Kadirov üzent: „Egy szavába kerül Putyinnak, és összezúzzuk a nyugati államokat”
„Készítsétek a fehér zászlókat. Még el sem kezdtünk semmit” – üzente a csecsen vezér.
Ramzan Kadirov ismét Telegram-csatornáján üzent az „ellenségnek”.
„Nekünk, muszlimoknak meg kell védenünk Oroszország érdekeit bárhol a világon, mint olyan országot, amely tiszteli az iszlám kánonjait. A Szent Korán a sátánizmus elleni harcot is előírja bármilyen formában”
– írta a csecsen vezér, majd hozzátette:
Ma a világon nincs senki, aki felszólalna a Nyugat által terjesztett pokoli utálat ellen, kivéve Oroszországot.
Nagyon hálás vagyok Legfelsőbb Főparancsnokunknak, aki ilyen helyes döntést hozott, és lehetőséget adott nekünk, hogy részt vegyünk ebben a sátánizmus elleni szent küzdelemben”.
Kadirov leszögezte:
Csak egy parancs elnökünktől, és készen állunk a nyugati államok hamis-demokratikus, álliberális és katonai-barbár hadjáratának szétverésére, amelyek megrontják a világközösséget, és megpróbálják az egész földkerekséget maguk alá vonni. A Harc Oroszországgal nem egy hollywoodi akciófilm. Készítsetek fehér zászlókat! Még el sem kezdtük igazán!” – hangoztatta a csecsen vezető.
Mandiner
Kiemelt kép: © RIA Novosti / A Csecsen Köztársaság Közigazgatásának Sajtószolgálata
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…