A híres Erzsébet hídi blokád – A diktátor neve változott

A hídverés hősével, a Novák Katalin köztársasági elnök asszony kegyelméig hobbiszerűen meghurcolt Budaházy Györggyel a Pride-zászlóktól előző este felszabadított Erzsébet híd lábánál, a Platán söröző teraszán találkoztunk kicsit emlékezni és viszonyítani. Igen, viszonyítani, hasonlítani, összevetni a Medgyessy–Gyurcsány-tobzódás és a ránk szabadított Tisza-diktatúra viselkedését, intézkedéseit, országot sújtó csapásait. Mert hívhatják bárhogyan, akár Tisztítótűz műveletnek is (Sztálin, Hitler nyalja a száját), ez egy alkotmányos puccs, a jogállamiság megtiprása, emberi és nemzeti létünk korlátozása, a sajátos Tisza-parti nácizmus vagy Tanácsköztársaság éledése.

– Akkor, 2002-ben hatalmas csalódás volt a fél ország számára a szerintünk szavazatszámlálással elcsalt választási eredmény, akárcsak ez a mostani, áprilisi Tisza-kiáradás, mert akkor úgy, most meg másként csapták be, vezették félre, nézték hülyének a magyar jobboldalt – mondja Budaházy, aki egy másik blokádharcos, orvos barátjával érkezett, miközben kopott kockás abrosszal ékített presszóasztalhoz ülünk néhány színes sortos, sörtől izzadó külföldi mellé a 120 esztendősen terebélyes enyhet adó Döbrentei téri vén platán árnyékába. – Innen jól belátni az egész hidat – helyezkedik a kerti széken –, segít visszaemlékezni, hiszen oly régen történt, hogy például a fiatal Tisza-szavazók tízezrei akkor még meg sem születtek.

Aznap reggel a közeli Kereszt utcában gyülekezett az a 24 előre beszervezett és elszánt magyar, aki Budaházy „akkor most felmegyünk a hídra?” kérdésére végső és egyhangú igennel válaszolt. A huszonötödik beszervezett társuk e sorok írója volt, az ugyancsak gyakran meghurcolt, csurkistának kikiáltott, majd be is szüntetett Pannon Rádió aznapi szerkesztő műsorvezetője, aki a blokád országos szétkürtölését vállaltam az első perctől. És azért, mert a többi kussoló médiumot, mint ma, akkor is bel-pesti balliberális bagázs bitorolta. Nincs új a nap alatt, csak annyi, hogy azt a diktátort nem Magyar Péternek hívták.

A kamikazealakulat mindössze 9 személyautóval és egy segédmotorral, benne és rajta 24 harcossal indult meg, fel a hídra. Közülük négy autó és a segédmotoros átmentek a pesti oldalra, míg Budaházyék a Kereszt utcából araszolgattak, adott jelre. A pesti oldaliak előbb értek a híd közepére, ahol a négy autó a helymeghatározó segédmotoroshoz igazodva, akár egy szétnyitott legyező, lezárta a Budára vezető oldalt. Valamivel később Budaházyék is „befutottak”, és délelőtt fél kilenckor állt a blokád. Többé se fel, se le!

– Lezártuk az Erzsébet hidat! – kiabálta azonnal egyenes adásba kapcsolt telefonjáról, amire én rádióstól elvárható meglepetésemet követően csak annyit tettem, hogy hagytam szabadon beszélni, akár a többi betelefonálót. – Követeljük a szavazatok újraszámlálását. Amit ezek csinálnak, azt nem lehet hagyni! Aki egyetért velünk, azonnal jöjjön ide a hídra, hogy tartani tudjuk a blokádot, mielőtt szétver bennünket a rendőrség!

Lélektani percek következtek, tudniillik hogy melyik autós, buszsofőr, gyalogos szidja az anyjukat, és hányan állnak inkább melléjük a magyar zászló alá, no pláne mikor érkezik egy-két motoros rendőrön kívül komolyabb oszlatóegység. Miután egy sofőr üvölteni kezdett, „hogy a jó édes anyádba forduljak vissza, mikor lezártátok az egész hidat, dolgozni kell, nem pofázni, Dunába veletek”, akkor Budaházy hangosbeszélőn annyit kiabált vissza: „Emberek! Nekünk is van munkahelyünk, nekünk is van családunk. Mögöttünk nem áll senki, semmilyen párt vagy politikus. De ami történik, nem mehet tovább.”

Csendben ülünk a sokat látott vén platán árnyékában, és úgy bámuljuk az Erzsébet híd kora délutáni közepes forgalmát, mint fagyizni kiülő idegenek. Most is látni rendőröket, mert tegnap dobálta le onnan a Dunába a Pride-zászlókat egy mogyoródi nem szívbajos magyar ember, akit rapid úton már kihallgatásra is vittek. Miután azt kérdezem tőlük, vajon most, 24 évvel később akadna-e olyan 25 elszánt középkorú, családos ember, aki „vállalná a veszélyt”, a főorvos barát szólal meg, de nevét és arcát nem adná szívesen.

– Nem félek én senkitől – nevet hozzá –, engem jól ismernek rendőrségen, bíróságon, csak kerülöm, nem szeretem a nyilvánosságot. Inkognitóban hasznosabb az okos ember – mondja székely góbésan a háromgyermekes főorvos úr, akinek a hídi csata során még pisztolyt is nyomott egy rendőr a homlokához, a felvétel akkor bejárta a fél világot. – Mi nem fülbevalós, orrkarikás, olykor betépett fiatalok voltunk, ami ugye manapság követendő uniós divat, és bízom abban, sőt tudom, hogy ma is vannak családjukért, hazájukért aggódó középkorú polgárok, akik felelősséggel képesek, ha kell, kiállni az országért. Kétségtelen, ma nincs akkora regulativitás a társadalomban, mint régebben, most mindent visz az egoizmus, a dologtalan individualizmus… De lám! Akadt olyan magyar, keresztény édesapa, aki Dunába hajigálta a b*zizászlót. (Rá pár napra meg akadt néhány olyan zsebnáci gender, aki viszont a magyar zászlókat dobta ugyanoda.)

– Nem szabad csüggedni. Néhány hete ötezren tüntettünk a migráció ellen, aztán pedig Sulyok elnök úr mellett, és következik 27-én szombaton az újabb kiállás a Kodály köröndön – sorolja Budaházy, aki pedig 2002-ben volt krisztusi korú, ma hatvan felé lépeget. – Szerintem áprilisban az történt, történhetett, hogy az eltartott 18-22 éves fiatalok leszavazták, leverték az őket etető, taníttató negyven-ötvenesek korosztályát, saját szüleiket is. Sok oka van, az okostelefontól, a pedagógusoktól, a senkiházi influenszerektől meg a ránk zúduló nyugati mocsoktól kezdve a Fidesz túlzottan megértő és sokat tűrő magatartásáig. Az, hogy a hatalom emberi módon viselkedik, az ma már kevés.

Annyi valóban bizonyos, hogy a tiszai törpe ladikos mindenáron magasabbra akar nőni, mint amekkora: úgy csapkod a lapátjával, mint aki tudja, hamarosan léket kap. Kiabál, rekedtre üvölti, hazudja magát és mindenkit fenyeget, újabban az övéit is. Vagyonvisszaszerzéssel riogat, amit magán kellene kezdenie, miközben Orbánék megduplázták a nemzeti vagyont. Pedofíliával vádolja minden idők legszigorúbb gyerekvédelmi törvényének megalkotóját, miközben Latyakos Márkok (Manyik) büntetlenül riszálnak a pesti utcán. Migránsbehozatallal gyanúsít, holott hazánk az egyetlen határkerítéssel ellenálló ország, amit tíz év után most vett át, szavazott meg az unió parlamentje. Mi ez, ha nem gonoszság? Mi más, mint fékevesztett hazudozás? Annál is több. Teljhatalomra éhes aljasság!

Aljasság, hatalmi arrogancia dolgában a Tisza-kormányhoz hasonlóan a Medgyessy–Gyurcsány-duó sem állt rosszul, hiszen felocsúdva a blokád láttán, a Kerepesi úti készenléti laktanyából máris megindultak az oszlatóegységek, rabszállítók a hídra, amint arról a Pannon Rádióba betelefonáló hallgatónk értesített. Később Verebes Károly kollégám, akit a helyszínre küldtem, arról számolt be, hogy az akkor már több száz fős tömeg közül sokan szavalták és énekelték: Rabok voltunk mostanáig; Ria-Ria Hungária, a magyarok Istenére esküszünk; magyar rendőr velünk van; majd a Himnuszt és Szózatot. Aztán néhány sebtiben kiemelt tüntetővel együtt Verebes újságírót is hátrakötött kezekkel vitték el, a másik tudósítónkat, Hering Józsefet pedig egyszerűen felpofozta a Kárpáti Miklós nevű alezredes. Akkor már javában zuhogott a nyári eső, és mintha csak erre vártak volna a fakabátok, elhangzott a hatósági felszólítás a híd elhagyására, majd az is, hogy különben oszlatnak. A rendőrattak meg is indult a Pest felőli oldalról, de előtte még, rendőri gyűrűben, Demszky főpolgármester is átsiklott a blokádon. „Tégla! Tégla! Szemét! Szemét!”, kiabálta rá a tüntető tömeg. „Dunába vele!”, hergeltek néhányan. Meg sem mert mukkanni, csak kampányolni ment oda, az őszi önkormányzati választásokra. Nem sunnyogott, hanem a blokáddal nyíltan szimpatizálva ott volt Wittner Mária és Makovecz Imre is, aki rádiós hírforrásaim szerint telefonon hívta Hende Csabát, hogy azonnal mozgósítsa a Polgári Köröket, és jöjjenek fel a hídra. Hende ezt nem tartotta jó ötletnek. Amint Csurka István MIÉP-elnök sem jelent meg, kommünikében annyit írt, hogy pártja „szimpatizál a spontán demonstrációval, de az engedély nélküli megmozduláshoz semmi köze”. Így aztán a civil blokád az is maradt! Mi lett volna, ha? Ha nincs a történelemben.

– Az első rendőrsor most kapott parancsot a rohamra – tudósított a felpofozott Hering Jóska. – Szembe velük a tüntetők a Himnuszt énekelik. Úgy várják a támadást. Ez hihetetlen! Fasiszta módszereket alkalmaznak a rendőrök – kiabálta kétségbeesetten. – Ütik az embereket, kezükből kicsavarják a magyar zászlót, mint régen az ávósok. Ökölharc kezdődött! Óriási a verekedés! Közben skandálják: „Gyilkosok, ávósok, magyar rendőr velünk van.” Öreg emberek haját tépik, és ütik őket. Távolabb Budaházy fején taposnak.

– Három kegyetlenül nagy darab állat esett nekem, percekig dulakodtunk – emlékszik vissza az ütlegelt. – Kaptam, tűrtem, pedig akkor már a vesémet püfölték gumibottal. A civilek elkapták a karomat, nem engedtek. Úgy éreztem, szétszakítanak. Végül a zsernyákok kitéptek a kezükből, földre vittek. A fejem nagyot csattant a betonon, egyikük az arcomra térdelt. Borzasztóan fájt a halántékom, a nyelvemet kis híján lenyeltem. Csak lábakat láttam, meg a híd korlátait, miközben hátracsavart kezemre hurkolták a műanyag zsinórt. Akkor már tudtam, vége az egésznek. Vittek a fogdába, aztán bíróság elé.

Kora délután K. Gábor angyalföldi lakos állampolgári panaszt nyújtott be az Országos Rádió és Televízió Testülethez: „A Pannon Rádió nyíltan uszít a fennálló rend megdöntésére. Franka Tibor műsorvezető, kiállva a tüntetők mellett, az éteren keresztül irányítja, mozgatja a demonstrálókat a rendfenntartók ellen.” Később bizalmas helyről információt kaptam, hogy várhatóan engem is elvisznek. Nem vittek.

Késő délután viszont Lampert Mónika belügyminiszter Salgó László országos kapitány kíséretében már be is jelentette: „A rendőrség és a kormány ura a helyzetnek.” A derék rendőrök állítólag később kitüntetést kaptak tőle. Hát összetört dióhéjban röviden ennyi, mert a hídi csata utáni tüntetést csak éjfél körül sikerült teljesen felszámolniuk az Astoriánál.

Budaházy és családja életét azóta, vagyis 24 esztendeje tulajdonképpen az Erzsébet hídi blokád után kimért büntetés „igazgatja”, majd pedig még 15 újabb büntetőeljárás lefolytatása követte és követi, igazgatja egészen a mai napig. Miután 2002-ben bevitték a Tolna utcai fogdába, el is kezdődött a többnyire koncepciós és állandó zaklatás, kihallgatás, vizsgálati fogság, vádemelés, ítéletek közel negyed évszázada tartó időszaka. Eddig többhetes közmunkára és összesen 17 évnyi (?) börtönbüntetésre ítélték, amelyből 3 év 4 hónapot ült le, és további 3 évet töltött házi őrizetben, illetve lakhelyelhagyási tilalom alatt. Hogy mi a bűne? Nem tudni, mert nem lopott, tört be, csalt, garázdálkodott, gázolt és nem vert össze vagy ölt meg senkit. Hát akkor? Egyszerűen hosszú távú kezelésbe vette a politikai, ideológiai alapú törpe igazságügyi minoritás, és egyik bíróság kezéből adták a másikéba. Bosszúhadjárat, vagy csak ezt dobta a gép? Tessék választani!

– A családom kegyelmi kérvényt adott be, én pedig 2022 októberében éhségsztrájkba kezdtem a börtönben, hogy foglalkozzanak már érdemben a letartóztatásom megszüntetése reményében beadott indítványaimmal, fellebbezéseimmel. Golgotajárásomnak lett foganatja, és még októberben hazakerültem, majd a 2023. márciusi újbóli letartóztatásom után április 23-án Novák Katalin elnök asszonytól kegyelmet kaptam. Az Isten áldja meg érte. Soha nem találkoztam vele, csak közvetve tudtam megköszönni, hogy volt ideje és bátorsága átlátni üldözőimen. Varga Judittal egyszer találkoztam, Schiffer András vitt oda hozzá egy rendezvényen. Egyikük sem érdemelte meg, amit a sátáni politika rájuk mért.

Főorvos barátjával állítják, az ország sem érdemelte ki az áprilisi földindulást, amikor alapjában kétmillió jobboldali állt szemben kétmillió balossal. Nem is ők döntötték el, hanem a billegők. Azok, akik oda húznak, ahol többet ígérnek, akár igazat, akár nem, és akik a saját sorstalanságuk miatt irigyek azokra, akiknek egy kicsit is jobban megy. Az egyelőre még tanulgató vagy csak lézengő fiatalok tízezrei pedig a hangos és sokszor mákonyos bulikázásra, gyűlölködésre szavaztak. Ők azok, akik a munka világa helyett a mamahotel hűtőszekrényében találnak otthonra. Amíg van benne ehető. Hogy mi lesz, ha lefogynak a mannás polcok? Na, akkor majd jobban megnézik, kinek adják az ikszet.

– Ők az irigyek, az egoisták, a dologtalanok és a deviánsok társadalma – összegzi Budaházy. – A mi dolgunk most az, hogy tartsunk össze, szerveződjünk meg, járjunk ellenzéki megmozdulásokra, tiltakozásokra, röviden: tartsuk szárazon a puskaport. Szerintem az első nagy robbanást nem is a migráció, sokkal inkább az általános energiahiányból következő áremelkedések okozzák majd, nemsokára. Aztán követi a többi. Ha Magyar Péter egyszemélyes hatalma a Gyurcsányé módjára megbukik, akkor vele kell bukjon minden és mindenki, amit és akit ő hozott ránk. A jobboldalnak nem szabad hagyni, hogy a senki által nem ismert tiszás képviselők valakit csak úgy a nyakunkra ültessenek; akkor ki kell követelni egy új választást.

Azzal állunk fel a kopott kockás abrosszal ékített asztalka mellől a sokat látott, vén platán árnyékában, hogy most örüljünk az elmúlt 16 esztendőnek, és ami van, azt pedig éljük túl, váltsuk le közösen, határozottan.

Erre a Döbrentei téren június 22-én délután, mintha az égiek is így gondolnák, kisebb szélvihar kerekedik.

Utóirat: Ami a blokádot illeti, valójában csak annyi történt, hogy néhány diósdi, bicskei meg pesti választópolgár elunva a hatalmi gőgöt, a diktatúrát és fütyülve a pártokra, saját sarkára meg az Erzsébet hídra állt. A négy fő szervező: Babinecz László 30 éves, családos vállalkozó; Lay Tamás 41 éves, családos vendéglői szakács (két hete elhunyt); Ostorházi László 37 éves, családos teológus, vállalkozó; Budaházy György 33 éves, családos gépészmérnök, vállalkozó.

Tanulhatnak tőlük, kicsik és egészen nagyok, bármely oldalon.

A szerző Hídverés című könyve 2002 őszén jelent meg.

Demokrata