreng egy globalizált, Krisztus tanításait jobbára nélkülöző összevisszaságban, amely 1965-től napjainkig csak rombol a világban. A divat-kereszténység nem kereszténység, ahogyan gitáros mise és lemeszelt barokk vagy gótikus stílusú templom sem visz közel Istenhez.

Ismer olyan papokat, akik Önnel egyetértenek vagy ez csak az Ön sajátos felfogása?

– Igen, hála Istennek vannak papok és lelkészek, akik nem csak egyetértenek velem, hanem tanítják is a népüket erre. Neveket nem mondok, mert ma már az illegalitás a keresztények sajátja lett. Az intézményrendszerek inognak, hiszen van egy kötelező engedelmesség, amit nem lehet nyilvánosan áthágni, mert az kizárja a papot, a lelkészt a hivatalos szolgálatból. Ma ott tartunk, mint a békepapság idején… akkor sok pap belépett a békepapi mozgalomba, hogy hagyják dolgozni. Ma az egyházakon belül van egy ilyen probléma, ellentét… ami fájó, de mégis reményekkel teli. Nem állhat minden hazugságokból. Vannak remek püspökeink, papjaink, lelkészeink, akik tudják, ismerik a magyar néplélek sajátosságait. És ebben van a megmaradás, az újjáéledés, a hit megerősödésének a reménye. Nem a csíksomlyói divat-vonatozgatás vagy a celeb papok, pénzért bohóckodása viszi előre a hit ügyét, hanem a megfontolt és következetes visszatérés a magyar kereszténység útjára. A Szent László-i keresztény magyarság az egyetlen kivezető út abból a káoszból, amelyben ma, a magyar Krisztust követők élni kénytelenek…

Ez is érdekelheti:  Kónya-Hamar Sándor: Március idusa-felezőidő
Dedikálás közben

Manapság sok cikke jeleni meg a blogján és a közösségi oldalakon… nem foglalja le teljesen a könyve?

– Ha az ember író, akkor ír. Nyilván. És ma olyan világot élünk, amelyben a normalitás hangjának meg kell szólalnia. Én a saját szellemiségemet, elkötelezettségemet igyekszem továbbadni, terjeszteni, mert azt tartom normálisnak – sokakkal ellentétben – de ez utóbbi nem érdekel. Lezüllött a magyar újságírás, ergo, példát kell mutatni. Alig néhány olvasható író létezik ma a médiában, akik sajnos már velem egyidősek vagy idősebbek. Jobbára ma csak a Bencsik-féle Demokrata követeli meg a klasszikus, szép, olvasható újságírást a munkatársaitól. Másutt a korrektor munkáját csak felesleges pénzkidobásnak vélik. Tehát, ki kellene képezni egy újabb generációt, akik majd átveszik a stafétát, de ezeket nem lehet trágárkodással és helytelen magyarsággal tanítani. A médiaszakok nem mestereket képeznek, hanem cselédeket, akik csak beszélni, írni és olvasni nem tudnak. A többi megy. A mi írógenerációnknak ki kell nevelnie a Lovas Pistákat, a Mészáros Sunyókat, a Máté T. Gyulákat, a Sylveszter Lajosokat, Seszták Ágikat… és egyre kevesebben vagyunk, akik erre képesek. Túl nagy a felelősségünk és túl rövid az időnk. Ami az új könyvemet illeti, az is ebben a szellemiségben íródik. Az ember 64 évesen még nem készül meghalni, de jobb, ha a lehetőséget, mint opciót nem téveszti szem elől. Tehát, ami eddig történt, azt megörökítem. Ha pedig a Fennvaló ad elegendő időt és túléljük ezt a mai, az emberi aljasságból és kapzsiságból generált őrült háborút, akkor megint tollat fogok majd… de ez azért legyen meg.

Köszönöm, hogy beszélhettünk…  

Czeglédi Andrea Szilvia  

Médiaworks 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük