Hirdetés

Kónya-Hamar Sándor: NAGY LÁSZLÓ (1925-1978) EMLÉKÉVEL

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Akinek (bevallása szerint) a Bastille bevételének és lerombolásának napján (1789. július 14., Európa újkori történelmének kezdőpontján) illett volna megszületni ( de az aratási hevületben csak július 17-én anyakönyvezték ), annak még 96. születésnapján is, szíven ütő halálhíre( halottja van a nemzetnek!)  jut eszembe.

1978. január 30-án korareggel, a Székelykocsárd és Kolozsvár között robogó gyorsvonaton ért a gyászhír, a Kossuth Rádió elsőként szórta a döbbenetet.

Hivatalomba beérve, én elsőnek Szőcs Gézával osztottam meg a villámcsapásként átélt, váratlan tragédiát.

Egy évvel korábban, 1977 novemberében, Szilágyi Domokos temetésének napján, a Lászlóffy Aladár írógépén „pötyögtetett” levelét forgatom most, s idézek belőle:

„ Néhány sort pötyöghetek csupán amiatt, hogy nem találkozhattunk. Szomorú alkalom juttatott ismét Erdélybe, veszteséget számbavenni.(..) Hogy s mint ecsekelsz, te Szőke Áhítat? Hallom éppen rólam pusmotolsz valamit, a „Fehér Kakast” pedig köszönöm! De szegény Domi (Szisz?) temetésén itt lehettél volna! Nálatok, ITT, csak a föld nyitott ajkain találkozhatnak igazán a költők(..) Kár, hogy nem találkoztunk, te vidéki napraforgó, s az idősebb jogán immár azt várom, hogy elküldd nekem teleírt papírjaidat! Keveset olvastam tőled, az ugyan nagyon tömény, stilizált, egyszóval éretted nem kell fontolni a reményt, de több mindenből akarom látni, tudni: szándékodból szállnak s sziklákon nyilallnak át a fecskék (vagy sólymok?) (…) Somlai bort is ihattál volna. Az enyedire egyre jobban szomjazom, kedves Bátyád pincéjébe elviszem majd szép tömött szárnyaim, s boldog is leszek, kicsi is, hogy bicegésem elfelejtsem(..)”

Verset csak egy év múlva írhattam, eljutva sírjához is. A verset, Kántor Lajos megkésve közölhette a Korunkban, a pusztulás ötödik évfordulóján, 1983-ban.

CSONTMANKÓKRÓL A HÓPÁRDUC ELUGROTT!

 

Nagy László sírjánál

 

Távol,

Európától,

Szolgálatos költők árnyékában

A Vízesés megfagyott –

Éve nincs

S még élő kincs

Arcára vágytak vizi abalakok

S Kondor

A fekete komondor

Körül aléló angyalok,

Fegyvereiket elhajító csapatok –

S éve már

Csillagiránt kigyúl-kifúl akire vár,

Sírján sólyom vonszolja szárnyait,

A kamikádzé-sasmadár-

Inge hulló havát

Puskacsőbe szorult kréták ontanák

Akár az ég

A nap gótikus aranyát.

Tornyaiból éppen kivándorol a tél.

S gyilkos bársonyát a tűznek,

Borpocsétában turbékoló ügynek,

-vértelen sebhely körül vöröslő szél –

Bíborként, nem kék-fehéren hiszi,

S az agyán porladó hegylánc

Színezüstté váló morzsáit elviszi,

Mert lett cédrusból kilépő manó, kobold,

A fájdalom jogaráról lepattogzott hold,

Míg tenger szól az éjszakában –

Bronzkoronás maskarában

Metaforák máglyarongyain túl hord

Mindent mi villám és virág,

Megőrző himnusz, megtartó jeremiád,

Amiről rege s amihez ima szólt,

Tücsökpogácsát, márványeróziót –

Éve már

Ama csúcson

Hegyek elragadtatásán

A hópárduc átugrott

Miként a Hemingway-novellán-

S a világ?

Csontmankókon megy tovább,

Pofozkodva és négykézláb -!-

(1979.január)

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás