Putyin válaszolt a meztelen felsőtestén gúnyolódó Boris Johnsonéknak: undorító látvány lenne, ha levetkőznének
Az orosz elnök Puskint is idézett, aki szerint egy emberben mindent harmonikusan kell fejleszteni, a lelket és a testet is.
Putyin meztelen felsőtestén viccelődtek Boris Johnsonék a G7 országok vezetőinek találkozóján, amikor a brit miniszterelnök megkérdezte kollégáit hogy levegyék-e zakóikat, esetleg vetkőzzenek-e még tovább – írja a Mandiner.
„Félmeztelen lovaglás!” – mondta erre Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.
„Na igen, a lovaglás a legjobb” – értett egyet a megfigyelőként jelenlévő Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
A vezetők arra utaltak, hogy az orosz elnökről sok éve jelennek meg felvételek és videók, ahogy félmeztelenül halászik, lovagol októberi – születésnapjára eső – vakációja alkalmával.
„Nem tudom, hogyan akartak levetkőzni, derékig vagy a derék alatt, de szerintem undorító látvány lenne” – mondta Putyin, aki hozzátette azt is, hogy egyetért a néhai orosz költő, Alekszandr Puskin szavaival, aki állítólag azt mondta, egy emberben mindent harmonikusan kell fejleszteni, a lelket és a testet is.
Kiemelt kép: © Picture Alliance/DPA
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…